FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL
A királyfiakarcsai Sus-fivérek közül Csipesz után ezúttal öccse, Ideg idézi fel DAC-os emlékeit. Esküszöm, még én sem tudtam, hogy Csaba a becses neve!
Frappáns becened van, Ideg, megmondom őszintén, nem is tudom hogy hívnak valójában. Miért lettél pont Ideg?
Csaba vagyok! Annak idején 12-13 évesen együtt fociztunk a faluban a felnőttekkel. Nem volt pardon, úgy kezeltek minket is, mintha felnőttek lennénk, ennek megfelelően mi is teljes erőbedobással játszottunk. Egy alkalommal edzőmeccsen kihagytam egy csomó helyzetet, mérgelődtem, mindenbe belerúgtam, földhöz vágtam magam. Ekkor nevezett el így egyik csapattársunk, nyugodjék „Dube”, azóta rajtam maradt, hogy Ideg.
A foci volt az egyetlen szórakozásunk, meg persze a DAC. Nem úgy volt, mint manapság, hogy felnyitod a tévét és válogathatsz, mit szeretnél nézni. Ha kellett, kiálltunk az útra és stoppoltunk, meccs után nem egyszer gyalog jöttünk haza Királyfiakarcsára.
Ha nem tudtunk eljutni a DAC-ra, bőgtünk otthon. Ha úgy hozta a sors, betegnek tettettük magunkat, hogy ne kelljen iskolába mennünk…
Hogy emlékszel vissza a DAC-cal való első találkozásokra?
Apu vitt el minket a bátyámmal az első meccsre, a Szlovák Nemzeti Ligában játszottunk. Emlékszem, ahogy bontották a fatribünt, aztán a helyén egy év alatt felépült a ’85-ös Spartakiádra az új főtribün. Először csak a hazai mérkőzésekre jártunk, aztán idegenbe is. Minden cég indított buszokat, a cukorgyár, OSP, ČSAD, Zelenina stb. Feljutott a DAC a ligába, a következő évben pedig a Nyitra. Közben kiesett a kassai Loki, az Inter, meg a Ligetfalu. Ligetfalura még az öreg stadionba jártunk a híd alá. Prágába a Spartára is busszal mentünk, rengetegen jöttek a környékről, 10-12 busz, meg egy csomó kocsi.
Aki innét a környékről Csehországban szolgáltak a katonaságnál, azokkal is találkoztunk. Az első meccsen a főtribünön ültünk, a másikon már a vendégszektorban. Odafelé megálltunk a „Kilenc kereszthez” nevezett vendéglőben. Lehettünk vagy 400-an.
Este kezdődött a meccs, már sötét volt, apámat kérdeztem, hogy fogunk tudni játszani ilyen sötétben? – majd meglátod, felelte. Mit tudtuk mi akkor, mi az a reflektor?!
Nálunk csak 2009-ben lett világítás, az első villanypróba napján bent voltunk a városban és ki is néztünk a stadionba. Budafán készültek az oszlopok, aztán mikor épült az új stadionunk, oda lettek adva a Sepsiszentgyörgynek…
’87-ben Nyitrán játszottunk nagy meccset, 0:0 lett, szegény Majoros Gyurit egész végig gyepálták. Idehozták a Mičinecet, nagy dolog volt az akkor. A csehek sem értették, hogy jöhet egy ekkora játékos pont a DAC-ba, de Misi bácsi elintézte. A Föderális ligában nem úgy volt, mint manapság, hogy mindenkinek megvan a saját helye. Néha az utolsó pillanatban estünk be a stadionba, aztán oda álltunk, ahová befértünk. Ha hátulról mentünk be a salakpálya felől, nyomtál egy húszast a rendezőnek és tíz embert beengedett. Bemondták, hogy 6 ezer néző van, közben pedig volt tízezer is.
Emlékszem, már dolgoztam és kampány volt a cukorgyárban: meglógtunk melóból, meccs után meg vissza. Jött a műszakvezető, hogy merre tetszettek járni? Na mégis merre? Hát játszott a DAC!
Vagy mikor a csehszlovák olimpiai válogatott Szerdahelyen játszott a finnekkel. A kapuban Vahala, a mezőnyben Kapko és Mičinec. A keleti lelátónak még csak az álló része volt kész.
A régi szép idők, ugye. Mi következett ezután? Te is fociztál, ha jól tudom…
Radolský és Škorpil alatt is jó foci volt Szerdahelyen. Szerencsésnek mondhatom magam, mert testközelből láthattam Jano Veselýt, nálunk a faluban tartott kapusedzéseket. Együtt fociztunk Királyfiakarcsán Kapkóval, Pavlíkkal, nyugodjék Stano Lieskovskýval. Kapkónak még akkor is hat tüdeje volt, Pavlík pedig csak a kofolát szerette. „Záhorák” létére egy csepp pálinkát nem nyomtál bele! Szintén csapattársam volt Bodakon az akkor 56 éves Jano Hodúr. Nyugodjék Bertalan Gabi ellen is játszottunk…
Az új stadionban a B-középbe szólt a bérletem, nem tudok ülve meccset nézni. Aztán jött a pandémia és nem váltottam ki az újat.
Három meccsre engedtek be, folyton kitaláltak valami új szabályt. Annak meg nincs semmi értelme, hogy 200 ember közé beálljak, síri csendben. Meccsre azért mész, hogy tombolj!
Vagy mikor legutóbb is Zsolnára mentünk, ott vagyunk háromszázan, de a fele csak szotyizik. Ezért utazott el olyan messzire?
A szemünk előtt épült fel az új Aréna, naponta 200 ember nézte, ahogy épül a szentély. Azt meg kell mondani, hogy ha Világi Oszkár nem nyúl bele a DAC-ba, akkor manapság kb. csak 4. ligát játszunk. Vannak problémák, de több a plusz, mint a mínusz. Idehoznak valakit, kettőt rúg a labdába, és ha ügyesebb, akkor el is adjuk. Šatkán kívül talán senki sem futott nagyot, mióta innen elment. Az a baj, hogy itteni gyerekeknek esélyük sincs bekerülni a nagy csapatba. Nem tudom, milyen „politika” ez, hogy itt a gyönyörű akadémia és senki sincs beépítve. Nemcsak mi, szurkolók vesszük ezt észre, a Šport napilap is leírta már, hogy nincs effektív munka. Olyan, mintha lenne egy szép házad, te meg a kertben laknál egy sátorban. Utoljára Radványi, Zsákovics, meg Pinte vitte valamire a saját neveléseink közül.
Elvette a kedvem ez a Covid-mánia. Máshol Európában tízezrek vannak, nálunk meg nem mehetsz meccsre. Ha mész, akkor viselj maszkot és a melletted lévőtől csak 5 méterre állhatsz! Buszon akkor mennyien utazhatnak, hárman? Vannak negyvenen is, egymás nyakán, akkor most az hogy is van? Tönkretették a sportot, nem minden klub áll úgy, mint a DAC, hogy van pénz. Nincs bevétel, aztán vége a focinak. Ilyen Szenicének mindegy, ahol amúgy is csak 400 ember jár, na de itt, ahol a nép él-hal a fociért!?
Reméljük, mihamarabb megoldódik ez a helyzet! Köszönöm a beszélgetést Ideg, vagyis Csaba. Hajrá, DAC!
EDDIGI RÉSZEK:
Bemutatkoznék, DAC-szurkoló vagyok…
