„…Ahogy a szabadban a fák éves sztriptízgyűlésüket tartják, úgy bent, a szobában, és még beljebb, a fejekben is szükség lesz egy kis vetkőzésre, hogy a színskála egy másik, illetve több árnyalatában, és a tartalmat frissítve hasítsunk megújult paripánkkal. Nem kell délibáb után nyargalni, ragadjuk meg azt, ami körülvesz. Épp itt, épp most. Ha körülnézel, észreveheted, hogy számos olyan érték van a közelben, ami elérhető, utolérhető, csak eddig máshol tapogatóztál, mert a környezeted azt sugallta, hogy épp akképp haladsz a sárgaköves úton. Talán csak egy új fésűre van szükség, ami segít kiszűrni a rengetegből az életrevalót. Erre törekszünk mi is…” – ezt olvashattátok 10 évvel ezelőtt lapunk első oldalain, és úgy érzem, ezek a sorok maradéktalanul beleilleszkednének ma is. Hadd legyünk most egy picit szentimentálisak, nosztalgiában lubickolók, urambocsá’ hangyányit önfényezők, és fejtsük ki mind, hogy is kerültünk ebbe a füzetbe és mi a fenét keresünk itt!
Már hosszabb ideje együtt dolgozunk, és legalább ugyanennyit a köbön remélünk. Aktuális szerzőink többsége is pecázik az emlékei közt.
Mióta világ a világ, írok, hol magam kedvére, máskor verseket, vagy igaz történeteket. A valódi áttörést a Klikk Out magazin felkérése jelentette. Akkortájt csupán a Facebookon bontakoztam ki, Poór Tibi szólt, hogy volna egy ilyen lehetőség, persze azonnal igent mondtam.
Észrevettem magamon, hogy a klikkes írásokban sokkal jobban ügyelek a mondattani elemekre, valamint a tartalomra, ezáltal a jegyzeteim is mélyebbek, ahogy gyakran emlegetik “robertósak” lettek.
Talán a dunaszerdahelyi helytörténeti sorozataimra vagyok a legbüszkébb, persze a foci örök szerelem marad. A visszajelzések biztosítottak róla, hogy az embereket érdekli, sőt, néha magával ragadja az írásom. Azt mondták, mélytengeri búvár vagyok, vagyis nyomás alatt érzem magam a legjobban. Köszönettel tartozom azoknak, akik egyengették az utam, egy gyerekkori álmom vált valóra azáltal, hogy újságíró (is) lehetek.
A legnagyobb támogatóm, múzsám és kritikusom a gyönyörű feleségem.
Boldog 10. szülinapot, nyomtatott Klikk Out! (Avagy lehetséges, hogy 10 éve vagyok szerkesztő?!)
Anno Szilvási Tibi keresett meg azzal, hogy indul egy magazin, ahová munkatársakat keresnek. Sokáig egyetlen női szerzőként írtam: csajos cikket, editoriált, véleményt, kritikát, ajánlót, interjút, naplót – és mindegyiket szerettem. Bár az online felületeken is hasít a magazin, számomra mégis a nyomtatott lap az „igazi“. Amíg zárva tartottak a kávézók és boltok, ahol normál esetben hozzá lehet jutni, sokan találtak meg a kérdéssel: még mindig nincs nyomtatott Klikk?
Ha van egy fontos hozadéka a lapnak, az pont ez: az életünk, a hónapjaink elválaszthatatlan része lett.
Köszönet mindenkinek, aki lehetővé teszi, hogy megjelenjünk – munkatársaknak, külsősöknek, partnereinknek egyaránt. Nektek is, Kedves Olvasók, akik várjátok, kéritek a havi megjelenést. Mi továbbra is azon leszünk, hogy kiszolgáljuk ezt az igényt, a tőlünk telhető legmagasabb szinten. 🙂
