A dél-afrikai kiruccanásom (2. rész) – Ünnepi vacsora
A cikk megjelent a Klikk Out 2021/12. számában.
Amikor épp távol jártam valahol a nagyvilágban, mindig is érdekelt az ottaniak élete, szokásaik, életvitelük, kultúrájuk és főképpen a konyhájuk. Ha tehetem, akkor minden esetben részt veszek egy hazai családi összejövetelen, mert ilyen közegben érezheted át valójában azt az autentikus érzést, amelyet kizárólag csak egy otthoni közeg tud nyújtani. Érdekel a „más” ízvilág, és minden velejáró tevékenység, főképp a felhasznált alapanyagok étellé „varázslása”. Ez esetben sem voltam vele másképp, így hamar rászedtem az egyik afrikai konyhatündért, és kissé „szemtelenül” meghívattam magam egy családi összejövetelre, ahol tapasztalhattam a valódi hazai fogásokat.
Korábban:
A dél-afrikai kiruccanásom (1. rész)
De nem szaladok ennyire előre az időben. A Thandeka Resort konyhájában lassan rotyogott a húsleves, amely háromfajta állat húsából volt készülőben. Csíkos gnú, nyársas antilop (Oryx) és kafferbivaly keverékéből készült a „gyógyító” elixír, amelyet tömérdek, otthon is használatos zöldséggel tömtem meg.
Főzés közben jöttem rá, hogy a számomra ismeretlen alapanyagokat elég hosszú ideig kell főznöm, míg kellőképpen megpuhulnak, mivel az afrikai állatok húsa elég szilárd szerkezetű, és sokkal keményebbek, mint az otthon honos állatoké. Azt gondoltam, téglát főzök, mivel öt óra főzés után a hús még szinte keménynek számított. Egye fene, gondoltam, majd csak megadja magát, és egy idő után csak megpuhul végre, így a leves főzése közben foglalkoztam az ünnepi vacsora többi elemével és elkészítésével.
Miért ünnepi? Mert minden étkezés ünnep, és mivel szerettem volna az afrikai barátaimnak bemutatni az otthoni konyha ünnepi fogásait, így a majonézes krumplisaláta és a kihagyhatatlan rántott szelet „kombóra” esett a választásom. Úgy éreztem, hogy ezzel valóban be tudom mutatni a hazai ízvilágunkat az afrikaiaknak, és a baráti társaságom sem fog „sztrájkolni” a felhozatal ellen.
Főzés közben Frantz-cal, a séffel állandó eszmecserét folytattunk, és érdekelt minden ottani szokás, az általa főzött ételek receptjei. Kissé csalódtam, miután vázolta az általa kiválasztott menüt, hiszen nyolcvan százalékban mindent félkészáruból készített, amely őszintén szólva nem nagyon fogott meg.
Frantz-ot annál inkább érdekelte, hogy én mit is művelek a konyhájában. Egy konyha olyan, mint egy zenekar és annak hangszerei. A főszakács, akár egy dirigens. Egy dirigens sem szeretné, ha jönne egy „Jóska – Hodosból”, és rögtön átvenné a helyi zenekar dirigálását, ám gondoltam, az ízvilágom majd csak ráveszi Frantzot az együttműködésre, és reméltem, mivel jóval fiatalabb nálam, inkább ő sajátít el tőlem egy-két fogást… 🙂 Számomra a félkész alapanyagokból való főzés nem jelent semmilyen kihívást sem.
Miután elkészültem a majonézes krumplisalátával, és adtam egy kanálka kóstolót Frantz-nak és a konyhatündéreknek, Frantz tekintetén szinte azonnal látni lehetett az elégedettséget, és azonnal mondani kezdte, hogy mennyire kiegyensúlyozott édeskés-savanykás ízvilágba repítettem, és a mennyei házi majonézzel mennyire krémes állagú lett az étel. Miután tudattam vele, hogy barátom, ez „csak a köret”, szinte kiestek a szemei a koponyájából.
A rántott szelet kafferbivaly vesepecsenyéjéből készült, amelyet otthonról hozott pankómorzsában forgattam meg.
Szeretek az ételekbe mindig egy csavart vinni, egy hatodik ízvilágot, amelyet a vendég sokszor nem tud azonosítani, ám végeredményben mindig egy kis plusz értéket jelent az étel ízében. A pankótól a rántott szelet sokkal, de sokkal ropogósabb marad, mintha hagyományos prézlit használtam volna.
Mire elkészültem a vacsorával, addigra már meg is volt terítve a kerthelyiségben, ahol nagyon kellemes környezetben elkezdődhetett az ünnepi lakoma.
Egy kupica magyar pálinka mindig jól jön egy étkezés előtt „bendőfelkészítőnek”, ezáltal az otthoni házi barackpálinka mindenképpen adott volt e alkalomra. Az afrikaiak csak csóválták a fejüket, és tüsszögtek a „tüzesvíztől”, mint a szamarak, de a végére nagyon belejöttek, és megmutattuk nékik, hogy miképp mulat a magyar ember… 🙂
A levest tűzforróan tálaltuk, majd ezt követően jött az est fénypontja, a majonézes ünnepi krumplisaláta, pankó morzsában rántott kafferbivaly-szelettel. Itt akár be is fejezhetném, hiszen nehéz papírra vetni azt a sok pozitív hozzászólást, és jóízű falatozást, amelyet a csapat leművelt.
Jó volt látni, hogy az egésznapi munkád a konyhában hatalmas sikert arat az asztalnál, mert enni jó, és az étkezés legyen mindig ünnep. Adjuk meg a módját minden esetben! Gondoltam magamban, ha ti tudnátok, hogy mi minden finomság vár még rátok az elkövetkező napokban…!
Lassan beköszöntenek az ünnepek. A decemberi rovatom többnyire mindig is a témával kapcsolatos volt, ám ha belegondolok, az ünnep ebben az alkotásomban is jelen van. Kissé más irányba terelnek minket a „nagyok”, ám minden téren, és minden esetben maradjatok EMBEREK. A szeretet ünnepe a legszebb ünnep az évben, így töltsétek el együtt a karácsonyt családotokkal, nagymamákkal, nagypapákkal, ismerősökkel, barátokkal. A beteg embernek csak egy kívánsága van, így míg nem vagytok azok, nagyon gazdagok vagytok, és ezt nagyon értékeljétek!
Szeretetben gazdag szentestét kívánok mindannyiótoknak, és szebb jövőt, reményt az emberiségnek az új esztendőben!