A háború borzalma mellett sokunknak talán fel sem tűnik, hogy klímaügyben is katasztrófa készül. A legfrissebb jelentés szerint nincs sok okunk az optimizmusra, és mindenki a saját bőrén fogja érezni az éghajlatváltozás negatív hatásait. Nem is annyira képletesen magunk alatt vágjuk a fát, és itt a legfőbb ideje, hogy tudatosítsuk, hogy bizony változtatnunk kell, és jobban meg kell becsülnünk azt, amink van. A pusztuló természet láttán érzett szorongás szülte a Költőtoll rovatunk legfrissebb verseit.
Sipos Janka: Csikk
Minden másnap új képernyővédő.
Szűzi hegységek. Korallzátonyok.
Kristályosan zúduló vízesések.
Szinte hallod a vizet, hogy csobog.
Tajgán vonuló, hömpölygő állatcsorda.
A leggyengébbre leső farkas épp oson.
De ha monitorod mögül kidugod az orrod,
a terjedő pusztulat éppcsak nem vág pofon.
Mi bent van, hűtheted mesterségesen,
ragaszthatsz zöld tapétát, anyósnyelved lehet,
de az óceánból a halat kizabáltuk,
és üres repülőkkel szántjuk az eget.
Mint megunt, lyukas zoknit fog minket levetni
a szenvtelen bolygó talán nem is sokára.
Ránk gyújt, a végén elpöccinti a csikket.
Csak úgy gondol ránk, mint más havibajára.