A cikk megjelent a Klikk Out 2014/09. számában.
Előfordulhat, hogy a cikk némely részei már nem aktuálisak, az eredeti hangulatának és üzenetének megőrzése céljából viszont nem módosítottunk rajta.
Fotók: Archívum
Csesztetni a jónépet, kényelmesen autókázni, flegmán sétálgatni az utcán…, vagy: árgus szemmel figyelni a kihágást elkövetőket, felügyelni a rendet és közbiztonságot, és betartatni a törvényt. Milyen jelzőkkel illetnénk a városi rendőröket, ha megkérdeznének bennünket? Valószínűleg mindenkinek megvan a véleménye, legyen az akár pozitív vagy negatív, és mindenki tudja, hogy mit kedvel a „fekete csendőrökben“, vagy épp miért haragszik rájuk. A következő beszélgetésben a városi rend őreinek teszünk fel kérdéseket, kíméletlenül, és esélyt adunk rá, hogy a közvélemény megismerje az ő álláspontjukat is, olyan kérdésekben, mint például a „papucsok“ osztogatása, az arrogáns válaszok, vagy épp egy „drogtanya“ elkerülése. Az interjú készítésekor 2 városi rendőr volt jelen, és parancsnokuk, tehát az, aki az utcákat rója, és aki a parancsot adja, ugyanúgy megszólal riportunkban.
Nos, mi tartozik a városi rendőrség hatáskörébe? Erről is írunk az alábbiakban, de nem olyan részletesen, mint ahogy azt az 564/1991-es törvény taglalja. Ha valaki bele akar merülni a részletekbe, az a Google-ba bepötyögve e számot mindent megtudhat.
Mi a városi rendőrök feladata?
A közrend megtartása, a város területén történő kihágások elleni fellépés, a hatáskörünkön kívül eső esetek továbbítása az állami rendőrség felé. Jogunk van igazoltatni, ha valaki kihágást követ el, amennyiben ennek valaki nem tesz eleget, úgy az illetőt előállíthatjuk. Ezenkívül bizonyos esetekben helyszíni bírságot is kiszabhatunk. Az erre vonatkozó részleteket bárki megnézheti a tevékenységi körünket szabályozó törvényben.
Ha például egy hajléktalan kicsit megdőlve ül egy padon a város közepén, őt is rendre kell utasítani?
Aki közterületen úgy viselkedik, hogy azzal megbotránkoztatja az embereket, akkor ott fellépünk. Ha valaki csak ül, de mondjuk nagyon ápolatlanul, azzal még nem követ el kihágást. De ha mondjuk maga alá piszkít, akkor ott ugyancsak intézkednünk kell, mert akár közegészségügyi aggályok is felmerülhetnek. Na most, feküdni egy padon megint csak nem lehet, azt a város közterületeken való viselkedést szabályozó rendelete taglalja, és az ezt nem engedi. A közterületet nem lehet életvitelszerűen használni.
Mi van abban az esetben, ha közterületen mondjuk veszekednek, vagy hangosan kiabálnak egymással néhányan? Az életvitelszerű?
Amennyiben éjjel csinálja, akkor természetesen kihágást követ el, ha viszont nappal kiabálnak, akkor ott nincs semmi, ami alapján fellépjünk. Ha viszont az illető már szemetel, vagy akár csak szotyolázik (a földre), akkor már ismét büntetéssel sújthatók, vagyis ez alapján már indokoltan jelentik be nekünk a járókelők.
Ha pusztán hangos szóváltásról van szó, akkor kérdem én, mi az a szint, ami már megbontja a közrend nyugalmát, és sérti a közrendet szabályozó rendeleteket? Más az az eset, ha akad olyan bejelentő, akit ez konkrétan zavar. Akkor a helyszínre megyünk, és megpróbáljuk valahogy rendezni a dolgot a vitatkozó felek között.
Kapnak értelmetlen bejelentéseket?
Hajjaj, soroljam? Ufó van a házban, volt ilyen is. Vagy például, hogy a szomszédban hangosan ugat a kutya, vagy a macska felment a tetőre. Mondja meg, ezzel mit lehet tenni?
De persze kimegyünk, mert ki kell menni minden bejelentésre. Ilyenkor sokszor elég az, ha kimegyünk a helyszínre, beszélünk a bejelentővel, és ő megnyugszik.
Önöknél mikor szakad el a cérna?
Soha, mert nem szakadhat el a cérna.
Ezt arra értem, hogy mikor kezdenek arrogánsan beszélni a polgárral?
Az attól függ, hogy hozzánk milyen stílusban szólnak. Ha például én odamegyek hozzád, és azt mondom, jó napot, erről és erről van szó, mire úgy válaszolsz, hogy mi van, te ökör, mit keresel itt, akkor én is ehhez igazítom a fellépésemet.
