A cikk megjelent a Klikk Out 2012/09. számában.
Előfordulhat, hogy a cikk némely részei már nem aktuálisak, a politikában, közéletben zajló turbulens folyamatok okán viszont érdemesnek találtuk, hogy visszatekintsünk rá. Az eredeti cikken nem módosítottunk.
Megjelent Tom Nicholson, kanadai származású, Szlovákiában élő újságíró könyve (Dixit kiadó, 2012).
Vajon egy oknyomozó újságíró könyvbe ékelt gondolatai, tapasztalata és nyomozása jogosultak-e arra, hogy egy vonalba tegyük a szintén zenész, illetve a szintén oki-nyomi Stieg Larsson irodalommá formált történetével? Mert Márquezhez azért hasonlítani nem akarom Tom Nicholsont…
Igen is, meg nem is.
Nem azért, mert inkább egy presztízs, gazdasági vagy politikai magazin melléklete felelne meg ennek az irománynak.
Igen azért, mert ez a téma valahogy mindenkit érint, és a könyv megadja a témának a fontosságát, jobban mondva hitelesíti magának, a szerző munkájának a jogosultságát.
Ez egyben lehet a könyv hátránya is, ha nagyok az elvárások.
A történetet sokan ismerik. Volt egy lakás, ahol állítólag az ország politikusai és az ország legnagyobb (akkor legnagyobb) hatalommal rendelkező pénzügyi csoportja lenyúlták a közpénzt. Erről tavaly olvasni lehetett a világhálón, ahova az úgynevezett Gorilla-aktát „feldobta“ valaki, nem tudni ki. Az olvasmány eléggé konkrét volt a nevekkel, mivel a lehallgatott beszélgetések átírása volt – állítólag. Szatyrában az aktával Tom Nicholson akkor már egy ideje koptatta a különböző kiadók küszöbét, de még a legismertebbek is óvatosak voltak, és hátráltak. Miután az akta a netre került, elindult egy lavina. Olyan tüntetések szerveződtek, amilyeneket ez az ország 1989 novembere óta nem regisztrált. A könyvet betiltották még mielőtt nyomdába került volna, egypár politikus a választásokon az ügy miatt kivérzett, és végül a tüntetések sikertelenek lettek. Ahogy mondani szokás, a politikusok java része a maga módján „megállta” a problémát.
És most itt a könyv. Mi legyen vele? Mit lehet kezdeni a könyvvel? Az egyik vonala az, Nicholson is amondó, hogy nem lesz kivizsgálva az ügy. A másik vonala az, hogy mit gondoljunk erről a történetről mi, egyszerű emberek? Mert ha igaz, ha ezerszer is sejti bárki, hogy mi egy nagyon korrupt országban élünk, és hogy mi egy nagyon korrupt világban éljük le az életünket, ez a dolog azért nem semmi. Mert akkor nem arról szól a dolog, hogy megtörténik egyszer, hanem arról, hogy itt simán mindig így működtek a dolgok. Szóval mindig így történt.
Hm… Sok mindent nem tehetünk vele, mert ha igaz, akkor esetleg egy aktív polgár kaphat egy beutalót. Nálunk a kisudvarnoki útra. A tüntetőknek nagy esélye nincs, hisz a szlovák és a szlovákiai magyar elit java része azzal foglakozott leginkább, hogy a tüntetők hogyan kivitelezik a tüntetéseket. A téma lényege – miután letudták a kötelező dumagyakorlatot és a semmitmondó blá-blá-blá kűrt – az elitnek is másodlagossá vált.
Ha ez a történet igaz, akkor ezt úgyis az év minden percében a proli szívta meg. És lehet, hogy szívni fogja. Mi marad a prolinak? Ha nem mindegy neki, zárja ki az életéből az ilyen típusú környezetet, ahogy csak tudja. És főleg mondja el a gyerekeinek, hogy ez nem jó, nem ezt kell tenni. Ne ezzel példázzon, mint elfogadható emberi normával.
