Az ankét megjelent a Klikk Out 2021/10. számában.
A borítóképen: Pintér Eszter és Horváth Jázmin / Fotó: Ugróczky István, ill. Pixabay.com
Túl az első sokkon, az első bulin, az első ,,prednáškán”,az első buszon, ami nem oda vitt, ahova mentem volna és az első felismerésen, miszerint a fészek Szerdahelyen van, én meg valahol Nyitra környékén próbálok hadonászni a szárnyaimmal. Szerintem a legtöbb diák picit tart attól, hogy ha magyar középsuliból megyünk szlovák egyetemre, akkor mennyire fogunk boldogulni a szlovákkal?! A középsuliban TÉNYLEG tanultunk szlovákul, de egyszerűen nincs annyi idő, hogy mindenki elégszer jusson szóhoz. Hiába tudok majdnem mindent Štrúrról meg arról, hogy mit csinált két haverjával v Hlbokom v roku 1843… egy nyelvet nehéz úgy megtanulni, ha nem használod a közéletben. Hatalmas mázlim volt, mert van egy imádnivaló ismerősöm, akivel tudtam szlovákul beszélgetni, és neki köszönhetően megszerettem a szlovákot. <3 Na, de vissza Nyitrához, az elején pont úgy éreztem magam, mint Kevin New Yorkban. A legkellemesebb csalódás az volt, hogy a legtöbb ember nagyon nyitott és befogadó volt. Az tuti, hogy nem lesz egy könnyű menet, de azért inkább tegyük oda több helyre a sa/si-t, minthogy hiányozzon. 😀
Ezúttal két hölgyet faggattam arról, hogy milyen tapasztalatokat szereztek elsős egyetemistaként. Jázmin biokémiát tanul a Comenius Egyetem Természettudományi Karán, Eszti pedig testnevelő tanárnak tanul szintén Pozsonyban.
Nyomtatott lapszámunkban sajnálatos módon felcseréltük a két hölgy nevét a fotókon, ezért elnézésüket kérjük!
Milyen volt az első benyomásotok az egyetemről?
Horváth Jázmin:
Már a beiratkozás napján szimpatikus volt az iskola. Jól felszerelt épület, könyvtárak, büfék, közeli kollégium – minden, amit egy diák csak kívánhat. A professzorok kedvesek voltak az első órától kezdve, akárcsak az osztálytársak. Ennél jobb első benyomást még egyik korábbi iskolám sem nyújtott.
Pintér Eszter:
Nagyon izgatottan vártam már a főiskolát, kíváncsi voltam, milyen is lehet… Aztán, mikor megérkeztem első nap, nagyon elveszett voltam, nem tudtam, hova menjek, mit csináljak, de szerencsére hamar belerázódtam.
Inkább elvegyülni vagy simán közölni, hogy egy magyarlakta városból jössz?
H.J.:
Elvegyülős típusú ember vagyok, de nem titkolom senki elől, honnan származom. Mivel angolul tanulok, egyáltalán nem okoz gondot a nyelvi hiányosság. Tartottam tőle, hogy milyen lesz a többnyire szlovák anyanyelvű osztálytársak és főleg a tanárok hozzáállása egy magyar anyanyelvű diákhoz, de kellemeset csalódtam. Mindannyian nyitottak, nem zavarja őket, ha valamilyen kifejezés gondot okoz és kérés nélkül segítenek.
P.E.:
A szlovák nyelvtudásom elég jó, mégis kétszer átgondolom, mit mondok, nem azért, mert nincs véleményem, csak hogy helyesen fejezzem ki magam.
Mi volt eddig a legjobb és a legrosszabb élményed?
H.J.:
A legjobb élményeket a laboratóriumi gyakorlatok nyújtják. Egyrészt izgalommal tölti el az embert, ahogy felveszi a fehér köpenyt és belép a laborba, mint egy igazi tudós, másrészt nagyon össze tudja hozni a társaságot, amikor senki nem tudja épp, mit hogyan kellene csinálni. Ezek azok az órák, ahol az ember „játszva” tanul, nem pedig egy monoton prezentációból a számítógép előtt ülve. Ami ittlétem alatt zavart eddig, az a káosz, ami az egyetemet körül veszi. Nehézkesen indult az első pár hét, főleg, hogy a vártnál egy héttel hamarabb nyitottunk.
P.E.:
A jó élmények közül nehéz csak 1-et kiemelni. Nagyon pozitívan jött le, hogy az emberek mennyire barátságosak. Az iskola és az internátus egy épületben van, így a közösség olyan, mint egy kis család. Negatívumként talán azt hiányolom, hogy nem volt gólyatáborunk, de erről sajnos a covid döntött.
Milyen filmes karakterhez hasonlítanád magad elsősként?
H.J.:
Leginkább Riley-hoz hasonlítanám magam, az Agymanókból (a képen). Őt is kiragadták a megszokott környezetéből, hogy egy új helyre költözzenek új iskolával, ismerősök nélkül. Én is ijedten léptem be első nap és az járt a fejemben, mennyivel jobb volt a megszokott, otthonos környezet, ami a gimnáziumban fogadott négy éven át. Sikerült túllendülni az új hely nehézségein, és most már ugyanolyan örömmel és biztonságérzettel lépek az épületbe, ahogyan anno tettem, amikor még gimnáziumi tanuló voltam.
P.E.:
Filmszereplőként jellemezni magam nehéz, talán mint Emily Párizsban, új hely, új emberek, szokatlan dolgok vesznek körül. Belecsöppentem egy tiszta más környezetbe, amit már most nagyon szeretek és folyamatosan fedezem fel úgy, mint Emily Párizst, csak én Pozsonyt.
