“Walt Disney-t se hívták Mickey egérnek, én se érzem magam Joli néninek” | Interjú Kovács Ákossal

Fotók: Szabó Péter Pál

Egyik legkreatívabb kollégánk, Kovács Ákos, akinek a nevéhez olyan, méltán közkedvelt és sikeres rovatok fűződnek, mint a Szaval a jó öreg csallóközi vagy a Vikkendhouse, most betekintést enged abba a sok oldalba, melyek kivételes egyéniségéről tanúskodnak. Olvassátok, érdemes!

Szia Ákos! Megkérnélek, mutatkozz be röviden a Klikkout-magazin olvasóinak!

„Sziasztok! Kovács Ákos vagyok, egy örökre nyárasdi gyerek. Immár kilenc éve Dunaszerdahelyen lakom, és itt is tevékenykedem a helyi kulturális életben. Mindig ott vagyok, ahol szükség van rám. Pénteken ünneplem a 39. születésnapomat.”

 Kimondok sorozatban néhány nevet, megnevezést, és megkérlek, hogy mindegyikhez fűzd hozzá az első gondolatodat.  Okash.

„Ezt igazából ’Ókásnak’ kell ejteni. Egészségügyi iskolába jártam, ahol volt egy lány, akivel a baráti kapcsolatunkból egy picit több lett a kelleténél. Ő a Galántai járásból származott, már nem tudom, pontosan melyik településről, és ő így mondta ki a nevem. Többször is találkoztam vele a barátaim társaságában, akiknek megtetszett ez a név, és így rajtam ragadt. Ez lett az első alkotónevem is.”

 Vinnie Lonely.

„A Vinnie Lonely a DJ-s szólóprojektem egyik kifinomultabb része. Ez a megnevezés egy szójáték, amely azt jelenti, hogy csak bakelitlemezeket játszom.

Mivel annak idején kiváltam a még ma is aktív Plusplus duóból, erre utal a Lonely, vagyis magányos kifejezés. A Vinnie elnevezés pedig dédapámnak állít emléket, akit Vincének hívtak, és akire sokban hasonlítok. Mivel a szójátékok embere vagyok, azt gondoltam, a Vinnie Lonely elnevezés kicsit frappánsabb lenne.”

PLUSplus.

„A PLUSplus egy tizenegy éve létező felvidéki-csallóközi DJ projekt, amit a szintén nyárasdi Varga Ferenc barátommal csinálok, és immár több mint ötszáz fellépés van mögöttünk. Az elnevezés azt jelenti, hogy minden passzol mindenre, mert amikor elkezdtünk zenélni, nem nagyon figyeltünk a zenei stílusokra, mindenre pakoltunk mindent. A PLUSplus megnevezés igyekszik továbbá a mindkettőnkből kisugárzó rendkívüli pozitivitást is kifejezni.”

Joli

„Joli néni karaktere szerintem az egész életemben bennem lakozott. Gyerekkoromtól tanulmányoztam az idősebbeket és nem tudom, miért, de érdekelt a csallóközi öregek beszédstílusa. Kiskoromban nagyanyámat szoktam utánozni, aki még azzal az igazi, ízes csallóközi tájszólással beszélt. Később több mint tíz évig dolgoztam különböző kórházakban, ahol főleg idősekkel foglalkoztam, és ezek az emberek nagy hatással voltak rám. Az ő személyiségük és a bennem rejlő kifejezésvágy alkotta meg közösen Joli néni karakterét.

Azért Joli néni lett a neve, mert szerintem minden családban van vagy volt egy ilyen nevű közeli vagy távoli rokon, aki egy nagyon kedves, idős néni.”

Most pedig azt mondom, Nyárasd és gyerekkor.

„Nagyon szeretem Nyárasdot, amely az igazi otthont jelenti számomra. Akárhányszor meglátom a Nyárasd táblát szüleimhez való menet, mindig egy kicsit szaporább a pulzusom, ami azt jelzi számomra, hogy ez az én igazi otthonom.

Mindig nagyon jól érzem magam ott, és távozásomkor szomorú vagyok. Nem egyfajta Tom Sawyer-es, kalandos gyermekkorom volt, amikor az utcámban száz gyerek rohangált, hanem öcsémmel és unokatestvéreimmel nevelkedtem. Az időm javarészében egyedül játszottam, és magam fedeztem fel a dolgokat. Már akkor úgy éreztem, hogy színész akarok lenni, hiszen egyfolytában szerepeket játszottam. A gyerekkoromra visszagondolva mindig az exhibicionizmus, az önmagamat kifejezni akarás jut az eszembe. Csak akkor még nem ismertem ennek a megvalósítási eszközeit.”

 „Szerdahel.”