Van, hogy a helyzet megkívánja azt, hogy más hangnemet válasszon a rendőr. Ha valaki tök részeg, vagy már elszívta az agyát, és már teljesen eltorzult a viselkedése, akkor azzal már máshogy kell beszélni. Vannak akik meglátják az egyenruhát és már nem is tudnak higgadtan beszélgetni. Például ha többen verekszenek, oda úgy mennél oda, hogy jó napot, mit csinálunk, mit csinálunk? Nem! Ott határozottabb fellépésre van szükség. De egyébként, ha normálisan beszélnek velünk, higgye el, mi is normálisan beszélünk.
A városi rendőrökre sokan úgy tekintenek, mint az egyszerű polgárt egzecíroztató szervre, mondván, nem elég, hogy az állami rendőrség is ellenőrizhet bennünket, hanem még „ezek“ is. Önök, hogy tekintenek saját magukra?
A városi rendőrség a város kinyújtott keze. Az önkormányzat az állami rendőrségnek nem dirigálhat, hiszen annak számtalan más feladata van, ezért fenntart egy szervet, a városi rendőrséget, amellyel a város polgárainak biztonságát, életkörülményeinek rendjét védi. A mi hatáskörünkbe is sok minden tartozik, például az éjszakai csendháborítás, futballmeccsek biztosításának segítése, rendbontás a kocsmák környékén, közterületeken, és sorolhatnám. Persze ez az állami rendőrség hatáskörébe is beletartozik, de ilyen formában próbáljuk segíteni egymás munkáját.
A drogfüggők esetében miként járnak el? Sok ilyen esettel találkoznak?
A drogosok inkább elbújnak. Addig nem olyan egyértelmű, hogy kivel állunk szemben, amíg a drogteszt eredményét nem tudjuk. Lehet, hogy részeggel van dolgunk, vagy begyógyszerezett emberrel, vagy igen, talán drogossal. Amennyiben kihágást követett el, úgy mi azt saját hatáskörünkben oldjuk meg, ha bűncselekményt, akkor az ügyet továbbítjuk az állami rendőrségnek, netán az ügyészségnek. Mindenről meg kell győződnünk: egy emberről, aki fekszik a fűben, csak akkor tudom meg, hogy mi van vele, ha odamegyek és ellenőrzöm.
A múltkor például egy akasztott emberhez hívták ki a kollégákat. A telefonban annyit mondtak, hogy a játszótérnél valami lóg a fán, bár fúj a szél, de az a valami nem mozdul a szélben. A kollégák kimentek, és akkor szembesültek a dologgal. Tehát a bejelentéskor még nem tudjuk, mivel találkozunk a helyszínen.
Önök egyébként hogy élnek meg ilyen eseteket?
Már teljesen közömbösen, igaz én 20, a társam 22 éve csinálja ezt a munkát. Bennem semmi különös dolgot nem okoznak az ilyen esetek. Az egy ember, ennyi, így fogom fel. Úgy mondnám, már megszoktuk.
Mi volt a legdurvább eset, amit nehezen bírtak feldolgozni?
Nekem az, amikor egy csecsemőt megszült az anyja, majd késsel összeszurkálta, és a kukába dobta. Azt évekbe telt megemésztenem, és tizenakárhány év után még mindig a szemem előtt van.
Amit én nehezen tudok feldolgozni (szólalt meg a kollégája), az az, amikor 8-10 napos hullát találunk a lakásban. Akkor hívnak a lakosok, amikor már a szagok terjengenek. Ilyenkor a test fel van fújódva, már egy ideje elindult a bomlás, és váladékok folynak ki belőle. Azt nem lehet megszokni.
Mi van abban az esetben, ha városi pletykák, vagy susmus alapján lehet sejteni, hogy egy bizonyos területen hígul a közbiztonság, mondjuk több a drogos, bár konkrét bejelentés nem érkezik. Ekkor jobban odafigyelnek arra a területre?
Persze, mi is hallunk ezt-azt. Ha sejtjük, hogy egy bizonyos területen gyengül a közbiztonság, akkor oda mi is több kontrollpontot teszünk, az embereink tehát többször megfordulnak az ilyen helyeken. Ha azonban drogról van szó, ilyen esetekben már nem a városi rendőrség a kompetens, hanem az állami rendőrség. Ez a helyzet azonban mégsem ilyen egyszerű. Ha a város egy bizonyos pontján felmerül ilyen gyanú, és hozzánk valamiért több információ jut el, mint az állami rendőrséghez, akkor azt az információt mi természetesen megosztjuk az állami rendőrökkel, illetve ilyen jellegű esetekben konzultálunk. Így valamilyen formában együttműködünk, de erről többet nem mondhatunk.
Mi a helyzet a közlekedésbiztonsággal?
