A cikk megjelent a Klikk Out 2022/03. számában.
Fotók: Pixabay.com
Amit tuti nem tudtál a mézről: Aranyló és édes, nem hiányozhat a karácsonyi süteményekből, ráadásul még egészséges is. Az emberiség mindig is nagyra tartotta és szívesen fogyasztotta a mézet, de a kulináris értéke mellett a gyógyászatban játszott szerepe sem volt elhanyagolható. Mindenképpen érdemes hát áttekintenünk, hogy az ételeink ízesítése mellett mire használták a különböző korokban és kultúrákban ezt a ragacsos kincset, illetve hogy mire is használják most, valamint hogy a tudomány jelen állása szerint mi az, amiben valóban a segítségünkre lehet.
Ahány ősi kultúra, annyi recept és praktika, ám abban mind megegyeztek, hogy a méz a tuti.
Nagy rajongói voltak például az ókori Egyiptomiak, akik már hatezer évvel ezelőtt is bizonyítottan adták hozzá gyógyító poraikhoz és kencéikhez, de gyulladáscsökkentő célzattal akár még beöntés formájában is bevetették. Mézzel vonták be a katonák harcban szerzett sebeit, kopaszodás ellen pedig jó vastagon kenték a ritkásodó skalpokra.
Az ókori görögök úgy vélték, a mézfogyasztás a hosszú élet (egyik) titka, az ajurvédikus orvoslás a köhögés legjobb ellenszereként ajánlotta a betegeknek, a maják pedig a hályogtól egyre homályosodó látású páciensek szemét kenegették vele. A legszélesebb felhasználása viszont talán a hagyományos kínai medicinában volt, melyben a sebek gyógyítása mellett a veseműködés támogatására, gyulladáscsökkentésre kínálták, valamint akkor is ehhez nyúltak, ha nem jött elég könnyen, aminek jönnie kell. Magyarán, bíztak duguláselhárító erejében. Sőt, még szépészeti hasznot is tulajdonítottak a méznek: a nők esküdtek rá, hogy ez teszi hibátlanná, rózsássá és üdévé az arcukat.
A Biblia és a Korán is csak csupa jót mond a mézről, a hosszú és egészséges élet zálogáról. Kánaán is tejjel és mézzel folyik, ugye, és ekképpen egyáltalán nem csoda, hogy a magyar nyelvben is annyi pozitív metafora és konnotáció kapcsolódik e méhek adta nedűhöz. Gondoljunk csak a „mézeshetek” kifejezésre, mely egyébként mindjárt más megvilágításba kerül, ha elárulom, hogy potencianövelő szerként sem számított utolsónak a méz, és malackodás előtt bizony elő-előkerülhetett az éléskamrákból egy bödönnyi.
Persze ma is rengeteg betegség ellen javasolják a mézet belső vagy külső használatra.
Aligha hiszem például, hogy gyerekkorodban nem kaptál a teádba, esetleg csak úgy egy kiskanállal, ha reszelt a torkod. Manapság már gyömbérrel divat keverni, de amikor én voltam kicsi, még azért nem roskadozott a sarki kisbolt polcrendszere a hasonló egzotikus árutól. (Avagy áruld el, hogy túl vagy a harmincon anélkül, hogy elárulnád, hogy túl vagy a harmincon.)
A jó hír az, hogy a méz erre például tényleg egész jó, meg több más dologra is, még ha nem is érdemes a dús hajzuhatag reményében szétkenni a fejeden, meg a nagyi szürke hályogját is inkább orvossal nézetném meg.
A méz javarészt persze cukor, de emellett kisebb mennyiségben tartalmaz aminosavakat, vitaminokat, különböző ásványi anyagokat, vasat, cinket, és magas az antioxidánstartalma.
Tanulmányok szerint rendszeres fogyasztása csökkentheti a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát, hasmenés esetén a rehidratáló terápia részeként sikerrel alkalmazható, némi bizonyíték pedig arról is rendelkezésünkre áll, hogy jótékony hatással bírhat depresszió, illetve memóriazavarok esetén. Csillapítja a köhögést, ami gyerekek esetén az éjjeli alvás minőségét is javíthatja – ebben az esetben szintén előny, hogy a klasszikus köhögéscsillapító gyógyszerekkel ellentétben mellékhatásokkal nem kell számolni.
Amiben pedig a régiek abszolút a fején találták a szöget, az az, hogy a sebgyógyulásnál valóban fontos szerepet játszhat a méz. Ahogy Dr. Sydney McElroy is írja Sawbones című orvoslástörténeti könyvében, tulajdonképp erről a praktikáról csak azért szoktunk le, mert felfedeztük az antibiotikumokat. A méz ugyanis valóban bír antiszeptikus, illetve gyulladáscsökkentő hatással. Magas cukortartalma és alacsony PH-értéke miatt a baktériumok nem nagyon kedvelik, szárítja a sebet, és még a kellemetlen szagoktól is képes megszabadítani, ráadásul a mézzel átitatott géz nem ragad bele a sebbe. Éppen ezért például a cukorbetegséggel összefüggésben kialakult fekélyek, vagy különböző bőrbetegségek, esetleg égési sérülések esetén is beválhat. De mielőtt hanyatt-homlok a konyhába futnál a műanyag mackóért, azért elmondanám, hogy ilyen célokra steril, kifejezetten orvosi mézet használnak. Az antibiotikumok ugyan nagy átlagban hatékonyabbak nála, ám egyre nagyobb méreteket öltő probléma a túlhasználásuk, illetve annak a nyomán kialakuló rezisztencia. Ezért a jövőben elképzelhető, hogy ismét egyre fontosabb szövetségesünk lesz a méz a baktériumok elleni harcban.
Ez mind szuper, de azért pár dolgot nem árt észben tartani…
Sokan ajánlják például a méz fogyasztását a cukor helyett diabétesz esetén, és ha valamivel jobb választás is az utóbbinál, semmiképpen sem lehet szó korlátlan fogyasztásról, hiszen a vércukorszintet a méz is nagyon gyorsan megemeli.
Amiről szintén tudni kell, az az, hogy egyéves kor alatt egyáltalán nem ajánlott mézet adni a kicsiknek, még jól átsütött sütemények formájában sem, mégpedig a botulizmus esetleges veszélye miatt. Amivel a mi immunrendszerünk megbirkózik, azzal szemben az övék még védtelen. Allergiás reakciót viszont akár felnőttkorban is kiválthat a méz.
És persze a méz sem mindent gyógyító csodaszer. Ha olyan ajánlással találkozol, amely súlyos betegségek egyedüli és holtbiztos ellenszereként állítja be, akkor azért szólaljon meg a fejedben a vészcsengő.
Ja, és pár kanálnyi nyilván nem ellensúlyoz napi fél üveg pálinkát meg két doboz piros „Marbit”, ha például a szívinfarktus elkerüléséről van szó. Ettől függetlenül édesebbé teszi az életünket, szóval hatalmas pacsi a méheknek és méhészeinknek érte!
