Bemutatkoznék, DAC-szurkoló vagyok – Kiss Tibi és Nandi
FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL
A DAC–Nagyszombat mérkőzés előtt találkoztam egy Galánta környéki testvérpárral. Kiss Tibi és Nandi minden hazai találkozóra korán érkezik, hogy maradjon idő a Fő utcai kávéházban elvégezni a „rituális ráhangolódást”. Engem is ide invitáltak a srácok, így volt szerencsém megtapasztalni, mit takar ez a kifejezés. A tisztelt olvasóközönségnek ezúttal ebből a vasárnap délutáni „bemelegítésből” állítottam össze pár sort.
Galánta mellől jöttetek, hogy került az életetekbe a DAC? Helyileg Dunaszerdahely messzebb van, mint Galánta…
Tibi: Vízkeletről származunk, bár azt hozzá kell tenni, hogy mindketten Dunaszerdahelyen születtünk, mivel abban az időben még nem volt szülészet Galántán. Magyar kötődésűek vagyunk, a 80-as évek elején figyeltünk fel a DAC-ra, akkor még a 2. ligában játszott a csapat. 82 és 84 között katona voltam, a leszerelésem utáni esztendőben kerültünk fel az 1. ligába. Ebben az időben többé-kevésbé már minden meccsre eljártunk az öcsémmel. Az 1. liga nyitómeccse hétköznapra esett, 0:0-t játszottunk a Vítkovice ellen. Már fél 11-kor itt voltam Szerdahelyen, holott valamikor délután volt csak a mérkőzés. A foci szeretete benne volt az emberben, és egyre csak erősödött. A közeg is olyan volt, ahol jól éreztük magunkat, később a DAC-meccsek mindenek fölé voltak állítva, kihagyhatatlanná váltak. Ez a mai napig így van, meccsnapon semmi más nem számít.
Mikor jöttek a nehezebb évek, akkor sem kopott meg ez a szenvedély. A 3. liga alatt baráti körrel elmentünk három napra horgászni családostól. Én annyira nem voltam oda érte, csak a parti miatt mentem. Szombat délután felálltam, azt kérdezték, hova megyek? Hova, hát meccsre, játszik a DAC!
A 85-ös siker történelmi esemény volt, akárhogyan is vesszük, Dunaszerdahely csak egy provinciális város volt az országban. A Csallóköz fővárosa, a felvidéki magyarság központja. Ugyanezt sosem éreztük Galántán, azon a környéken nincs meg ez a miliő, ami Szerdahelyen,
és ezalatt nem csak a focit értem. Húsz évvel ezelőtt 60-40% volt a lakosság nemzetiségi aránya a magyarok javára, mára ez megfordult. Azt szoktam mondani, hogy csak azt lehet megtörni, bedarálni, aki hagyja magát, aki a karrier miatt lágyítójelet rak az amúgy színmagyar vezetéknevére. Kiráz a hideg ilyen emberektől…
Nandi: Dunaszerdahelyen mindig is más jellegű volt a szurkolás, az atmoszféra. Galántán az emberek elmentek meccsre, megették a pecsenyét, aztán hazamentek…
Tibi: Visszatérve még a régi időkre, a proletártribünre: Nyitrával játszott a DAC, 10 ezer szurkoló a lelátókon, az asztalitenisz-csarnok tetején is álltak, fákon lógtak az emberek. Három órával a meccs előtt el kellett jönnöd, aztán ha sört is akartál inni, az nagy mutatvány volt…
Nandi: Egyszer a Slaviával játszottunk, a bátyám 2 gólt nem látott…
Tibi: Elmentem sörért, mire rám került volna a sor, hallom: gól! Aztán mindjárt még egy. Most mit csináljak, ha visszamegyek a gólt már úgysem látom, és sörünk se lesz. Visszaérnék a bandához, erre elém áll egy tag, hogy nem adom-e el a sört neki. Mondom, elmész ám a …
Nandi: Az volt az Ede büfé, ha éppen nem fociztunk, akkor DAC-meccsre jöttünk. Valamikor Vízkeleten egy csapatban játszottunk, aztán persze a bátyám hamarabb abbahagyta, csapatvezető lett. Én Feketenyékre nősültem, ott lettem csapatvezető. Voltak is derbik, amikor a Vízkelet a Feketenyékkel játszott, testvérek csapatvezetőként a kispadon, egymás ellen.
Tibi: Össze azért nem verekedtünk!
Beszéltünk itt asszimilációról, utazásokról, jópár túra van már a hátatok mögött. Hol mindenhol találkoztatok DAC-szurkolókkal?
Tibi: Galánta nagyon elszlovákosodott, de a környező településekre ez nem jellemző. Pl. Feketenyéken a polgármester megteremtette a feltételeket, most is van 30-40 magyar óvodás, a fiatalok nem mennek el máshova. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy munkalehetőség is van a közelben, relatíve jólétben élünk, nem úgy, mint mondjuk Nagymihály környékén. Járunk oda meccsre, megismertük az ottani magyarokat.
