Fotó: Pixabay.com
Azt hiszem, hogy ezt tényként kezelhetjük. Elfelejtettünk csak úgy, minden kötelesség és feladat nélkül magunkkal lenni. S hogy hogy is értem ezt? Mindjárt meglátjátok.
Nagyszerű – teljesen jól működő – módokat, metódusokat fejlesztettünk ki annak érdekében, hogy ezt megtehessük. Ahhoz, hogy magunkban elmélyüljünk, jógázunk, meditálunk, különféle foglalkozásokra járunk, megvesszük a kedvezményes csomagokat, melyek azt ígérik, hogy e gyakorlatokkal, e táplálékkiegészítők alkalmazásával kiegyensúlyozottabb, szebb, jobb lesz az életünk, s lám, tényleg.
Mi pedig, a szorgalmas, jó diákok, befektetjük az összes mozgósítható energiánkat abba, hogy tökéletesítsük ezeket. Számos jóga-, tai chi gyakorlatot és még több meditációs technikát ismerünk már. Kidolgoztuk magunkban a mozdulatok részleteit, remekül bánunk a testünkkel, nincsenek kilengéseink. Megvettük a tökéletes ruhákat az edzésekhez, a legmegfelelőbb szivacsot, tornacipőt, fehérneműt, az összes kiegészítőt, ami ezekhez kell. Megkérdőjelezhetetlen helye lett e tevékenységeknek az életünkben, olyannyira, hogy talán már el sem gondolkodunk azon, miért is vágtunk bele ebbe az egészbe.
Az őskoncepció nem volt más, mint mélyebben megismerni önmagunkat. Nem igaz?
Nemcsak az egészségmegőrzés érdekében kezdtük el, hogy elkerüljük a megbetegedéseket, hogy késleltessük az elkerülhetetlen emberi sorsunkat, nemcsak a fizikai síkon szerzett várható előnyök végett vágtunk bele, hiszen tudtuk, ha elkezdünk egy félig-meddig vallásos önismereti utat, nem úszhatjuk meg azt, hogy valóban szembesüljünk közben saját magunkkal.
Annyi bizonyos, hogy nagyon kell(ene) figyelnünk arra, hogy a sok meditáció és jógaóra közben ne vesszen el a lényeg.
Sokszor elég csak kiülni egy parkba és rácsodálkozni a fák szépségére ahhoz, hogy eszünkbe jusson magunkba nézni. Vagy akár a kedvenc kávénkat kiskanalunkkal ritmusosan kevergetve is tökéletesen belemélyedhetünk életünk értelmének örök kérdésébe. Ugyanez igaz minden egyes percünkre, akkor is – és főleg akkor -, ha éppen nem csinálunk semmit.
De van-e olyan pillanatunk, amikor ténylegesen is üresjáratban vagyunk és valóban nem csinálunk semmit sem? Ha van, figyeljük meg magunkat közben, mert ez ritka kincs! Ha nincs, akkor próbáljunk meg első lépésben arra törekedni, hogy legyen!
