Amikor kilép a házból, elképzeli, hogy a jégcsapok letörnek és belefúródnak a fejébe. Az emberek mindössze csontokhoz ragasztott húsdarabok. Szexuális fantáziák. Eszeveszett öngyűlölet. Bűz, őrület, alkohol, kosz, vulkánként kirobbanó bélsár és szerelemnek álcázott megszállottság. Nagyjából ez a 24 éves Eileen Dunlop világa.
Eileen egy kiskorúaknak fenntartott javítóintézetben dolgozik. Utálja és mélyen elítéli a kolléganőit, az igazgatót, és úgy általában minden élő embert. Otthon sem jobb a helyzet. Nyomorban él paranoid, gonosz és alkoholista apjával. Az egyik nap viszont megérkezik Rebecca, az új kolléganő, akinek pár nap lefogása alatt sikerül megváltoztatnia a lány életét a legváratlanabb módon. A történetet a megbízhatatlan és idősebb Eileen meséli nekünk, felfeszegetve saját koponyáját, hogy teljes gyönyörében és összetettségében kitálalja nekünk valaha kis szilánkokra törött elméjét.
Ottessa Moshfegh regénye morbid, undorító, és koromfekete humorral megírt kis csavarodott gyöngyszem, amelyet elég jól összefoglal Eileen egyik mondata: “Néha szeretek a saját bűzömben pácolódni.” (169 oldal)
