Egyre nyilvánvalóbb, hogy az okostelefonok korát éljük, sőt lassan minden „okosabb lesz” a környezetünkben, mint mi magunk. Okosóra, okostévé, okosotthon… Pontosan emlékszem az első klasszikus, nyomógombos, antennás mobiltelefonommal való kalandjaimra, mintha csak ma lett volna. A fekete-fehér, hangyányi „előlapjára” és a fülsiketítő polifonikus csengőhangjára. Sokáig egyáltalán nem éreztem szükségét, hogy legyen mobilom, volt vonalas telefonunk, amit kellett, azt azon bonyolítottam le. Aztán csak úgy lett, persze „kredites” – ahogy általában mifelénk nevezik ezt az előre, bizonyos pénzösszeggel feltöltött opciót.
Szóval az első mobiltelefonomnál nyilván még a hívások és az üzenetek játszották a főszerepet. Fene sem gondolta volna, hogy egyszer majd a mobillal fogom kezelni a televíziót is például. Sőt ezt a jegyzetet – ahogy az összes többit – szintén mobillal írom, ellentétben más újságíró kollégákkal, akik előtt ilyenkor laptop esetleg asztali számítógép van. Tudom, nem szokványos dolog, de amúgy szabadjon megjegyeznem, hogy alapból technikai antitalentum vagyok és elveszek a funkciók és az applikációk útvesztőiben. Okostelefon! Anno a nyomógombos készülékekkel is jól megvoltam, szépen „vitték” az internetet. Már amelyik, persze…
A címben szereplő kérdésre személy szerint nagyon egyszerű válaszom volna: mindig az igényeink szerint válasszunk, mi az, amire éppen szükségünk van és persze, amit a pénztárcánk is megenged.
Bevallom, soha életemben nem költöttem nagyobb összeget telefonkészülékre, ez volt mindenkor az elsődleges szempontom: Olcsó legyen, jó legyen és arra tudjam használni, amire kell. Nem cserélgettem sűrűn a telefonokat, talán egy szűk réteg ezt teszi, de én szépen megvárom, amíg letelik a hűségidő, vagy míg ki nem leheli a lelkét. Ebben is roppant igénytelen vagyok, aztán persze mérgelődök, hogy már semmi sem működik rajta úgy, ahogy kéne. Lassú, hamar merül az „aksi”, alacsony felbontású a kamera, lefagy stb. Eljátszadoztam a gondolattal, hogy nemsokára lecserélem, de nem volt semmi konkrét elképzelésem. Ugyanilyen legyen, az sem baj, ha picivel többet tud majd…
Januárban éppen letelt az a bizonyos hűségidő, kibírta a két évet a kicsike. Elmentünk hát a feleségemmel a szolgáltatónkhoz, virítsanak valami szépet, jót, olcsót és tökéleteset nekünk! Mert megérdemeljük!
Lett, amilyen lett, szándékosan nem írok márkát, meg az amúgy is reklámnak minősülne. Kínai, de nem ugyanaz a kínai márka, ami volt, mert azt már nem lehetne használni a régióinkban. Állítólag volt valami gubanc az USA és a telefongyár között… Nem kommentálom, nekem ez is kínai. Hazavittem és eltettem a fiókba, nem álltam készen még a váltásra. Jaj szegény fejemnek – gondoltam -, most megint tanulhatom az új funkciókat, mit hogyan kell, ébreszt-e, amikorra beállítom? Vártam a feleségem reakcióit – neki is ugyanaz a márka, illetve típus lett kivéve a havidíjas szolgáltatáshoz. Pontosabban az enyém lett ugyanolyan, mint a feleségemé, hogy ha valami előadódna, tudjak „telefonos segítséget” kérni tőle. Van egy másik dolog, ami miatt kivártam: kellett szereznem hozzá telefontokot. Nálam a tok alaptartozék! Tegyem hozzá, nyilván emiatt is, de sosem törtem össze még telefont. Kopogjam le!
Végül csak eljött a nagy nap, kicsomagoltam, kezembe fogtam, megszagoltam… Átmásoltuk az adatokat, behelyeztem a SIM kártyát és indulhatott a banzáj.
Közben sorjában felidéztem az eddigi márkákat, fajtákat, az alapkategóriástól kezdve a komolyabb kivitelezésű és funkciójú telefonokig. Kellett egy kis nosztalgia. Ha paráztam is, általában nem tartott sokáig elsajátítani egyik-másik használatát. De ez a mostani, ez külön kategória! Képzeljék, nem fogja a wifi-jelet a vécében, ami hát eléggé visszataszító dolog, mikor az ember elmerengene a világ dolgain, kvázi csendes magányában. És ez csak a jéghegy csúcsa. Nincs a világegyetemben annyi csillag, amilyen határtalan az én türelmem, de ami sok, az sok! Ez a „dög” tárhelytisztítás címszó alatt kitöröltette velem az általa feleslegesnek vélt applikációkat, hogy másnap felkínálja ugyanazokat telepítésre, mert nélkülük szegényebb lenne az életem.
Azt már nem is mondom, hogy nem bírok összefüggő szöveget írni vele, mert folyton kijavítana, pedig ezt a funkciót elvileg már két helyen kikapcsoltam.
Sok apró dolog mellett, amit szoknom kell rajta, a legidegesítőbb az ébresztőóra menüjének nyelvezete. Történt ugyanis, hogy a kisfiam hamarabb kelt, minthogy a telefon ébresztett volna és rápillantva a kijelzőre, ezt írta ki értesítésnek a mobil: Közelgő esemény 30 perc múlva, kikapcsolja az ébresztést? Esemény? Szóval az, hogy reggel öt előtt felkelek melóba, az egy esemény?! Én már annak is örülnék, ha megjönnének időben az üzeneteim, nem kell nekem még esemény is. Pláne, mert a Messengert jelen pillanatban – már bocsánat – a menstruációhoz tudnám hasonlítani. Sokszor késik az üzenet, de van, hogy meg se jön! Érzem, hosszú lesz a következő két esztendő, de legalább van új mobilom…
ELŐZŐ RÉSZEK:
Listával a kézben Szerdahelyen…
