NYITÓKÉP: SZABÓ PÉTER PÁL, FOTÓK A CIKKBEN: SZERZŐ
A köztéri szobrok és emlékművek általában egy bizonyos világi személyhez köthetőek, történelmi jelentőségű eseménynek állítanak emléket, vagy szakrális jellegűek. Céljuk az emlékezésen túl a tér esztétikai kitöltése, a mindenkori ideológia függvényében. Vannak persze olyan szobrok, szoborcsoportok, melyek „túlélték” saját korukat, dacoltak rendszerekkel és átvészelték a változásokat. Ide sorolhatjuk a vallási tárgyú emlékeket, kereszteket stb. Az elmúlt rendszer magát a vallást üldözte ugyan, szimbólumait hálistennek mégsem „sikerült” teljes mértékben eltüntetnie.
Álltak ezen felül útszéli keresztek a város egykori határában, pl. a Pozsonyi-, vagy a Karcsai úton, melyeknek helyét csak korabeli térképek jegyzik. Pontos történetüket homály fedi, nem úgy a Szent György templom körül megmaradt szobrokét. Ezek sorsa ismert, továbbá a temetőben található Kálvária szoborcsoport „életútját és száműzetését” is nyomon követhetjük a krónikákban. Jómagam szintén körbejártam anno a témát a Dunaszerdahely utcáin sétálva című sorozatban.
1989 után, ha úgy tetszik, fordult a kocka, és az ország a demokrácia útjára lépve ledöntötte a kommunista jelképekkel együtt a múlt rendszer szobrait is.
Dunaszerdahely sem lóghatott ki a sorból. Maradtak viszont hírmondónak kevésbé „kényes” külsejű alkotások, mellettük évről évre újabb szobrok jelennek meg városunk különböző pontjain. A VMK előtti parkban nemsokára Szerdahely egykori fiával találkozhatunk majd, de mindent a maga idejében…
Szobormustrámat a Bartók Béla sétányon kezdeném, naponta elsétálunk mellette, talán ügyet sem vetve rá, nem ismerve a történetét sem. Anyagát tekintve homokkő, egy családot formáz, minden társadalom alapját, ideális beosztásban: apa, anya, kisfiú, kislány. Pontos megnevezése:
A földműves család szobra
Az apa (vagyis a földműves) búzakévét tart a kezében, jobbján fiával, miközben bal oldalról felesége a földön ülve néz fel rá, ölében egy kislánnyal. Idillikus családi kép, nemde? Sőt, akár a Csallóköz mezőgazdasági jellegére is utalhatott vele az alkotó, valószínűleg ez tette végső soron időtállóvá. A monumentális szoborcsoport hátoldalán még kivehető a „K. Pataki 89” felirat, ami Pataki Klára szobrászművésznőre utal, valamint az alkotás „születésének” évszámára. Nem hiszem, hogy bármi indokolta volna az eltávolítását, ugyanakkor – több hasonló szoborral együtt – történt már kísérlet a megrongálására: festékkel mázolták le ismeretlenek, éppen a kommunista múltja miatt. Még levelet is hagytak hátra maguk után, melyben tettüket indokolják:
„Vandalizmus az, hogy ezek a szobrok még állnak. A kommunizmus és a régi, szürke gondolkodásmód szimbólumai… Vége a szürke korszaknak, amelyben mindenki csak szürke szobor volt, elkezdődött az új színes korszak, ahol már az ember egyénisége jelenti az erőt. Ha lemossák a szobrokat, azt erősíti meg, hogy még mindig nem tudunk másként gondolkodni.” (Új Szó, 2015.3.4.)
A 2015-ös festékes affért nem kerülte el a város másik két, szintén a múlt rendszerhez köthető szobra sem a Keleti, illetve az Észak 2 lakótelepen. Az utóbbi érdekessége, hogy eredetileg a Kukučín utcából „költözött át” ide: az anya szemből tartja gyermekét, aki térdein lovagol. További két homokkő szobor megúszta viszont az attakot, mivel évtizedekkel ezelőtt „elbújt” a város kíváncsi tekintete elől. Mindkettő egy-egy nőt ábrázol, melyek szintén anyára, esetleg egészségügyi dolgozóra utalnak. Egyikük ölében gyermek ül, a másikéban könyv fekszik.
Eredetileg az ötvenes évek végén épült kórház főbejárata elő álltak, majd annak többszöri átépítése után kerültek az egyik oldalsó épületszárny mögé.
Hogy végső soron mi lenne ezen szocreál szobrok legfőbb „bűne”? Nyilván a jelenkor piacgazdaságának megváltozott értékrendje, ahol az arányok egymáshoz igazodva felülírják a hagyományos családmodellt. Éppen ezt a „sztereotípiát” tartotta szem előtt ugyanis a szocialista világnézet: A hagyományos modell szerint a család, a legkisebb társadalmi egység anyából, apából és legalább egy gyermekből áll. Az apa a kenyérkereső és az anya otthon főz, takarít és felelős a gyermeknevelésért. Mielőtt beskatulyáznának, megsúgom, hogy e sorok írójának szintén nem idegen a gyereknevelés. Főzni, mosni, takarítani is tudok, csak vasalnom ne kelljen! 🙂
ELŐZŐ RÉSZEK:
Listával a kézben Szerdahelyen…