Sokkal szenvedélyesebbek, odaadóbbak, nem játsszák meg magukat, spontán és őszintén tudnak örülni mindennek. Emlékszem, mikor meghallották a magyar Himnuszt, jó, hogy nem könnybe lábadt a szemük, nálunk ez már nem jellemző.
Nandi: Mivel nem élnek olyan jómódban, talán jobban értékelik a hazaszeretetet is.
Tibi: Nagymihályra mentünk már Magyarországon keresztül, meg itt Zólyom felé, aztán Rozsnyónak. Ég és a föld a kettő útvonal, de elég, ha Tokajnál visszajössz az országba, amott megművelt földek, itt meg csak a gyom, meg a gaz. Kilenc személyes kisbusszal mentünk, Varga Danival, Bugár Ervinnel, Papiékkal, nem unalmas társaság, az biztos! Az első nagymihályi on tour-on 3:0-ra nyertünk, még a Szarka Ákos játszott a DAC-ban. Sajnos az Ervin is abbahagyta, neki megvolt a tekintélye, de el kell fogadni a döntését. Zólyombrézón kikért négy kocsonyát a restiben, elindult befelé a pincér, Ervin rászólt: fiam, te hova mész, a többiek még nem rendeltek, ez csak nekem lesz!
Galántáról Szerdahely 30 km, a DAC-ot nem lehetett úgy venni, hogy szerdahelyi – persze itt a stadion, itt a székhely, de ha leszámítom a beutazókat, jó, ha ezer ember maradna a stadionban. Ez így volt a 80-as években is – így is marad mindig -, elég volt ránézni az autók rendszámára: KN, GA, NZ, LV…
Nandi: Elég csak megnézni meccs után Eperjesnél a konvojt, autó autót követ. Magyarországról inkább kirándulni jönnek az emberek, meghallgatni hogy szól a Nélküled meg a Himnusz. Győrből, Veszprémből vagy Tatabányáról nem probléma leutazni, 2 óra alatt itt van. Persze jönnek messzebbről is, Békéscsaba mellől például, szoktunk velük inni, szóval volt szerencsénk megismerni őket. Ma Balatonalmádiból várunk vendégeket, már jó ideje tartjuk a kapcsolatot, öregfiúk szinten minden évben oda-vissza megmérkőzünk velük.
Tibi: Nincs azzal semmi baj, hogy jönnek, mert jöjjenek. A gond akkor van, amikor több rosszat csinálnak nekünk, mint jót. Sajnos erre is volt már példa nem egyszer.
Nandi: Az nem tetszik, amikor a Slovan vagy a Nagyszombat jön, és ennyi, meg ennyi jegyet vinnének. Kapjanak ezer jegyet oké, de az ittenieknek, akik állandóan járnak, szintén jusson!
Tibi: Ilyen hangulatú meccsek, mint itt Dunaszerdahelyen, talán a Fradin, meg Diósgyőrben vannak. Persze, nem ezt a mostani helyzetet veszem alapul, mert a fanklub jelenleg eléggé visszavonult. Össze kell fogni, irányítani a dolgokat, aláírom, hogy ez nem egyszerű. 58 éves leszek, öcsém is bőven túl van az öt ikszen, tőlünk már nem lehet elvárni, hogy 90 percet végigkiabáljunk.
Otthon nem, de idegenben mindig a tábor között vagyunk, tisztelet és becsület azoknak, akik megállás nélkül éneklik a rigmusokat, nem kis munka, te is voltál cápó. Jelenleg nincs olyan vezéregyéniség köztünk, aki ha elordítja magát, vigyázzban áll mindenki. Talán nem is volt ilyen soha.
Példát mondok, a Fradinál a Hamberger Ádám, ha azt mondja, feketében jössz meccsre, akkor te feketében jössz meccsre! Sajnálom, hogy Krakkóba nem jutottam el, mikor ott focizott a DAC, éppen kirándultunk a családdal. Meg volt adva, hogy fehérbe menjen mindenki, a 90% megértette, volt, aki különcködött. De miért? Miért nem lehetett legalább ezen az egy meccsen megmutatni, annak a pólónak tényleg csak szimbolikus ára volt. Ez ránk magyarokra nagyon is jellemző, sajnos. Nem kell, hogy mindenkinek tetsszen az új címer, de például a belgrádi 0:1 után úgy cserben hagyni a csapatot, ahogy a fanklub tette, nem volt szép.
