Klikk Out Vikkendhouse: Rap legyen a háttérzene!

Himpán Roderik a tavasz első napján egy erős magyar rapes válogatással mutatkozik be. A cikkben megmutatja aktuális és régi kedvenceit, közben mesél a zenéhez fűződő vonzalmáról, az életről, amiben a rap a háttérzene.

Fotók: Ugróczky István

Vikkendhouse,Himpán Roderik,Zene

Himpán Roderiknek hívnak, 31 éves vagyok. Vállalkozom, azon belül pedig  webáruház működtetésével – online értékesítéssel foglalkozom, szóval ha valaki horgászik, vagy szeret campingezni, nálam jelentkezzen!  🙂

Alapvetően a rapzene áll hozzám a legközelebb, kb. 11 éves korom óta, de mára már mindenevő vagyok. Szinte minden nap hallgatok valamit, amivel vagy igyekszem jobban felerősíteni az adott érzéseim, és így jobban megélni azt, vagy ha épp változtatni szeretnék a hangulatomon, akkor a zene mindig segít.

Emlékszel gyerekkorodból arra, amikor először és igazán hatott rád a zene?

Gyerekkoromban inkább az volt a pozitív, ha nem szólt a kocsiban semmi, ha ment a család valahova, mert nem nagyon tudtam még értékelni 6-10 évesen azt, hogy „Egy jó asszony mindent megbocsát”… Viszont az első zene, amire emlékszem, hogy megfogott, az egy Ganxsta Zolee-szám volt.

Eddig melyik zenés korszak volt számodra a legjelentősebb?

Középiskolás koromban már szinte csak magyar underground rapet hallgattam (Akkezdet Phiai , Bloose Broavaz, Garage, Scarcity, stb.) és ez az időszak volt a legjelentősebb is egyben. Akkoriban 3 barátommal, akik szintén a műfaj szerelmesei voltak, napi téma volt, hogy MSN-en egymásnak küldözgettük a zenéket. Vártuk az új albumokat, követtük, ki, mikor ad ki valami újat.

Van olyan stílus, amivel sosem tudtál azonosulni?

Manapság nem tudnék már olyan irányzatot mondani, amiben nem találok számomra élvezhető alkotást.

Vikkendhouse,Himpán Roderik,Zene

Jársz koncertekre? Ha igen, mi volt a legnagyobb koncertélményed?

Sohasem voltam az a kimondott koncertre járós típus. Amikor a legnagyobb rajongói korszakom éltem, az általam hallgatott előadóknak nem is voltak kimondottan nagy koncertjeik, és ha volt valamilyen, akkor szinte lehetetlen volt akkoriban eljutnom.

Mi a véleményed arról, hogy az ember választékos zenefogyasztóvá váljon, és ne érje be a kommersz toplistás zenékkel?

Én úgy gondolom, hogy a zene mint sok minden más az életben, ízlés kérdése, és arról pedig meggyőzni nem lehet senkit. Az ember, ha úgy érzi, hogy kevés számára vagy nem elégíti ki a rádió top 10-es listája, akkor úgy is meg fogja találni azt, ami számára a legmegfelelőbb.

Manapság mennyi időt töltesz zenével, és miket hallgatsz főleg?

Ha épp nem igényel teljes koncentrációt az, amit csinálok, akkor általában mindig szól valami. A rap megmaradt a mai napig mint kedvenc, de nagyon változatos a napi tracklistem.

Ajánlanál az olvasóknak három különféle tevékenységhez zenét?

a.) Edzéshez

Disturbed – Down With The Sickness

 

b.) Szerelmes tánchoz

Michael Buble – Sway

 

c.) Hosszú utazáshoz

Fura Csé – Hullámhossz

Most pedig térjünk a mixre, ami a tíz kedvenc zenédet tartalmazza. Mi alapján válogattál?

Sajnos nem top 50-et kell válogatni, úgy könnyebb lett volna. 🙂 Rengeteg zeneszám van, amit betennék a listába. Igyekeztem úgy összeválogatni, hogy viszonylag változatos legyen és/vagy olyan zenét, amit ha hallgatok, nem teszem tovább 1 perc után, esetleg valami jó élmény köt hozzá. Lesz komolyabb, vicces vagy olyan, amit simán szeretek..

ÜZENET A MIXHEZ:

„A valósággal az a gáz, hogy nincsen hozzá háttérzene”

 

A MIX:

 

TRACKLIST:


1. Sean Price – Boom Bye Yeah
2. Lutan Fyah & Spectacular – Kill Dem Sound Dubplate
3. Tkyd – A valóság szerintem
4. Ketioz | PszichoszoMatematika feat. Saiid (Akkezdet Phiai)
5. Fura Csé km. BLR – Rapostol
6. DSP – Láncok
7. DSP – Egyszer fent, egyszer lent
8. KÁVA & VÉSZK’JÁRAT – Nincs vissza
9. Nickelback – Rockstar
10. Stevie Wonder – I Wish

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább