FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL
Bizonyára emlékeznek még a kedves olvasók a régi stadion keleti lelátójára. Középütt a korláton egy sárga-kék zászlót nemzeti színű szívecske díszített. Aktuális riportunkban a zászló becses tulajdonosát, a dunaszerdahelyi illetőségű Lipkovics Petit kértem fel, hogy meséljen a DAC-os múltjáról, jelenéről és persze a zászló történetét sem hagyhattam ki a kérdéseim közül.
Úgy tudom, tősgyökeres szerdahelyi vagy, még bőven a régi stadion korszakából ismerjük egymást. Mikor kezdtél oda járni?
Első emlékem a 80-as évek végéről, 90-es évek elejéről való, nagybátyám szokott kivinni magával meccsre. Előtte megálltunk a Bacsák utcai kocsmában, ott szedte össze mindig a partit az építkezésre. Tippelgettünk a meccsekre, mindig mondta, hogy gyerek, mondjál valami tuti tippet, aztán megrakjuk – akkor még koronában persze. Hátulról, a salakpályán keresztül jártunk be a stadionba, a kapu mögött álltunk. Gyerek voltam még, nem annyira érdekelt a foci, csak a hangulat, ahogy az emberek kiabáltak.
Amúgy igen, tősgyökeres szerdahelyi vagyok. Később a nagybátyám elkerült Pozsonyba, és megritkultak az alkalmak. Egyszer-kétszer még elvitt magával, de a következő évek fixre kimaradtak. Jött a középiskola, figyeltem a DAC-ot, de nem jártam ki meccsre egészen 2008-ig. Jött Kweuke, beszélték, mekkora focista. Elsétáltam a stadion felé, hallgattam, milyen jó a hangulat. 2008. november elsején jött a Slovan, szóltam az öcsémnek, Krisztiánnak, hogy jó volna már bemennünk!
Voltak otthon DAC-os cuccaim, mondom neki, jó lenne már megmutatni magunkat, mi mindenünk van. Az unokatestvérem, Szilvia a „pizzériában” dolgozott a DAC-stadionban, felpakolt sálakkal meg pulcsikkal. Szóval láttam élőben a szurkolóverést, azóta kettő kivételével minden hazai meccsen ott voltam.
Amikor kiestünk a 2. ligába, akkor is jártunk. Üres volt a stadion, lehetett hallani az edző szavait, ahogy mondja a taktikát a játékosoknak. Leginkább beszélgetni jártunk, kikapcsolódni a családtól. Pontosan emlékszem, melyik volt az a két hazai meccs, amit kihagytam. 2014 májusában, a DAC–Nagyszombat: bent maradtunk a ligában, Szabó Otti rúgta a gólt. Hétközi találkozó volt, én meg akkor osztrákban dolgoztam és nem tudtam hazajönni. Öcsém írta a híreket, Radványi Mikit dobálták a magasba. A másik mérkőzést, amiről 2019 májusban hiányoztam, 5:0-ra nyertük a Zólyombrézó ellen. Road koncert volt Bősön, a Csallóközi Motorosok szervezték, nagy dilemmám volt, hogy ki kell hagynom a meccset, de nem lehetett összeegyeztetni azt a napot. Öcsém írja a koncert alatt: 1:0, 2:0… 5:0, hát jól megszívtam!
A régi stadionban már két órával a kezdés előtt kint voltunk. Leültünk, sörözgettünk, potyogtak az emberek, jött Bíró Atti, beszélgettünk. Ezért szeretek DAC-ra járni, nem is a foci miatt, egyszerűen imádom azt a hangulatot. Ahogy jönnek az emberek sorban, nevetnek, örülnek, a társaságot bírom.
Nekem mondhatod, hogy ezen a poszton rosszul játszik ez vagy az a játékos, elhiszem, de nem oldom. Öcsém jobban figyeli a focistákat, ki hogyan teljesít. A régi stadionban megvolt a rituálém, hol megyek fel, hol jövök le. Gólnál meg kellett fogni a sálam végét. A B-középben, pontosan a felezővonalnál álltunk, amikor nem a megszokott útvonalon mentem fel és kikaptunk, megszólalt bennem a lelkiismeret: látod, mert a szélén mentél fel.
Vagy, ha nem sikerült a helyünkre kerülni, az is balszerencsét jelentett. Egyszer az öcsémnek lerobbant a kocsija, vissza kellett érte mennem, és épphogy beestünk a stadionba a kezdésre. Persze már nem a megszokott helyre álltunk, döntetlen lett a meccs. Azon kattogott az agyam, hogy látod Peti, mert nem voltál itt időben! Ilyen mániákus voltam akkoriban. A régi stadionnak volt egy sajátos fílingje, ami a MOL Arénából hiányzik. Az új stadion is szép, nekünk a legszebb, de nincs meg benne az a kis plusz. Hiányérzetem van, mi sem járunk már ki két órával a meccsek előtt, mert van bérletünk. Az a társaság, amelyik annak idején körülvett, mára szétszéledt. Sok ember egyszerűen eltűnt, új arcok jöttek.
Középütt álltatok emlékszem, mikor raktuk fel a fanklub zászlóit, mindig kihagytam egy helyet a tiédnek. Megvan még az a szép drapid?