„Dunaszerdahely a szívem másik csücske. 1996-ban kerültem az itteni egészségügyi középiskolába. Akkoriban még az édesanyám is elkísért, mert hát ugye a gyerek megy Szerdahelyre, vajon mi lesz ott vele? Felszálltunk a csuklós buszra, majd a bíróság előtt le, nekem pedig elkezdődött egy új fejezet az életemben, amikor is kirepültem a családi fészekből. Dunaszerdahelyen az önmegvalósítás színtere tárult elém, itt lettem DJ és minden, ami ma is vagyok. Most is itt lakom a város közepén, pont a templomtoronnyal szemben, és egy ideig nem is tervezek innen elmenni.”

 A következő szó az NFG. Áruld már el nekünk, mit takar ez a három betű?

„Az NFG klub a Plusplus fennállásának második évében nyílt ki előttünk. Akkoriban még Ravasz Ábel, Mészáros Veroni és Strieženec Zsuzsi menedzselték a helyet. Szerveztek egy koncertet, minket pedig meghívtak az afterparty-ra. Ez egy óriási mérföldkő volt az életünkben, 150 ember jött el csak minket hallgatni. Az NFG úgy maradt meg bennem, mint a hely, amelyet már első alkalommal ki is nőttünk. Akkor még nem láttam lehetőségét annak, hogy bármit is csináljuk ott. Úgy éreztem, nem az vagyok, aki itt most bármit is szervezhet. Ferkóval több évig lemezlovaskodtunk Szlovákiában, Magyarországon és Ausztriában, aztán jött egy gondolat, hogy szeretnék szervezni a klubbal egy DJ estet. Ezt egy második, harmadik, negyedik és ötödik követte. Összehoztunk egy tollas rádiós napot, amely folyamán onnan közvetítettünk, rádióztunk. Utána már csak jöttek a szervezési ötletek. Később elmentünk a Durvacrew házba, ahol ezek a szervezések meg is valósultak. Heti rendszerességgel két-három nyilvános programot hoztunk létre, de sajnos azt a házat négy év után el kellett hagynunk, és azt követően nyílt arra lehetőség, hogy az NFG-be jöjjünk. Most pedig már négy éve itt vagyunk, és szerintem ez a legjobb kultúrműhely a városban.  Az NFG elnevezés egy örök kuriózum, amelyet az alapítóbrigád egyik tagja osztott meg velem. De hozzátette azt is, nem biztos, hogy igaz a történet. Szerintem ennek a három betűnek a klub 1997-es megnyitásakor volt komoly jelentősége. Ma viszont az NFG az jelenti, hogy ha idejövök, akkor valami nagyon jót kapok.”

Klikk out.

„A Klikk out magazin szintén az önkifejezésem egyik formájának csodálatos helye. Az egyik szilveszteri bulin Szilvási Tibivel folytattunk egy mélyenszántó beszélgetést a zenéről, és azt kérdezte tőlem, nem szeretnék-e írni a róla, véleményt alkotni. Ezt követően hívott fel Poór Tibi, a Klikkout magazin főszerkesztője, akivel leültünk egy kávéra. El is indult a folyamat, amely során több zenés cikket is kipróbáltunk. Nagyon örültem annak, hogy be tudtam mutatni az eddigi tapasztalataimat, és hogy olyan tudok adni másoknak, amiről eddig még nem hallott, nem olvasott róla. Sokáig tartott, amíg megtaláltam azt, ami az enyém, és az első ilyen a vasárnaponként megjelenő Vikkendhouse mix sorozat, amelyben főként helyi emberek tíz kedvenc zenéjét mutatjuk be közösen, és együtt járjuk be azt az utat, ami az első zenés élménytől egészen a mai zenehallgatási szokásokig szinte mindent lefed. A járvány idején Tibi újra felhívott, és megkérdezte, lenne-e kedvem csinálni valamiféle vicces tartalmat, hiszen annyi rossz dolog történik a világban, rengeteg a negatív hír. Akkor indult útjának a ’Szaval a jó öreg csallóközi’, amit nagyon szeretek és örülök, hogy csinálhatom.”

Milyen hely és mit jelent számodra a DJ-fülke?

„A DJ-fülke számomra az a hely, ahol mindent ki tudok kapcsolni. Sokszor azt sem tudom, hol vagyok, csak annyit, hogy nálam van a kormány, és én viszem az embereket a partibusszal.

Ha Ferkó is mellettem van, akkor még jobb az élmény, hiszen ketten tudunk teljesen kikapcsolódni. Ez az a hely, ahol már öt perccel a kezdés után rengeteg víz patakzik le rólam, mert annyira beleélem magam. Ott nem akarom tudatosítani az idő fogalmát.”

