Bemutatkoznék, DAC-szurkoló vagyok – Jakab Róbert

FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL

Ismét egy nem mindennapi riport következik, csak kevésszer van lehetősége ugyanis az embernek első kézből összehasonlítani két klub mindennapjait. Jakab Róbert a Pest melletti Vecsésről mint Kispest-szurkoló került Dunaszerdahelyre, ahol hamar beilleszkedett. Hozta őt a szerelem, a rockzene húrjait pengetve lett a szíve sárga-kék is. Robival és párjával, Liával még tavaly beszéltük meg, hogy egyszer összehozunk egy DAC-os babatalálkozót. Vagyunk ugyanis páran DAC-szurkolók, akiknek nemrég kisgyermekük született. Ha a babás projekt egyelőre még nem is jött össze, Robival végre sikerült leülnünk. Rám írt, hogy találkozhatnánk Puskás Öcsi halálának évfordulóján…

Szóval kedves druszám, meséld el kérlek az olvasóknak, hogy kerül egy vecsési fiatalember Dunaszerdahelyre, azon belül is a DAC-stadionba?

Tudni kell rólam, hogy anyukám a Felvidékről, Felsőkirályiról származik, én lényegében csak hazajöttem, vagyis a szerelem hozott vissza. Anyu 1974-ben ment férhez, így került el Vecsésre. Folyamatosan jártunk a rokonokhoz, jómagam pedig koncertekre. 2006-ban a somorjai rockfesztiválon sörözés közben elkerülhetetlen volt, hogy ne jöjjön szóba a DAC is. Pontosan már nem emlékszem, de kb. 2007 vagy 2008 elején léptem át először a DAC-stadion kapuját. 2008. november 1-jén sok barátom készült a meccsre, én akkor éppen nem tudtam jönni. Talán a sors akarta így, Vecsésen a kocsmában néztük a híradót, akkor szembesültünk vele, mi történt.

ejszakai furdozes

Vecsésen főként Fradisták vannak, a cápójuk is vecsési. De egyébként amolyan „vegyes felvágott” a város, a fradisták mellett akadnak újpestiek, meg Kispest-szurkolók is. Dani barátom például. Ezt követően sokáig nem voltam DAC-meccsen, a haverok mindig hozták a híreket. Persze, ők is főleg csak a derbikre, a Slovanra jártak, tudjuk, hogy megy ez általában. Aztán egy alkalommal a Phoenix Rt.-vel mentünk Brünnbe, a Tankcsapda előtt léptek fel. Aznap ismerkedtem meg a párommal, Liával. 2015-ben költöztem Dunaszerdahelyre, az első hazai DAC-meccsre rögtön ki is mentünk, még a régi stadionba. Kimentünk és ottragadtunk!

Jól sejtem, hogy aznap, mikor rám írtál, valami nem mindennapit szerettél volna elmondani? Nos, itt a lehetőség.

Vonnék egy kis párhuzamot a Kispest és a DAC között. Emlékszel a Nagyszombat elleni meccs után írtam rád, felbosszantott, hogy körülöttem sokan azt szajkózták, többet nem jönnek meccsre, meg hogy nem érdemlik meg a biztatást, mert kikaptunk.

Nem értem, hogy lehet ilyet mondani, ha nem megy a csapatnak, akkor kell igazán biztatni őket. Hogy lehet egy csapatot egyik héten isteníteni, a másik héten meg szidni?

Voltak időszakok, amikor nem jártam Kispest-meccsre, főleg a munkám miatt. Viszont 2003-ban az NB2-ben is követtem mindenhova a csapatot. Már két éve Szerdahelyen laktam, amikor 2017-ben bajnok lett a Honvéd, az utolsó meccsen dőlt el a bajnoki cím a Videoton ellen. Hívtak a haverok, szereztek volna jegyet is nekem, de azt mondtam, nem megyek, mert nem érdemlem meg. Jó ideje nem voltam fent Pesten, nem fogom a hűséges szurkolók elől elvenni a helyet. Amúgy is hirtelen a 3 ezres átlagból 12 ezer szurkoló lett, miközben 8 ezres volt csak a stadion. Bezzeg akkor az NB2-ben…

Egyébként sok felvidéki szurkolója van a Kispestnek, le a kalappal előttük, ha csak kéthavonta is, de feljárnak Pestre. Ugyanígy Honvédosok is lejönnek Szerdahelyre, nekik is tisztelet ezért. A munkám miatt jelenleg is bonyolult a helyzet, de amikor tudok, ott vagyok a DAC-stadionban. Persze, hozzá kell tenni azt is, hogy mióta megszületett a kisfiunk, Józsika, ő az első mindenben.