A tilosban parkolás, megállás és várakozás azok a kihágások, melyeknél mi eljárhatunk. A piroson vagy egy Stop táblánál való való áthajtásnál, elsőbbségadás elmulasztásánál, vagy ittas vezetésnél a törvény nekünk már nem biztosít intézkedési jogköröket. Mi itt már nem járhatunk el, hiába mondják az emberek, hogy hiszen ott álltunk, miért nem intézkedtünk.
Sokszor előfordul, hogy olyan dolgokat kérnek rajtunk számon, amelyekben nem mi vagyunk a kompetensek. Egész egyszerűen mi nem járhatunk el bizonyos esetekben, mert a törvény nem biztosít rá jogot. Amit megtehetünk, hogy jelentjük a kompetens, felsőbb szerveknek.
Bizonyára gyakran találkoznak a következő kérdéssel: a KIA Ceed-emre kapok egy papucsot, de akkor a mellettem álló Audi vagy BMW miért nem kap?
Erre mondanék valamit: anno, még a Pápay-korszakban aktuális volt az ilyen feltételezés, vagy kérdés, és aki ilyen dolgot mond, az talán megragadt abban a korszakban. Ma már bárkinek van felső kategóriás, komolyabb márkájú autója.
Vagy összespórolt annyit, hogy vegyen egy használt BMW-t, vagy kifizette az első részletet, aztán azóta már nem is fizeti, de van még ilyen autója. Az ilyen jellegű megkülönböztetések már nem léteznek! De előfordulhat olyan is, hogy a BMW csak azután állt oda, hogy a Škoda, vagy a kis Citroën már megkapta a kerékbilincset. Vagy: köztudott, hogy már lehet sms-ben is parkolást fizetni, de a járókelő nem tudhatja, hogy az a nagyautó-tulajdonos épp nem vásárolt-e sms-ben parkolójegyet. Én tudom, mert a rendszerünkben megtalálom, hogy van-e jegye, de más ezt nem látja. De elárulom, hogy raktunk már Ferrarira is kerékbilincset, a termálfürdőnél.
Gyakran találkoznak kötekedő kérdésekkel?
Eléggé. Miért pont engem büntet? Miért pont itt állnak, miért nem amott, a város másik oldalán? Mert ott van kontrollpontom, azért. Én is egy rendszerben dolgozom, amelyet tiszteletben kell tartanom. Az a tapasztalatom, hogy mindenki szereti a rendet, de ha már őt kell rendszabályozni, az már nem tetszik neki.
A legtöbbször azzal a kérdéskörrel találkozunk, hogy mi zavarja a polgárt a városi rendőrökben, fordítsuk ezt most meg. Mi az, ami Önöket zavarja a városiakban?
Aki elismeri a kihágását, az rendben van, végül is mindenki hibázhat. Aki ezt elismeri, ahhoz úgy állunk, hogy egy figyelmeztetéssel vagy minimális büntetéssel megoldjuk. De van, aki egyből kiabálni kezdi, hogy „mit engem büntet, miért nem a bűnözőket, drogosokat keresi”.
Engem például az idegesít, amikor jönnek a sikeres vállalkozók gyerekei, és úgy viselkednek, mintha a miniszterelnökkel beszélnél. A szüleitől kapott egy nagy autót, és azt hiszi, övé a világ, de még semmit nem tett le az asztalra. Ilyenekkel jönnek, hogy: „te tudod ki vagyok én? … Tudod ki az apám? … Találkozunk majd civilbe, no várjál csak! Majd megmutatom neked!” Ilyenkor azért ingerültebb leszek.
Van olyan eset, hogy bár helyzet van, de mégis tétlenek maradnak?
Ha egy rendőr úgy ítéli meg, hogy az adott helyzeten nem tudna úrrá lenni, mert annak komoly következményei lennének, akkor nem cselekszik, hanem erősítést hív. Például, ha 100 ember verekszik, akkor mi oda négyen nyilván nem fogunk bemenni, intézkedni, mert azzal saját életünket, testi épségünket veszélyeztetnénk. Vagy ha a közbelépésünkkel több ember életét veszélyeztetnénk, vagy nagyobb kárt okoznánk, mint amennyit megvédenénk. Ezekről a helyzetekről a helyszínen derül ki, hogy milyen módon kezelhetőek.
Találkoznak pozitív visszajelzéssel is?
Perszehogy! Nézz ki a folyosóra, ahol bejöttél, a falon nem egy köszönő, illetve dicsérő levelet találsz. Számtalanszor előfordul, hogy hálálkodnak az emberek nekünk, egy kis jelenlétért, egy kis megnyugtatásért, emberi szóváltásért. De itt sincs máshogy, mint az élet egyéb területein, hogy ha valakinek segítünk, vagy a javára teszünk, az szeret minket. De ha behajtunk, számon kérünk, büntetünk, akkor sokszor ugyanazok az emberek már más szemmel néznek ránk…
