ILLUSZTRÁCIÓS FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL
Az ünnepek idején nagyobb jelentőséggel bír a vásárolt termékek szavatossága, ilyenkor több mindent veszünk, több napra rendezkedünk be. A háziasszonyok jól tudják, sütni és főzni csak friss alapanyagokból szabad, az ételeket olykor pihentetni is kell, hogy az ízek kellőképpen összeérjenek. Szóval, mindez időt vesz igénybe, az idő pedig mint tudjuk, pénz! „Se pénteken, se vasárnap, se hétfőn nem lesz bolt!” – vajon mennyien posztolták ki ezt a poént?
Vagy azt, hogy a húsvéti várakozásba némi üröm is vegyült, miután a gyerekek által kedvelt csokitojásnak elég „rossz híre” kelt. Senki sem óhajtana kellemetlen meglepetéseket, pláne nem húsvétkor. Mindeközben a konyhákban:
– Ne piszkáljatok bele, majd szólok, ha elkészült, még össze is kell rendesen kevernem! Majd akkor ehettek! – ugye ismerős ez a határozott utasítás, kedves férfitársaim?
De hát ki ne szeretné megkóstolni a friss majonézes krumplisalátát, vagy belenyalni a sütemény töltelékéhez elkészült masszába? Esetleg majszolni a frissen elkészült, tűzforró húsvéti kalácsból?
Hagyd békén, különben nem állok jót magamért! -na tessék, itt egy kitűnő példa a jótállásra is.
Viszont jótállás alatt mi elsősorban a fogyasztási cikkek, használati tárgyak, elektromos berendezések jótállására gondolunk. Persze, nem azért veszünk például egy televíziót, hogy ha majd elromlik, legfeljebb visszavisszük és kicserélik. Azért veszünk valamit, hogy azt annak rendeltetése szerint használjuk, megnézzük a kedvenc sorozatunk, meg a focit. Hogy a divatos ruhát viseljük, a cipőben sétáljunk stb. Csakhogy Murphy törvénye szerint, ami elromolhat, az bizony el is romlik, szétmegy, elszakad. Ahogy a három napos kenyér is bizony néha fogyaszthatatlanná válik. Már nem azokat az időket éljük, amikor hetente egyszer sütött a háziasszony a kemencében és annak a kenyérnek egy hétig probléma nélkül el kellett állnia. Ha úgy tetszik:
A minőség rovására ment a mennyiség, mert a kereslet irányítja a kínálatot.
Már-már gyanús, ha valami akciós, vagy feltűnően olcsó. A minőségi árunak tetszik vagy nem, megkérik az árát. Így jártam nem is olyan régen az egyik ismert cipőüzletben: gondoltam jön a tavasz, kéne valami könnyebb lábbeli, ami nem túl drága, de a „százmérföldes” járásomnak viszont ellenáll.Azért vettem, hogy viseljem, még szerencse, hogy a dobozát és a számlát elraktam. Annyira nem volt olcsó, hogy egy hónap után vissza kelljen vinnem, ugyanis két helyen levált a talpa.
Gondoltam becserélem, vagy levásárolom az árát, ha kell, hozzáfizetek, ahogy az ilyenkor lenni szokott.
– Nem olyan régen lett véve, mit csinált benne?
– Mentem, sétáltam a gyerekekkel – mily’ meglepő válasz, igaz?!
– Sajnos nem tudom becserélni, mert ragasztható, a protokoll szerint kell eljárnom.
– Oké, és mi van, ha ismét szétjön?
– A protokoll szerint háromszor javítunk, csak ezután cserélhető be!
Hát köpni-nyelni nem tudtam, kaptam egy elismervényt, ami szerint két hét múlva jöhetek a cipőmért. Hívni nem fognak, sms-t sem küldenek, a megadott napra kész lesz! – meglepő eljárás. Közvetlenül a húsvéti ünnepek előtt telt le a két hét, persze a cipőm nem lett kész:
– Sajnos nem érkezett vele a cipész, ilyen még nem fordult elő. Nagy baj?
– Nos, nem az a baj, hogy nincs kész, hanem hogy én most potyára átkoslattam a városon. Legközelebb azt hiszem, elvárhatom, hogy értesítsenek!
Azóta azon gondolkodom, mi lett volna, ha otthon simán megragasztom, ahogy eddig is tettem minden „olcsóbb” lábbelivel. De ugye azzal ugrik a jótállás is. Mindeközben elteltek a húsvéti ünnepek, kinek így, kinek úgy, kinek „zárkózott” hangulatban. És a konyhákból talán ismét kihallatszott a megszokott fázis:
– Minek sütöttem ennyi mindent? Hozzá sem lett nyúlva… ????
ELŐZŐ RÉSZEK:
Listával a kézben Szerdahelyen…
