FOTÓK: SZERZŐ (1), SZABÓ PÉTER PÁL
Két éve indult útjára itt a Klikkouton a Listával a kézben Szerdahelyen című rovatunk. Akkor is – ahogy most – a húsvéti nagyhét előtt álltunk, szembesülve a szomorú felismeréssel: nem lesz valódi az ünnep, mert a szakemberek azt tanácsolták, mindenki maradjon otthon! Ugyanez megismétlődött tavaly is, se Szent György-napok, se Csallóközi Vásár nem volt azóta a városban, de mondhatnám normális életünk sem. Vagyis nem olyan formában, ahogy azt korábban megszokhattuk. A „Listával a kézben” sorozatnak egyfajta küldésévé vált többek között az emberek mindennapi gondjainak, a társadalom bajainak összefoglalása, kivesézése, de ugyanúgy a remény hirdetése is. Leírni mindazt, amink egykor volt és amit ránk hagytak, de azt is, amiről önként lemondtunk.
Meglehet, olykor a kétszer mérj, egyszer vágj elve alapján híján voltam a durva szavaknak, nem a szenzáció, és főleg nem a bulvár vezette soraim. Az életről, a mi életünkről írtam és írok itt a Csallóközben, ahol a nagy szavak tettek nélkül csupán talmi csillogás, és egy mosoly mögött sokkal több a tartalom, amennyiben az őszinte. Világéletemben a józan paraszti ész vezérelt, s ami másnál talán rendben van, rám ösztönzőleg hatott, konstruktív gondolatot vagy kritikát ébresztett. Nos, idén úgy néz ki, semmi sem állhat a húsvét elé, mindannyian erre vágytunk! Bizony, gyakorta olvasom, hogy az ünnepek küldetése már messze nem az, ami volt mondjuk gyerekkorunkban.
Már régen nem tartok húsvétot! – jelentette ki az egyik ismerősöm.
De meg tudjuk-e valójában fogalmazni, hogy mit jelent húsvétot tartani? A tavaszi nagytakarítást? Vagy teszem azt, ahogy anno kimenni apámmal barkát szedni, amit anyám vázába tesz és teleaggatja hímes tojásokkal? Esetleg „megőrülni” a szupermarket kínálata előtt, mert két napig nem lesz bolt? Úgy várni a vendéget, hogy kerülj be szerény hajlékomba két jó szóra, vagy terülj-terülj asztalkámmal invitálni valakit, aki talán el sem jön, mert szintén nem tart húsvétot?
– Csütörtökön spenótot készítek – jelentette ki a feleségem –, zöldcsütörtök lesz – tette hozzá.
– Az jó, szeretem a spenótot és nem is drága – helyeseltem a tervét.
A hagyomány szerint a legelső zöld ág vagy rügy, amelyet ezen a napon találtak, jelezte, hogy milyen lesz a tavasz és a nyár. A zöldcsütörtöki ebéd rendszerint spenótból készült, ezért is nevezik ezt a napot zöldcsütörtöknek.
Ezek a népi hagyományok manapság amolyan romantikus gondolatokká fajultak, hiszen az emberiség régóta a természeti erők mindenhatójának képzeli magát. Aztán néha rájön, mekkora tévedésben van. Persze húsvétot tartani, vagy éppen nem tartani sem azt jelenti, hogy csütörtökön beiktatjuk-e az étrendünkbe a spenótot:
– Nem leszünk otthon hétfőn; túrázni megyünk a hegyekbe; wellnessbe megyünk; nem járok öntözni; stb.
Ergo, hétfőn nem találkozunk. Egyébként is leszoktunk a találkozásokról, és nem csak azért, mert megtiltották nekünk. Pedig idén már lehetne, és most teljesen mindegy, ki mit gondolt az elmúlt két év megpróbáltatásairól, ki miben hitt, vagy ki mit tagadott, mert a kulcsszó:
Ismét lesz húsvét!
„Beteljesedett!” – ezek voltak Jézus utolsó szavai a kereszten. Beteljesedett az emberi élete, Jézus megmutatta, hogyan kell szeretni: megölhettek, megkínozhattok, én akkor is szeretlek titeket. Az asszonyok évszázadokon keresztül nem mostak ezen a napon, mert féltek, hogy a nagypénteken mosott ruha bajt hoz a viselőjére. Aztán Jézus harmadnapra feltámadott – húsvétvasárnap a keresztény világ legnagyobb ünnepe!
A hosszú böjtölés után ezen a napon fogyasztottak az emberek először húst – böjtölni egyébként nagy divat lett manapság, rengeteg civilizációs betegségünk a helytelen étrendünk miatt alakult ki. Valóban civilizálódtunk, vagy csak felvettük a rohanó világunk ritmusát, amit mi magunk tettünk ilyenné?
Végül elérkeztünk a húsvéthétfőhöz, megtartjuk, vagy nem, szerintem teljesen mindegy, mert úgy vélem, a húsvétot nem is megtartani, hanem megélni kell.
Minden évben azon gondolkozok, vajon hová is tettem a tavalyi kölnivizemet. Talán nem is volt, és csak a feleségemtől kölcsönöztem ki a parfümjét, hogy szimbolikusan meglocsoljam a család hölgytagjait, kvázi az egészség és az élet okán. Bevallom, sosem voltam az a nagy „spriccelős figura”, aki a lányokat tetőtől talpig eláztatta, de nem tudok, és nem is akarok elszakadni a hagyományoktól. Ahogy attól sem, hogy a begyűjtött piros tojások esetleg kedden vagy szerdán ne a rakott krumpliba kerüljenek. Ha csak gondolatban is, hisz’ mintha csokinyulat láttam volna felírva a szerény húsvéti bevásárlólistánkon. Amikor naponta azzal traktálnak minket, hogy minden drágul, én tudok olyan portékáról, aminek nem fogják tudni soha felvinni az árát, egyszerűen azért, mert megfizethetetlen!Úgy hívják:
SZERETET!
Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen. (Jn. 3.16.)
ELŐZŐ RÉSZEK:
Listával a kézben Szerdahelyen…
