„…Ahogy a szabadban a fák éves sztriptízgyűlésüket tartják, úgy bent, a szobában, és még beljebb, a fejekben is szükség lesz egy kis vetkőzésre, hogy a színskála egy másik, illetve több árnyalatában, és a tartalmat frissítve hasítsunk megújult paripánkkal. Nem kell délibáb után nyargalni, ragadjuk meg azt, ami körülvesz. Épp itt, épp most. Ha körülnézel, észreveheted, hogy számos olyan érték van a közelben, ami elérhető, utolérhető, csak eddig máshol tapogatóztál, mert a környezeted azt sugallta, hogy épp akképp haladsz a sárgaköves úton. Talán csak egy új fésűre van szükség, ami segít kiszűrni a rengetegből az életrevalót. Erre törekszünk mi is…” – ezt olvashattátok 10 évvel ezelőtt lapunk első oldalain, és úgy érzem, ezek a sorok maradéktalanul beleilleszkednének ma is. Hadd legyünk most egy picit szentimentálisak, nosztalgiában lubickolók, urambocsá’ hangyányit önfényezők, és fejtsük ki mind, hogy is kerültünk ebbe a füzetbe és mi a fenét keresünk itt!
Már hosszabb ideje együtt dolgozunk, és legalább ugyanennyit a köbön remélünk. Aktuális szerzőink többsége is pecázik az emlékei közt.
Minden egy szilveszteri bulin kezdődött, úgy hat évvel ezelőtt. Akkor a Szilvási Tibivel való mély zenei beszélgetésünk során elhangzott az „írhatnál valamit a zenéről a Klikkbe“ mondat, amitől roppant lelkes lettem. Láttam magam előtt a fényes jövőt, hogy én leszek a környék legmenőbb zenei kritikusa, és hónapokon belül grafitszürke Bentleym lesz. De nem lehetek mindjárt John Pareles (New York Times), legalábbis az elején. Így sokféle sorozatot indítottam útjára, mint a „Megvan lemezen“, majd a zenei stílusokat felkutató rovatomat, „Eszhaagasmege“ címmel, később a „Vikkendhouse-t“, aminek épp októberben volt a 200. epizódja. Mára főleg az utóbbi, és a „Szaval a jó öreg csallóközi“, versírás és szerkesztés tölti ki az időmet.
Az elmúlt évek alatt nagyon sokat tanultam a szerkesztőségben, a kollégáktól, én meg csak jó érzéssel tettem a dolgom. Csodás érzés, hogy egy lendületes magazin-szerkesztőség, grafikus-, podcaster és videós csapat tagja lehetek. A nyomtatott kiadások sorban állnak a polcomon egymás mellett, számról számra.
Annak már tíz éve, hogy megcsörrent a mobilom, és egy jó barátom, Kovács Norbert volt a vonal másik végén… Miután egy laza tulajdonoscserét követően Gocoň Péter Klikk In-ről Klikk Out-ra kapcsolta az üzemmódot, és megújult erővel álmodták meg a jelenlegi magazint, az elején Norbi volt azújonnan kinevezett főszerkesztője. Mivel vele közösen akkoriban több projektet is indítottunk (közösen álmodtuk meg a Nemeshodosi Nagy Lakomát is), így nagyon jól tudta, hogy életem a gasztronómia és a főzőcskézés. A telefonbeszélgetésünk során feldobta nekem a labdát, hogy mit is szólnék hozzá, ha a felfrissült Klikk Out magazinban teret kapnék a gasztrorovatban . A fejemben beindult a gépezet, elgondolkodtam, és annak ellenére, hogy életemben még sosem írtam meg egy cikket sem, azonnal elfogadtam az ajánlatot, hiszen aki ismer, az tudja, hogy imádom a kihívásokat. E döntésem, úgy gondolom, teret adott nekem, hogy gondolataimat, gasztronómiai élményeimet, az ételek ízein és illatain kívül minden mást átadjak a kedves olvasónak. A mai napig arra törekszem leginkább, hogy minél jobb, és érdekesebb tartalommal töltsem meg a rovatomat.