Tudom, hogy a hétfői Szaval a jó öreg csallóközi elkészítését komoly rituálé kíséri. Pontosan milyen?

„Még a kórházi időkből hoztam azt a szokást, hogy a napot nem a teraszon elfogyasztott finom kis kávéval kezdem, hanem otthon iszom meg a forró vízzel felöntött, zaccos kávém. Ez a rituálé része, hiszen a vers nagyjából az alatt íródik meg, amíg a három decis bögrémből megiszom a feketém. Ez azért fontos, mert megtudtam, hogy a kávé elfogyasztása után kilenc percig pörög maximális fordulatszámon az agyunk. Egyébként általánosságban úgy érzem, hogy reggel, ébredés után vagyok a legproduktívabb. Ha ezt még kávéval turbózom fel, akkor kész is a vers. A felvevés és összerakás folyamata már több időt vesz igénybe, gyakran két-három órát is, mert szeretném, hogy a végtermék mindenki számára élvezhető legyen hangilag és tartalmilag is.”

A műsorban sokféle karakter van. Azonosulsz ezekkel a szereplőkkel, vagy kívülállóként tekintesz a személyiségükre?

„Kívülállóként. Nem érzem magam sem Joli néninek, sem Tekács Ervinnek, sem Gyulabáttyának, sem pedig Valternek. Mindig fura érzés, amikor az utcán jön valaki, és a Joli néni felkiáltással szólít meg. Nem. Mindig azt szoktam mondani, hogy Walt Disney-t sem hívták Mickey egérnek. Kívülről figyelem ezeket a karaktereket, mint gyermekkoromban a Besenyő-családot. A reggel felvetteket aztán este már más szemmel nézem, különböző felfogással hallgatom meg, és ez úgy történik, mintha a karakterek ténylegesen léteznének, és a vers csak egy szösszenet lenne az életükből.

Én Kovács Ákos vagyok, aki ezeket a karaktereket megeleveníti, de nem azonosulok a személyiségükkel és létükkel.”

Mit ad neked ez a műsor és milyen üzeneteket szeretnél továbbítani minden héten?

„Ez az egész a járvány ideje alatt kezdődött, amikor magas volt a fertőzöttek és a kórházban kezeltek száma is. Azt szerettem volna, hogy ha az ember megnyitja az internetet, akkor ne csak azt lássa, mennyire rossz a helyzet, hanem hogy legyen ott valami, egy nyugalom szigete, ahol még nevethetnek is egy jót, és ami miatt várhatják a hétfőt.

Nagyon sok visszajelzést kaptam arról, hogy mennyire utálja mindenki a hétfőt, hiszen a hét legrosszabb napja – pláne, még ha karantén is van, és dolgozni is kell. Ezek az emberek elmondták, mennyire várják, hogy hétfő délben megjelenjen egy epizód.

Az egyik célom az emberek hangulatának javítása volt – úgy gondolom, ez sikerült is. A másik célomban nem tudom tagadni a kódolt nevelő jelleget. A járvány ideje alatt kikerült epizódok mindegyikében volt egy üzenet, hogy az emberek egyéb dolgok fontosságát is észrevegyék, és hogy ne bagatellizálják a vírus létezését. Ezt nem szerettem volna mindenki szájába rágni, csak próbáltam az egyszerű emberek nyelvén elmagyarázni. Nagyon sokan írtak, hogy tudnak olvasni a sorok között, és hogy nagyon jólesett nekik ez. A vasárnapi fesztiválon is volt arra példa, hogy odajött valaki, és azt mondta, el sem tudom képzelni, hogy mennyi vidám pillanatot okoztam neki az elmúlt másfél évben, amely nagyon nehéz volt. Ezek a dolgok hajtanak előre és ezek a visszajelzések mutatják, hogy működik a dolog.”

Tulajdonképpen ki Kovács Ákos?

„Kovács Ákos pár nappal a születésnapja előtt egy tipikus Szűz csillagjegyű férfi, aki imád élni, rendkívül érzelmes, és aki ha örül, nagyon örül, és ha szomorú, akkor nagyon szomorú. Hála Istennek, hogy a másodikra csak nagyon ritkán van példa, mert sikerült egy olyan életet teremteni magam körül, amelyben szabad és boldog ember vagyok akár akkor is, ha teljesen egyedül vagyok. Szerintem mindenkinek az életében fontos idáig eljutni.