Volt az a somorjai srác, a „Kope”, az, ha felmászott a kerítésre, meg lehetett nézni. Csak hát ezek az emberek – ahogy te is – tudják, mi mivel jár. Ha fel akarod építeni a tábort, fontos az állandó személyes jelenlét. Alakul a Galántai Betyárok nevezetű csoport, mindet ismerem személyesen. Náluk is az a gond, hogy tízből, mindjuk 2-3 fő tud ott lenni mindenütt. Nekem volt nem egy olyan szezonom, hogy minden meccsen ott voltam.
Aranyosmarót mellett a Tribeč motoresztben mindig fel vannak ránk készülve. Nem is csoda, egy óra alatt kétezer eurót otthagynak a DAC-szurkolók. Egyszer Zólyombrézóról hazafelé jövet is megálltunk, igen ám, csak azt felejtettem el, hogy aznap a Nagyszombat játszik ott. Bementünk, vagy harminc Spartak-szurkoló volt bent, de mind az a nagyobb darab. Néztek, de nem tudtak beazonosítani minket. Mondom a Nandinak, ha jót akarsz, most kimész és leveszed az ablakból a DAC sálat. Én megettem, amit rendeltem, az öcsémét elfelejtették kihozni, de inkább nem is vártuk meg, és a kávét is jobbnak láttuk otthon meginni.
Nandi: Szívből csak egy csapatnak szurkolhat az ember, és persze a magyar válogatottnak. Eddig minden otthoni meccsre kiutaztunk, volna miről mesélni.
Tibi: Amikor hosszú idő után kijutottunk az Eb-re, a pótselejtezőre elkezdték árulni a jegyeket, de nem tudtuk, mi lesz Oslóban. Mondom az öcsémnek, vedd meg, ha ugrik a 30 euró, akkor így jártunk. Legutóbb Franciaország ellen is szerzett jegyet, azt sem tudom hogyan. Fantasztikus hangulatú meccs volt, libabőr.
Az a virtus, ami benne van a magyarokban, leírhatatlan, ez az, amit az UEFA, meg a FIFA irigyel. Az az egységes tapsolás, több ezer ember tenyere egyszerre csattan, fenomenális. Marseille-ban megmutattuk a világnak, hogy kell egységesen vonulni.
Nandi: Jönnek ma a nagyszombatiak, sajnos azt kell, hogy mondjam, ők azt az egységes tapsolást szintén meg tudják valósítani. Nem szeretem őket, de ezt el kell ismerni. A DAC-nál mindig akad különc csoport, amikor a cápó elkezd valamit, ők csakazért is mást nyomatnak. Ez probléma!
Mit vártok a jövőben, mi a víziótok a DAC-cal kapcsolatban?
Nandi: Hogy legalább ilyen szinten működjön a klub, ahogy most. Természetesen lehetnének egy picit jobb eredmények is. Az volna még jó, hogy az akadémiáról tudnánk kinevelni srácokat, akikre tényleg büszkék lehetünk. Hogy nemcsak a DAC- ban állnák meg a helyüket, hanem mondjuk valamelyik európai nagycsapatban is.
Tibi: Függetlenül attól, bajnokok leszünk-e valamikor, tartani kell egy szintet, hogy ne maradozzon el a nép, ne unjon bele. Azokat az eredményeket, melyekről 5-6 éve csak álmodoztunk, most természetesnek vesszük.
A jelenlegi helyzetet nevezhetjük krízisnek, a szerdahelyi közönség hozzá van szokva a dobogóhoz.
Nem cél, hogy bajnokok legyünk, mert nekünk ahhoz a világválogatott is kevés lenne talán, minden szinten betesznek, hogy ne sikerüljön. Ez a nép azt fogja értékelni, ha a játékosok mindent megtesznek a pályán, ha megszakadnak a sárga-kék mezben, de tőlem játszhatnak hupizöldben is, ha a DAC-ról van szó. Nyilván az lenne a jó, hogy felvidéki, csallóközi, mátyusföldi gyerekek emelnék a klub nevét. Ha a Világi-éra véget is érne, amit ő felépített, itt marad, nem veszi el tőlünk senki.
Ha az akadémia 5 év alatt nem tudott kinevelni ligás játékost, talán elő kéne venni a felelősöket. Megkérdezni tőlük, hogy ami másutt működik, nálunk miért nem. Mindig Zsolnával példálóznak, mert valós, tehát ha a tulajdonos úr üzletember, akkor elszámolással tartoznak neki. Ha nem könnyítik meg a dolgát és drága pénzen máshonnan kénytelen játékosokat hozni, látnia kéne, hogy valami nincs rendben.
Nekem mindegy, hogy tengerész címert látok a mezeken, én akkor is DAC-szurkoló maradok, csak focit lássak, és ami fontos, DAC név alatt!
Amikor Vízkeleten csináltam a focit, olyan szinten, hogy egy 1600 lakosú települést felvittünk a 3. ligába, azt mondtam: az ördöggel is szövetkezek, csak pénzt adjon rá…