A vers megjelent a Klikk Out 2021/11. számában.
Amikor először felvetődött a szonett, mint műfaj kipróbálása a rovatban, azonnal tettem hátrafelé egy lépést. Azért tartottam a szonettírástól, mert olyan remekművek születtek a műfajban, mint pl. Shakespeare 75. szonettje (az „Az vagy nekem, mint testnek a kenyér“ kezdetű klasszikus), amit nem lehet, illetve nem is célom überelni. Aztán Jankával megállapodtunk abban, hogy legyen szabad a szonett, oldjuk a feszültséget, engedjük kicsit lazábbra a gyeplőt, engedjük be a humort. Lássuk, hogy mennyire sikerült elvonatkoztatni a szigorú, kötött formától!
Kovács Andrea (Këri): In vino veritas
Visszafojtom a lélegzetem,
ahogy karcsú nyakadhoz ér az ujjam,
páracsepp gördül rajta végig puhán,
tinilányos rajongással konstatállak.
Mióta sóvárgok már utánad,
remegő ajkakkal, kézzel vártalak soká,
hát itt vagy hűvösen, csak mi ketten,
a viszontlátás bordó mozzanatában.
Átkarolva téged, oldódik a múltam,
szédülve sodródom hullámaidon,
mint tó tükrén keringő, lehullott levelek.
Szomjam lassan, halványan pislákol,
szétszakadunk, elgurulunk, szétfolyunk,
az Üveghegyen-túlra költözöm veled.
