Nőként a tudományos életben – Kanovits Judit és Borbély Veronika válaszol

Borítókép: Pixabay.com

November első felében a naptár jelez egy napot, melyet a tudomány világnapjaként emlegetünk. Ma, ebben az információdömpingben még fontosabb, hogy értő füllel figyeljük azokat, akik a tudomány szócsövei, hangosítsuk fel az ő hangjukat, mert nagy a zaj és sok az üres tartalommal bíró túlkiabáló.

Annak ellenére, hogy a felsőoktatási intézmények hallgatói javarészt nők, az akadémiai, illetve tudományos élet magasabb pozícióira mindössze 1/3-uknak sikerül eljutniuk. Ez jelenleg az európai uniós átlag, de a Visegrádi Négyek közül egyébként Szlovákiában a legjobb a helyzet. A statisztika azt mutatja, kiváltképp nehéz azoknak, akik a természettudományban szeretnének sikereket elérni, mert itt valóban többségben vannak a férfiak, nem úgy, mint a társadalomtudományi szakterületen.

A nemek közti egyenlőséggel foglalkozó csoportok kihangsúlyozzák,  hogy a tudományos élet sok esetben férfiakra szabott, nehéz a kapcsolatépítés – bekerülni magasabb körökbe, ahol javarészt férfiak vannak jelen az idősebb generációból, a nők ellen dolgozik a Matilda-hatás, mely szerint az eredményeiket sok esetben inkább férfi kollégáiknak tulajdonítják, és például gyakran a média is inkább férfiakat szólít meg egy-egy szakmai témakörben.

Ezen felbuzdulva, két tehetséges, a munkájában sikeres fiatal nőt szólítottam meg, azzal a kérdéssel, vajon hogyan látják a nők helyzetét a tudományos életben, mit tapasztaltak saját bőrükön és általánosságban milyen most a tudósok, kutatók megítélése.

Kanovits Judit mikrobiológiai szakon végzett a Comenius Egyetemen Pozsonyban, doktori disszertációját genetika szakon dolgozta ki, másfél év egyetemi munka után egy orvosdiagnosztikai cégnél helyezkedett el.

„Nőnek lenni jó, de nem mindig könnyű, ez alól a tudományos kutatómunka vállalása sem kivétel. A diploma megszerzése után a nők megfogyatkoznak a kutatói pályán. Legalábbis, ami a természettudományokat illeti, a sikeres, vezető pozíciókat betöltő nők aránya alacsonyabb, mint a férfiaké. Számos esetben a nők karrierje lassabban is halad. Ennek több oka is lehet, mégis az egyik leggyakoribb talán a nők összetartó szerepe otthon. A kutatómunkával járó nem éppen hagyományos munkaidő, a konferenciákon való részvétellel járó utazások bizony nem kevés támogatást, kompromisszumot és szervezést igényelnek a család részéről. A munka és a magánélet egyensúlyának megtalálása viszont elengedhetetlen ahhoz, hogy valaki sikeres legyen és jól érezze magát a bőrében.

Ráadásul, a kutatómunka, ha jól szeretné az ember csinálni, itthon jóval több korlátba ütközik, mint külföldön. Ezért rengeteg tehetséges, fiatal kutató hagyja maga mögött több-kevesebb időre otthonát, hogy külföldön próbáljon szerencsét, új szakmai tapasztalatokat szerezzen. Ez egy gyermektelen fiatal pár életében is nagy lépés, nem még egy kisgyermekes család számára.

A pandémia rávilágított arra, hogy bár sajnos nincs mindig kellőképpen megbecsülve, a tudományos munka életeket menthet. Olyan tudományos kifejezések kerültek a köztudatba, mint a PCR, mRNS, antigén.

Bár a tudomány megítélése a jelen helyzetben nem mindig pozitív, mégis remélem, hogy ezek megértése iránti vágy több tehetséges fiatal lányt sarkall majd arra, hogy tudományos pályára lépjen.

Ugyan a kutatómunka nagy elhivatottságot és kitartást igényel, de rendkívül kreatív, izgalmas és sokszínű. Lehet, hogy néha jár némi feladással, de nem lehetetlen nőként is tudományos karriert építeni és sikereket elérni. 2020-ban például, a Nobel-díj történetében először, a kémiai Nobel-díjon kizárólag két hölgy osztozhatott: Emmanuelle Charpentier és Jennifer Doudna. Eddigi munkám és tanulmányaim során pedig számos csodálatos nővel találkozhattam, akik elhivatott, okos kutatók, remek feleségek és csodálatos anyukák. Méltán lehetnének a példaképei minden kislánynak.”

---

Borbély Veronika, kutatóbiológus a Comenius Egyetem Orvostudományi Karán Pozsonyban. 

„A gimnáziumi éveim alatt kaptam meg a választ a mi leszek, ha nagy leszek? kérdésre, amelynek megválaszolását legfőképp Pomichal Richárd biológia szakos tanár úrnak és osztályfőnökömnek, Szabó Marikának köszönhetem. Ők egyengették az utamat nemcsak  a gimnáziumban, hanem később, az egyetemi éveim alatt is. Tanulmányaimat a Comenius Egyetem Természettudományi Karán folytattam, kutatóbiológia szakon, aminek sikeres elvégzése után felvételt nyertem a Comenius Egyetem Orvostudományi Karán lévő kutatóintézetbe (Ústav Molekulárnej Biomedicíny) . További 4 év tanulás és kutatómunka vette kezdetét, de már felvehettem az ún. fehér köpenyt, és végre ott voltam, ahol mindig is szeretem volna lenni, egy kutatóintézetben, ahol a 4 év alatt önálló kutatóvá cseperedtem.

Sokszor kérdezik tőlem, miből áll egy kutatóbiológus napja. Annyit elmondhatok, hogy nincs két egyforma napom. Ha nem a laboratóriumban vagyok, akkor vagy pályázatot írok (hogy pénzt nyerjek a kutatásra), vagy publikáción dolgozom. 2020-ban megszereztem a kvalifikációm, amely segítségével most már PhD diákot is „nevelhetek”. Jelenleg témavezető is vagyok, a Bc. megszerzése után vezetem a diákjaim tovább egészen a Mgr. vagy akár a PhD eléréséig. Szóval a kutatói élet nagyon változatos.

A mi intézetünkben a kollégáim és a doktoranduszok 80%-a nő, szóval, az én szemszögemből a női kutatók vannak többségben, és ezt tapasztaltam az amerikai tanulmányi utamon is, melyet New Yorkban töltöttem. E téren diszkriminácóval sohasem találkoztam.

A pandémia talán kicsit rávilágít arra, hogy mennyire fontos a mi munkánk, ám a jelenlegi helyzetet árnyalja a politika is. Ha csak egy gyakorlati példát veszek, gondoljunk csak bele, elvárjuk Szlovákia matematikusaitól, hogy adjanak számot arról, hogy mennyi ember fog még például megbetegedni, viszont mi mint állam nem gyűjtünk további adatokat, csak az számít, hogy ki beteg és ki nem, kinek pozitív a tesztje és kinek nem – ez a tudományban nem ilyen egyszerű. Nagyon sok tényező van, ami befolyásolja a betegség kimenetelét. Az életkor, más alapbetegségek jelenléte az embereknél, vagy például az sem mindegy, kinek hogyan reagál a szervezete az védőoltásra. Valaki már az első adag védőoltás után termel elegendő ellenanyagot, valakinek a két védőoltás is kevés. Keresni ezekre a választ már a tudományos kutatások hatáskörébe tartozik.”