Volna egy másik párhuzam is, amit mondanék: amikor visszakerült a Honvéd az NB1-be, a csőd szélén állt a klub. Ekkor jött egy Hemingway nevezetű úriember, aki megmentette a csapatot. Üzletember, mint Szerdahelyen Világi Oszkár. Világi új stadiont épített, Hemingway felújította a stadiont. Az is igaz, hogy közben kitiltotta a balhés szurkolókat, azt mondta, ha rend lesz, utána visszajöhet mindenki. Aztán rend is lett, mi mégis szidtuk a Hemingwayt, mert hát üzletember.

Azt nyilatkozta, ő nem fizet játékosért, kineveli az akadémián. Fel is építette, meg is lehetett nézni azt az akadémiát, csak két nevet említsek, Botka meg Vécsey. Mindkettő kispesti nevelés, válogatottak, azóta már a Fradiban játszanak. Vagy a Schön Szabi például, aki nemrég kiment Amerikába, rengeteg jó Honvéd-nevelést adott az NB1-nek is az akadémia. Kispesten működik az, ami Szerdahelyen egyelőre nem, de azt mondom, várjuk ki a végét, mert ez itt még friss dolog.

Hemingway két éve eladta a Honvédot, sosem gondoltuk volna, hogy egyszer még visszasírjuk őt. Azóta csak középcsapat lettünk és nem jutunk egyről a kettőre. Hemingway minden meccs után leült és elmondta, mit szeretne, alatta működött a kommunikáció is. Most nem működik, pont ahogy a DAC-ban. A mostani tulajdonosokat ki kell mondani, hogy a politika szele fújta össze, a Kispest is pártcsapat lett. Az edző is a csak a párt jobbkeze, Szerdahelyen menesztették az edzőt, Kispesten nem.

Szerdahelyen soktól hallom, hogy az Oszi miatt nem jár meccsre. Mondom, mit bántott téged az Oszkár? Oszkár itt csak jót tett, amit én látok. Nem kell tőle irigyelni a bizniszét, berakta ide a pénzét, megérdemli.

Persze vannak gondok, speciel én nem küldtem volna el az edzőt, mert mással is baj van. Folyton edzőt cserélni, mire jó ez? Hemingway alatt többször volt kupagyőztes a Kispest, játszottunk EL-t, voltunk bajnokok, amire 24 évet vártunk. DAC-ra is azért járunk, hogy focit lássunk, de könnyű akkor hajtani a szekeret, ha fut! Nincs olyan csapat, aki sosem kap ki, akinek nincs rossz szériája…

Hogy sikerült beilleszkedni Dunaszerdahelyen, milyenek az itteni emberek? Egyáltalában milyen volt váltani, Kispest-szurkolóként a DAC-nak is drukkolni?

Dunaszerdahely lett az új otthonom, így természetes, hogy a DAC-ot is magaménak érzem. De ugyanígy például Békét, onnan származik a párom, vagy ha úgy tetszik a menyasszonyom. Persze a szívem mélyén mindig a Kispest lesz az első, ez tény és való. Követem a Honvédot, de nem járok már fel, nincs mikor. Akik ismernek ott, tudják ki vagyok. Még a fradisták, vagy az újpestiek is tudják, velem le lehet ülni, el lehet beszélgetni. A kezdetekben még nem volt DAC-bérletünk, de egyszer a Slovan elleni meccsre sorba kellett állni jegyért, akkor azt mondtam, ezt nem nekem találták ki. Kényelmesebb a bérlet, azért megint megjegyezném: miért csak a Slovanra kell összejönni annyi embernek?

Egy másik erős kapocs: Marco Rossi. Kispestre háromszor jött vissza, harmadszorra bajnokot csinált a Honvédból. GRAZIE MARCO! Ha Rossit hagyták volna tovább dolgozni Szerdahelyen, megcsinálta volna ugyanazt, amit Kispesten 2017-ben.

Az egész stadion pirosban volt, mi is és a Vidisek is. Szerdahelyen ha fel kell venni egy sárga pólót, már hisztiznek az emberek. Ez nem így működik, nincs olyan a táborban, hogy nekem ne mondja meg senki, mibe menjek. A nagyszombatiaknál múltkor egy tag a buszra sem szállhatott fel, mert nem volt feketében. Erről ennyit.

A B4 szektorba szól a bérletünk, illetve a páromét most nem váltottuk ki, de ha nagyobb lesz a kisfiunk, biztosan visszatér mellém a lelátóra. Voltunk már a B3-ban is, szeretek oda állni, ahova szól a jegyem. Minden meccset végigszurkolok, két idősebb hölggyel együtt, ez másokra ott fent a B4-ben nem jellemző. Sokszor hallom, megyek a B-középbe, mert ott jó a hangulat. Könyörgöm, ha odamegy valaki, tudomásul kell vennie, hogy ugyanúgy felelős a hangulatért. Szögezzük le, hogy nem szeretek meccsen ülni, volt hogy rámszóltak, nem látnak tőlem. De minek jön valaki ülni a kapu mögé?

