Bolond vagyok és lelki szegény. És milyen boldog. A szó legegyszerűbb, de egyben legnemesebb értelmében.
Igen, mindazon események és következmények ellenére, ami most a falainkon kívül zajlik. A pszichológiai nyomás és erőszakos manipuláció ellenére is.
Azt mondják, a legnagyobb igazságok mindig a legegyszerűbbek, semmi bonyolultság, semmi mesterkéltség, egy egyszerű pont, talán csak egy szó, a hegy legfelső csúcsa, az egységes univerzális bölcsesség – ami megválthatná a világot. Sokan kívül keresik, ez mégis belül található. Mélyre kell ásni, rétegről rétegre ledobni a felesleges sallangokat, a magyarázkodást, az önigazolást, az összes álcát és falat, amit az évek alatt oly gondosan felépítettünk és még magunk is elhittük, hogy ez mind, mind igaz.
Sokaknak mégsem elég az egyszerű igazság, a legkisebb prímszám, az alapfogalmak tisztelete, a szereteté, megértésé, az életé és a halálé. Olyan alaptételek ezek, melyek bennünk vannak, a mindennapjaink részei, mi mégsem tekintjük őket meghatározó irányelveknek. Nem, sajnos messze nem! Nekünk több kell, még több. Nyomulunk előre és előre, mint egy dúvad, törtetünk, erőszakkal dörömbölünk az igazunkkal mások csukott ajtaján. Aztán meg csodálkozunk, ha nem nyitnak ajtót?! Ez persze nem számít, mert addig ütjük és verjük, míg az betörik. Bent pedig addig zaklatjuk a békés ottélőket, míg végül igába nem hajtjuk őket.
Miért kell nekünk ennyi minden? Miért vagyunk ilyen rettentő éhesek? Mindenre. IS! Miért kell több annál, ami elég?
Miért nem tudunk priorizálni, olyan alap matematikai tételeket is elvégezni, ahol egyszerűsíteni kell, osztani és kivonni? Nem, nem, mi csak szorzunk és összeadunk, majd gyönyörködünk a szép kerek eredményben. Később mégis rájövünk, ez nagyon kevés. A pénz, az autók, a népszerűség. Egy új ház kell, de nem ilyen, mint ez, egy másik, egy jobb, nagyobb. Majd egy többedik, még többedik és ez így folytatódik tovább és tovább.
A legijesztőbb az egészben, hogy ezért bármit megteszünk! Bármit! Lopunk, csalunk és hazudunk. Még azok is, akikről nem gondolnád és akik magukról sem gondolnák. De megteszik. Gondolkodás nélkül! Mert hiszen ez KELL! És az is kell, meg ez is – és Te is! Ti mind kelletek. Az enyéim vagytok, majd én megmondom, hogy nektek mi a jó, hogy mit és hogy csináljatok.
Mi lenne, ha kiiktatnánk az egyenletből a kell-t?
Csak egy pillanatra gondoljunk ebbe bele! Csak egy nagyon rövid ideig, hogy érezd, milyen is lehet. Csukd be a szemed és úgy nézz körül! Minden fontos itt van, nem kell semmi több, sem nagyobb, sem drágább. Mindened megvan. Nem kell többé harcolnod, megnyugodhatsz. Elkezdhetsz végre élni, szabadnak lenni, ledobni a felesleges terheket és csak a legkisebbekre, a legegyszerűbb prioritásokra koncentrálni. Ugye mennyivel tisztábban látsz? Pedig csukva a szemed.
