A cikk megjelent a Klikk Out 2012/08. számában. Előfordulhat, hogy a cikk némely részei már nem aktuálisak, az eredeti hangulatának és üzenetének megőrzése céljából viszont nem módosítottunk rajta.
Pierre Bayard nemcsak a francia irodalom professzora (Université Paris VIII), hanem egy érdekes könyv szerzője is (Hogyan beszélgessünk olyan könyvekről, amelyeket nem olvastunk?). A militáns könyvmolyok (MK) számára ez a könyv feltehetően a szentségtörés határát súrolja, mert egy MK alárendelt emberfajnak tartja azokat, akik nem olvasták el a… tulajdonképpen mindegy, hogy milyen könyvet.
A könyvet el nem olvasó embert akkor találja el az MK mérgező tőre (hátulról mellbe), amikor épp egy kellemesen szórakozó társaság veszi körül. A középiskolások, a főiskolások, az érett kávéházi intellektuelek, a még érettebb kávéházi intellektuelek közt ez nagyon gyakori eset. A séma identikus. Fröcsköl a duma az élet, a világ összes gondjáról és a könyvekről. És ilyenkor támad az MK – „Nem olvastad még el?!?“. Nem olvastam. Nos?
Bayard elárulja, mint irodalomprofesszor nem tudja elkerülni azt a helyzetet, amikor olyan könyvről kénytelen beszélni, amelyet nem olvasott el. Logikus, hiszen lehetetlen elolvasni minden könyvet, melyről szó esik egy könyvet szerető társaságban. Számomra szimpatikusabb Bayard ilyen „nekifutása“ a témában, mint a könyvtársaságokban megszokott egymás „égetése“. Személy szerint egy „könyvajánlót“, mely úgy kezdődik, hogy – Te még nem olvastad el?!? – önvédelemből (lehet, hogy hiba) nem veszek figyelembe. Egy könyvajánló, mely úgy kezdődik, hogy – Olvasd el, érdekes könyv, nekem tetszett… – ez már egy jó indítás. Minimum, hogy utána nézek.
Bayard feltevéseiből arra lehetne következtetni, hogy az emberek a remek könyveket is tömegesen nem olvassák el. Melyek ezek a könyvek? Egy presztízs irodalmi lap ankétja szerint James Joyce regénye, az Ulysses ilyen. Tűzbe merném tenni a kezem azért, hogy ez igaz, a régiónkban biztos. Az egész könyvet szerintem nagyon kevesen olvasták el. Én sem… Mellesleg az Ulyssest sokan a világirodalom legjobb regényének titulálják.
Tippelem, hogy A. de Saint-Exupéry kultikus, felnőtteknek szóló meséjét, A kis herceget a fele se olvasta végig azokból, akik áradoznak róla. Azért tippelek így, mert eddig csak egypáran beszéltek másról, mint az első oldalakon lévő – Az elefánt a kalap alatt – skiccről… Tippelem, hogy hasonló a sorsa azoknak a könyveknek is, melyek írói Nobel-díjat kaptak. Kertész Imre Sorstalanság című megrázó könyvét a Nobel-díj után, Magyarországon, több százezren vették meg. Szinte láttam, ahogy a polcra teszik az emberek a könyvet, és azóta ott porosodik. Soha nem veszik le a polcról – az olvasás miatt.
Mondom, tippelek…
A muszáj megvenni kategóriából egy bizarr eset jutott az eszembe. Amikor dúlt a Szovjetunióban a peresztrojka, ennek a folyamatnak egy beteg mellékhatása is volt, mégpedig az, hogy Gorbacsov egy közkedvelt személy lett. A peresztrojka nálunk is bambulttá tett bizonyos (fura) embereket, sőt a középiskolánkon volt egy pedagógus, aki hordani kezdett hasonló kalapot és ballonkabátot, mint Gorbi. Amúgy is flúgos volt, (a pedellus), de ez mindennek a teteje volt. Szóval, Gorbinak kiadták egy könyvét. A propaganda azt nyeggette a tévében, hogy Pozsonyban az emberek sorakoznak a könyvért, mint a banánért. Na jó, ezt nem így mondták… A polgári órán a professzornő ezt megerősítette. Elmentünk megnézni. Sajnos igaz volt. Sokan sorakoztak és perverzek voltak, mert tőlünk is azt akarták, hogy sorba álljunk. „Kutyakötelesség az anyád”, volt a legszelídebb válaszunk…
Talán ezért is bujkálok a militáns könyvmolyok elől és óvakodom az olyan kérdéstől, hogy – Nem olvastad még el?!?
