Megkértük néhány korábbi munkatársunkat, akik hosszabb ideig, évekig dolgoztak a Klikk Out-nál, hogy emlékezzenek vissza ezekre az évekre, és emeljék ki a számukra értékes momentumokat.
Hét év – már majdnem nyolc – telt el azóta, hogy Szilvási Tibitől levelet kaptam: „Keresünk a Klikkhez valakit, aki tudná csinálni a »Sziget, ahol élünk« rovatot” – ezt 2014 januárjában írta nekem és igent mondtam a felkérésre. Aztán jöttek sorban a témák, szinte szabad kezet kaptam, ahogy mindannyian a lapnál. Egy kikötés volt: Politikával ne foglalkozzunk! De ezzel nem is nagyon akart bíbelődni senki. Úgyhogy jöttek sorban a témák: az újonnan átadott dunaszerdahelyi buszállomásról, a bősi kompkikötőről, a bicikliutakról, könyvekről és számos egyéb témáról születtek írások.
De amit igazán élveztem, azok a nagyinterjúk voltak nagy emberekkel, akiket tisztelek, akikre felnézek. Az volt a legjobb, hogy magam választhattam ki az alanyokat, így jelenhetett meg a lapban terjedelmes beszélgetés Tóth László és Vida Gergely költőkkel, Lipcsey György szobrásszal, Molnár Kristián csillagásszal, Lovasi András (Kispál és a borz), Kiss Tibi (Quimby) és Lukács Laci (Tankcsapda) zenészekkel, Oláh Attila néptáncossal és még sorolhatnám, hiszen négy évig írtam ezeket a beszélgetéseket.
Ez idő alatt számos emberrel találkoztam, vagy újratalálkoztam, és talán ez volt a legjobb az egészben, a szabad kéz, hogy senki nem mondta meg, kivel és mikor kell interjúzni. A szabadság pedig megfizethetetlen! Aztán minden megváltozott és továbbléptem, mert néha kell a változás az ember életében. És pont.
A magazinba úgy kerültem, hogy a lap tulajdonosa megkeresett, nem készítenék-e interjúkat a havilapba, főként kényesebb közéleti témákban.
Azt a helyzetet élveztem, hogy dunaszerdahelyi szituációkat, történeteket mutathattam be a helyi olvasóközönségnek. Érdekes volt a hajléktalanokról, városi rendőrökről, mentősökről, taxisokról írni.
A vége felé pedig ott volt az alternatív horoszkóp ami baromi népszerű volt, vagy valaki nagyon utálta vagy nagyon szerették az olvasók. Abban azért volt egy kis segítségem is, ennyi idő után már elárulhatom, persze a nevét nem adom ki.
Azon gondolkodtam, vajon melyik volt az első írásom, amely megjelent a magazinban. A szekrény mélyéről kellett előbányásznom a katonás rendben archivált, korábbi évekből származó példányokat. A legelsőn 2013-as évszám szerepelt. A Sziget, ahol élünk rovatban jelent meg egy házi disznóvágást bemutató írásom (kár, hogy kóstolót nem lehetett csatolni a laphoz – reformkonyhások kíméljetek!). A későbbi számokban néhány gondolatom még megjelent ebben a rovatban, de az idő múlásával jobbára már csak sportos témákkal foglalkoztam. Azokból pedig volt bőven, hiszen Dunaszerdahely sportélete nemcsak a DAC-ról szól (jó, tudjuk, dehogynem) – hanem itt vannak a kézilabdás csajok, a birkózóink, a sakkozóink, a karatésaink, na meg a hosszútávfutók, bringások, a küzdősportokat űzők és a fitnesz-bajnokaink. De volt szerencsém egy tehetséges fiatal teniszezővel beszélgetni, és egy sportpilótával is. Mind csupa-csupa érdekes ember, izgalmas életúttal.
Aztán 2018-ban fordítottam egyet a dolgon, és civileket kezdtem el kérdezni a sporttal való viszonyukról. Például, ti tudtátok, hogy Hunčík Péter súlyemelőként készült a ´72-es müncheni olimpiára, de egy sérülés miatt végül mégsem indult? Vagy, hogy Both Péter járási rendőrkapitány a dán fociválogatottnak szurkol?
Én sem. Igyekeztem olyan oldalukról bemutatni a köztünk élő ismert és elismert embereket, amelyről korábban nem ismertük őket. Hogy mi tetszett ebben a legjobban? Amikor az interjúalany azt mondta, ezekről a dolgokról még korábban soha nem kérdezték őt.
Korábban:
Minden, ami a Klikk Out 10. évfordulójával összefügg
