Amikor Kerivel a közelgő január kapcsán úgy döntöttünk, a fogadalmak témáját választjuk a következő Költőtoll epizódhoz, az utolsó pillanatban kicsit csavartam a dolgon. Mert hát, ha már fogadalmak, az embernek önkéntelenül is eszébe jut, hogy bizony nemcsak az új év késztethet fogadkozásra minket, hanem a szerelem is. Ha jól mennek a dolgok, örök hűséget fogadunk, ha meg rosszul, akkor azt, hogy én soha, de soha többé… Hát így született meg ez a vers, egy kis mitológiai játékot is belekeverve a képletbe. Kirké ugyanis egyetlenegyszer döntött úgy, hogy a férfi mégsem disznó, és rögtön pórul is járt.
Sipos Janka: Kirké Fogadkozik
Elsodorja mind a Léthe,
akinek nem kedves a léte.
Haza? Nem jár Odüsszeusz.
Üdvözlöm, ha mégis összefutsz
vele valamelyik portyádon.
Csak az eszeden túl ne járjon!
Én mindenesetre itt leszek,
disznaimmal feleselek,
édes mézbortól fájó fejjel.
Tudom, tudom: ezzel az eggyel
igazán kár volt kikezdenem.
Ígérem, többé nem teszem
ily nevetségessé magam.
(Bár fogadkozni haszontalan.)
De egy gyönge nő mit tegyen?
Idesodródott meztelen,
Ártalmatlannak tűnt elsőre.
Tátogó szája fióka csőre,
vörösre cserzette már a nap,
de: kóbor kutya mind harap.
Tudod, mit? Fuss, és vidd a hírét:
bolonddá tették a szép Kirkét.
Minden szigeten ezt szajkózzák,
hátha eléri a hajóját
előbb-utóbb a kósza pletyka,
s a vitorláját megfordítja.
Menj! Nagyon azért ne siess.
Egész biztos szomjas lehetsz…
