A borítóképen a máltai/gozói Azúr Ablak, amely néhány évvel ezelőtt leomlott / Fotó: Pixabay.com
A gondosan megtervezett kirándulás tragédiába fullad. Egy 18 éves fiút egy kiszámíthatatlan tengeri áramlat elsodor, és csak pár nap múlva találják meg. Hogyan búcsúzik el az anya a fiától, mit kezd fájdalmával a tőlük több száz kilométerre, megélhetésükért dolgozó apa, és a testvérek, akik szemtanúi voltak a tragédiának. Bár azt gondolnánk, ez a könyv a gyászról szól, de attól sokkal több, az életigenlés és a túlélés gondolatai váltják egymást.
Az író, maga az anya időnként lefesti saját szüleihez kötődő érzéseit, felsejlik egy bántalmazó és elnyomó családi légkör a múltból, egy éppen véget érő házasság apró részletei és az anyaság megkérdőjelezhetetlen önmarcangoló mivoltja is.
A szél, ami felkavar, magával sodor, elragad, odaszorít, és utána semmi sem marad a régi, a könyv egyik legfantasztikusabb szimbolikája, de több ilyen is akad benne. A szél, ami tragikusan kiragad egy fiatalt a családja féltő öleléséből, és csak kérdőjeleket hagy maga után, meg persze óriási szomorúságot.
Angela Murinai – Mikor feltámad a szél
A könyv alaptörténete röviden annyi, hogy egy háromgyerekes anya, Angela, hogy kicsit összekovácsolja családi életét, megszervez egy máltai, pontosabban, gozói kirándulást fiaival. A fiúk kamaszok, személyiségük nagyon eltérő, de a tengerparti kalandot mindannyian élvezik. Csak annyira vakmerőek, mint szinte mindannyian tinédzserként, nem ülnek az anyukájuk szoknyája szélén, önállóságra vágynak.
Ismerős, ugye? Minden fiatal felnőtt ezt keresi. Egyik nap az anya magukra hagyja a fiúkat, barátnőjével tölti a napot, és a fiúk a sziget egyik veszélyesnek tartott partszakaszára mennek fürödni, itt történik a tragédia. A vízbe ketten merészkednek bele, a szél feltámad, a partra csak az egyik fiú ér ki szerencsésen. Innen pörögnek az események, múltbéli visszaemlékezések, a válaszok keresése, egy család tagjainak egymáshoz közeledése.
Hány olyan pillanat van az emlékeinkben, amikor csak egy hajszálon múlott, hogy nem történt baleset vagy tragédia a gyermekeinkkel, amikor nem néztünk oda vagy éppen későn mértük fel a helyzet súlyosságát. Hányan nevelnek épp most is zárkózott, kissé szótlan kamaszt, akivel nehéz egy hullámhosszra kerülni? És hányan élnek át ezekben a percekben is nagy szomorúságot vagy gyászt, ahonnan nem látnak kiutat?
A könyv szerzője nemrégiben a Friderikusz podcast vendége is volt, a könyv elolvasása mellett azt is jószívvel ajánlom mindenkinek.