Persze, annak a zászlónak története is van. A kezdetekben még legfönt álltunk, de nem vagyok egy magas fickó, ezért olyan helyet kerestem, ahol nem állnak elém. Így kerültünk a korláthoz, közvetlenül a feljáró fölé. Valahogy keveselltem a zászlókat, ezért varrattattam egyet magunknak, otthon meg ráírtam, hogy DAC. Így jártunk egészen a zászlótörvényig, amikor is betiltották a magyar jelképeket a stadionokban. Nem tetszett, hogy meg akarnak fosztani a magyarságomtól, ezért kitaláltam, hogy rakjunk egy piros-fehér-zöld szívet a sárga-kék zászlóra.
Kirajzoltam rajzlapra, vittem anyagot a varrónőnek hozzá. Így született meg a magyar szívecském, és még maradt anyag magyar zászlóra is. A szívecske miatt is folyton csesztettek a biztonsági emberek. Odahívták a főnököt, hogy nem tiltott jelkép-e? Aztán meguntam, hogy folyton várni kell miatta és egyszerűen a kabátom alá rejtettem a beléptetésnél.
Voltam YBS-tag is, de csak azért, hogy ne kelljen minden meccs előtt a jegyekkel szórakoznom, és persze, hogy legyen helyem a korlátnál. Fizettem a tagságit, de sosem voltam a fanklub gyűlésén. Az öreg stadion búcsúztatóján szerettem volna én is egy széket emlékbe, mégis valami véget ért, megkönnyeztük. Tépték fel a szurkolók a székeket, mondom, nem fogok én itt széket tépni, még eltörik. Otthon kigondoltam, hogy úgyis fogják bontani a lelátót, előtte meg leszedik őket, majd akkor valahogy szerzek egyet. Úgy is lett, vittem egy üveg pezsgőt, elmondtam a melósoknak, hogy mit akarok.
Még válogathattam is, melyik kell, így lett az öcsémnek, meg nekem is egy-egy sárga-kék széke. Később is kijártam, figyeltem, hol tart a bontás, vittem haza követ a B-középből emlékbe. Ugyanígy követtem az új Aréna építését, leültem, fényképezgettem. Elvoltam magamnak, mint az öreg nyugdíjasok, hallgattam a sztorijaikat.
Aztán felépült az új Aréna és új törzshely után kellett nézni. Maradtál a B-középben, mi történt azóta veled?
A B4-es szektorban vagyunk, ugyanúgy a korlátnál. Amióta van ez a pandémia, nem hordom a zászlót magammal, nem akarom még azzal is bonyolítani a beléptetést. Az öcsém itt-ott a munkája miatt nem tud jönni, de javarészt megoldja. Régen én is eljöttem melóból, ha hétköznap játszottunk, később ledolgoztam, ne hiányozzanak az óráim. Akkoriban Szabó Otti volt a kedvenc játékosom, mert hát a mi kutyánk kölyke. Jópofa srác, az első DAC-karácsonyra is miatta mentünk el, alig volt ott szurkoló. Ottival bárhol összefutottunk, mondom: Ottikám, gyere egy fotóra a gyerekkel, sosem mondta azt, hogy nem. Saláta Kornélt szintén bírtam, mindig viccelődött, igazi poéngyáros volt.
A mostaniakból, hogy ki tetszik? Azt tudom, kiben csalódtam, és az a Schäfer András. Nem tudom, mi volt múltkor az a levonulás, Davist úgy láttam, sietett, pár órájára rá már a reptérről posztolt. Instán követem, nem csak a játékosokat, hanem a baráti körüket, a barátnőiket, feleségeiket. Azok tudnak a legjobban posztolni, néha olyat is elkap az ember, amit nem is gondolnának egyesek. Hogy milyen jó volt az esti buli például, ilyet egy játékos nem rak fel, elég kompromittáló képek. Aztán persze leszedik, rájönnek, hogy mégsem kellett volna, de reggel négykor kelek, olyankor még rá lehet csodálkozni.
Ha én rosszul végzem a munkám, a főnököm megszid, esetleg levon a béremből. Egy focista, ha rosszul játszik, akkor mi van? Meg a sok idegen, aki megkapja a kis pénzét, elfocizgat magának, de nem tudja, mi a DAC. Hogy mire vágyik a szurkoló, mikor leszünk bajnokok, vagy mikor nyerünk kupát!? Miért kell eladni a legjobb játékosokat, mire összeállna a csapat? Minden a pénzről szól.
Vannak olyan meccsek, amiket egyszerűen szotyizós meccseknek hívok. Öcsém alatt, ha nagy a kupac, tudom, azon a meccsen rosszul játszottunk, sokat dumáltunk, nem volt mit nézni.
Azt szeretem, amikor pörög a játék, amikor gólt akarunk rúgni. Az a jó meccs, amikor keveset beszélünk közben. Másnap a boltban kiderül, hogy játszott a DAC. Ha nem azzal fogadnak, hogy mi volt a meccsen, akkor gyenge találkozó volt. Vagy otthon a ház előtt, ha a DAC-ról beszélnek az emberek, akkor tudod, hogy pörgés volt. Persze, most is téma a DAC, de inkább csak negatívumok vannak.
Az sem jó, amit a Facebookon olvasni néha, hogy egyik meccsen lemondják a játékost, aztán meg istenítik. Emlékszel Szarka Ákosra, milyen cirkusz volt körülötte? Rúgott négy gólt és ő lett a „legnagyobb király”.
Na, az cifra sztori volt, felhívta az egyik szurkolót telefonon és… Tudod mit, inkább hajrá DAC! Köszönöm a beszélgetést Peti!
EDDIGI RÉSZEK:
Bemutatkoznék, DAC-szurkoló vagyok…