Emellett én vagyok a legnagyobb álmodozó is. Mindig olyan álmokat tűzök ki magam elé, amelyekre úgy tekintek, hogy nem vagyok biztos abban, hogy képes leszek azokat elérni. De tudom, hogy eljutok odáig, megérek rá, de mindig álmodok. Amikorra pedig elérem a céljaimat, még nagyobb dolgot álmodok meg. Matthew McConaughey-nek van egy nagyon jó beszéde az egyik Oscar-gáláról, ahogy azt mondja, hogy ő a tíz évvel későbbi énjét kergeti. Azt mondja, mindig olyan akar lenni, mint amilyen tíz év múlva lesz. De mire ezt elérné, akkorra megint olyan akar lenni, mint tíz év múlva. Így sohasem éri utol magát, mindig hajt valamit. Én úgy képzelem el magam tíz esztendő múlva, hogy már most szívesen lennék olyan, de azzal is tisztában vagyok, hogy ez egy hosszú út, amin végig kell mennem.”

Milyen álmaid vannak még?

„Jelenleg az, hogy boldoggá tegyem a kedvesem. Sok álmom közül a legnagyobb, hogy Kovács Ákos egy olyan ember legyen, aki szórakoztat, előad. Szeretnék egy olyan típusú esti show-műsort, mint a Fábry-show, vagy régebben az első Friderikusz-show, esetleg a David Letterman-show. A műsort Dunaszerdahelyen forgatnánk, itteni emberekkel és itteni szokásokkal, zenekarokkal, és itteni vendégekkel. A műsor vicces, szórakoztató, de egyúttal nevelő jellegű lenne, ami örök élményekkel gazdagítaná a nézőket. Ez a legnagyobb álmom.”

Te angoltanár vagy. Hogyan viszonyulnak hozzád a diákjaid, a gyerekek?

„Pont a legjobbkor kaptam ezt a kérdést, mert most jött el a legnagyobb törésvonal ebben a dologban, ugyanis úgy határoztam, befejezem a tanítást. Négy évig tanítottam pici gyerekeket egészen tízévesekig, és nagyon hálás vagyok ezekért az évekért Helen Doronnak, amiért megkaptam ezt a lehetőséget. Szerintem durván négyszáz gyereket tanítottam az évek alatt ovikban, iskolákban, mindenhol. Régebben azon gondolkoztam, hogy ha lesz saját gyermekem – nagyon szeretnék –, akkor hogy fogok hozzá viszonyulni, milyen lesz vele a kapcsolatom. Ha olyan társaságban tartózkodtam, ahol gyerkőcök is voltak, akkor az járt a fejemben, hogy csak ide ne jöjjenek hozzám, mert nem tudom, mit fogok nekik mondani. Ezt az érzést azonban a tanítói pályafutásom első egy hónapjában legyűrtem. Ezáltal egy olyan híd nyílt meg köztem és a gyerekek között, amilyenre sohasem gondoltam volna, hogy létrejöhet. A mai napig ápoljuk a baráti viszonyt velük.

Képzeljétek el, hogy ha megyek a városban, és látok egy 3-4-5 éves gyermeket, azon csodálkozom, ha nem ismerem. Annyira hihetetlen, hogy a legfiatalabb korosztály sikítva köszönt nekem. Nagyon jó érzés, rendkívül közel kerültem a gyerekekhez. Érzem, hogy én is készen állok már az apaságra.”

Jól tudod kezelni, ha valaki azzal szólít meg, hogy légyszi, mondj el egy Joli néni verset?

„Nem. Régebben, amikor Besenyő Pista bácsit utánoztam az iskolában, már akkor sem tudtam úgy beszélni, ha megkértek rá. Azt éreztem, egy olyan gép vagyok, akibe ha beledobnak némi aprópénzt, akkor kapnak valamilyen műsort. Nagyon nehéz nekem ez, valamiért nem megy. Nemrég Gombaszögön voltam, ahol odajött hozzám egy fiatal lány azzal, hogy mondjak el egy Joli nénis verset, mert nem hiszi el, hogy én vagyok az. Előkaptam a telefonom, és elszavaltam egy Joli-verset, de mire befejeztem, már könnyezett a nevetéstől. Megszorított, megölelt, aláírást kért, amelyet aztán szintén szorongatott, nem megmutatva azt a barátainak. Az egy fantasztikus élmény volt számomra, viszont nagyon sokan állítanak meg az utcán, vagy írnak üzenetet. Ezt nagyon nehezen kezelem. Kinn voltam például a vásártéri tűzugráson, és odajött hozzám két anyuka két-két kislánnyal. Letérdeltem közéjük és megkérdeztem, melyik a kedvenc epizódjuk. Meglepő módon mindegyik mondott is. Eközben annyira izgultam, hogy nem igazán tudtam megszólalni a végére. Nehezen kezelem az ilyen dolgokat, de ez valószínűleg megváltozik majd. Nem akarom magam sztárolni, csak szeretnék megmaradni annak, aki most is vagyok.”