A Honvédnál 2-3 ezer volt az átlag nézőszám, ott a tábor minden meccsen odatette magát a „kanyarban”, ha ment a csapatnak, ha nem. Talán 94/95-ben a Sopron ellen megesett, hogy háttal álltunk, de akkor is szurkoltunk. Aztán a harmadik gól után szóltam, hogy csak meg kéne fordulnunk. Nem is a csapattal volt bajunk, hanem a vezetőséggel. Vecsésen csináltuk a PB Ultrast, NB2-ben játszott a csapat, ami egy kisvárostól nagyon is szép. Détári lett az edző, akadozott a gépezet, szidták őt miatta. Azt kérdezték tőlem, én miért nem kiabálok rá, mondom miatta lettem Kispest-drukker, őt láttam 5-6 évesen, nem tehetem.

2006 – Somorján a Pomléban, Rómeó Vérzik koncert, én már akkor imádtam a Felvidéket, a felvidéki embereket. Úgy hívtak, magyar gyerek, magyar gyerek gyere pálinkát inni. A rokonaimat sem tudnám soha megtagadni, az unokatestvéreim például bősiek.

Amikor a csallóközi emberek jöttek Pestre a Rómeóval, azonnal kihallatszott a beszédjükből, hova tartoznak. Azt kérdeztem, ugye felvidékiek vagytok? Mondták, hogy igen, miért? – mondom, ne törődjetek semmivel, menjünk inni, én fizetek. Szlovákul megtanultam az alapokat, köztük is vannak rendes emberek, ahogy köztünk akadnak buták is. Ami itt feszültség van, azt a politikának lehet „köszönni”.

Kik is voltak a DAC edzői, mióta itt vagyok: Marić, Németh Kriszti, László Csaba, Rossi, Hyballa, Hélder, Storck, Németh Anti, meg most a „Pedró”. A játékosok közül a Szarka Ákosnál láttam a DAC-szívet, aztán elég alibista lett. Pačinda meghatározó játékos volt, kár, hogy úgy kellett elvállnunk, ahogy. Mostaniak közül az Erik Davis, ha topon van, megmutatja magát. A Schäfer Andris próbálkozik szegény, kihajtja a lelkét is, aztán látszik rajta, milyen ideges. Ő megérdemli, hogy továbblépjen. Sok edző volt ez alatt a pár év alatt, mindegyik hozta a saját elképzelését, a saját stábját. Így nem lehet folyamatosság.

Egyszer beindul az akadémia, várjuk csak ki. Kispesten megesett, hogy nyolc saját nevelés játszott egyszerre. A Puskás Akadémiával játszottunk – nem szeretjük a névrablókat. Náluk 4 saját nevelés, nálunk 8, akkor hol kéne lenni a Puskás Akadémiának? Éppen ma [nov. 17.] 15 éve, hogy meghalt az Öcsi bácsi. Már nem olyan a foci, mint az ő korában. Nincs fociszív, ritka a csapathűség, a pénz beszél. Mondják azt is, miért nem játszik a DAC az NB1-ben? Ott csak egy középcsapat lenne, elveszne az, amiért DAC a DAC! Dunaszerdahely a felvidéki magyarság bástyája és ebben a DAC-nak óriási szerepe van.

Tudják a pesti cimborák, hogy itt vagyok Szerdahelyen. Azelőtt jópáran aludtak nálunk, amikor még olyan volt a helyzet persze. Ha itt voltak nálunk, mindig inni „kellett”, néha nehezen bírja az ember. De például Puskás Öcsi bácsi emlékére sem illik nem inni.

Tudom, hogy mennyire ragaszkodtatok az öreg stadionhoz, megértem. Nekem ez az új jobban bejön, itt le tudsz menni szünetben a büfébe, vagy vécére. Az öregben ha lementél, lehet, fel sem jutottál már. De az emberek miatt is jobban szeretem az új stadiont, átláthatóbb, kulturáltabb, könnyebben tudsz beszélgetni. Rengeteg barátot köszönhetek a DAC-nak, állítólag téged utálnom kéne, úgy állítottak be előttem. Hát rosszul tudták, szeretem az őszinte embereket, és te az első alkalommal is őszintén válaszoltál nekem. Nem tudtál olyat mondani, ami nem lett volna igaz…

Juj, igen erre emlékszem, még a Presszóban. Na cimbora, azt mondom én is, igyunk Puskás Öcsi emlékére. Köszönöm a beszélgetést, hajrá DAC!

(Roberto)

EDDIGI RÉSZEK:
Bemutatkoznék, DAC-szurkoló vagyok… 

 

 

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább