Van a gyásznak az a mélysége, amelyet szavakkal teljesen felesleges lenne kifejezni, ugyanis lehetetlen azt a mélységet leírni.
A veszteség mindannyiunk életének velejárója, ki előbb, ki később találkozik az érzéssel, hogy ami addig élete szerves része volt, egyszerre nincs jelen abban a megszokott, elérhető formában, ahogy addig megszokta.
A szerettünk elmegy, a távozása űrt hagy, ami először betölthetetlennek tűnik. Hogy is lehetne valakit pótolni? Miként lehet a figyelmünket áthelyezni erről a tényről? Van erre útmutató? Csak sírunk és bizalmatlanok vagyunk, mert árnyként telepedik ránk a szorongató magány mellett a düh is.
A veszteség tehát szerves részünk, pedig legszívesebben tagadnánk a létezését is, ha egy profil lenne a közösségi oldalakon letiltanánk, csak érezni ne kelljen, vagy tudomást venni róla! Az ember természeténél fogva megúszós fajta, úgy látom. Ami elkerülhető, azzal nem nézünk szembe, hacsak az arcunkba nincs tolva a valóság. Rengeteg gyászoló küzd a halál utáni valósággal torz lencsén keresztül, mert az objektív realitás túl fájdalmas lenne. Ez segít időt nyerni, megerősödni, hogy később képesek legyünk távolságot tartva átkeretezni a fájdalmas részleteket, felelősséget, hiányt, kudarcot, lelkiismeret-furdalást.
A gyásznak, a veszteségfeldolgozásnak ahány formáját látom, annyit tudok tiszteletben tartva elfogadni. Van, aki a gyászában őrültnek látja önmagát, irracionális a viselkedése, mások szinte kitapétázzák a lakást halottjuk fotóival és akadnak azok is, akik belevetik magukat a munkájukba, hogy oda menekülve ne érezzék azt az éppen zajló küzdelmet, amire nincs magyarázatuk, gyógymódjuk.
Van, aki a mostani ünnepkörben jobban meg tudja élni a veszteség miatti fájdalmat és támogatásra lel, a közös megemlékezésben.
Van azonban, akinek ez nem megy.
Személy szerint nem hiszek a muszáj, a kötelező módokban. Szeretem, ha az egyén megtalálja a neki békét hozó, nyugalmat adó folyamatokat, ha azokban vigaszt lel, rendben van.
Ne erőltessük! A friss gyász megváltoztat bennünket, a változásban pedig szakaszok és korszakok váltakoznak, amelyben egy nap helye lesz a megszokott teendőknek is.
Idő, szeretet, türelem, összetartozás, alázat és hit. Ez segít.
