Kiemelt helyet kapott a Csallóköz Varsóban

A Csallóközi Idegenforgalmi Szövetség közreműködésével.

Jó választás és biztonságos úticél Szlovákia a lengyelországi látogatók számára, egyebek mellett ez is elhangzott Varsóban a Szlovák Napokon, ahol a Csallóköz is bemutatkozhatott.

A Csallóköz volt három azon szlovákiai régió egyike, amelyek lehetőséget kaptak arra, hogy bemutatkozzanak Lengyelországban a Szlovák Idegenforgalmi Ügynökség, a Slovakia Travel által szervezett szakmai találkozón. Szlovákia mindig népszerű úti cél volt a lengyel turisták körében, a pandémia előtti rekordévben 6,2 százalékkal több lengyelországi vendéget fogadhattak a szlovákiai idegenforgalmi célpontok, mint azt megelőzően. Ezért is fontos az, hogy újra megmutassuk, van mit kínálnunk a turistáknak és a szlovákiai nyaralás számos pluszt ad.

Csallokoz,Varso,Idegenforgalom,Turizmus,Dunaszerdahely

Somogyi Gábor a Csallóközi Területi Idegenforgalmi Szövetség elnöke mutatta be a Csallóköz egyedülálló természeti értékeit és az elérhető kikapcsolódási lehetőségeket, amelyek a Liptó és a Tátra-Szepesség-Pieninek régióval együtt igazán színes képet adtak a szlovákiai idegenforgalom kínálatáról. A kiemelt régiók mellett teret kapott a Szlovákiai Élményfürdők, Strandfürdők és Uszodák Szövetsége, valamint a Pőstyéni gyógyfürdő.  Az előadáson egyebek mellett elhangzott, hogy az elmúlt években Csehország után Lengyelországból érkezett a legtöbb turista Szlovákiába. Somogyi Gábor szerint ezért is hasznos, hogy újságírók és médiaszakemberek előtt reprezentálhattuk a régió legjavát. „Az elmúlt években hozzánk is egyre több lengyel látogató érkezett. A célunk az, hogy kínálatunkkal további potenciális vendégeket szólíthassunk meg” – nyilatkozta a szövetség elnöke. Václav Mika kiemelte, hogy a külföldi vendégekre már semmilyen korlátozó intézkedések nem vonatkoznak hazánkban, valamint azt is, hogy Szlovákia a kialakult biztonságpolitikai helyzet ellenére is biztonságos úticél.

Az elmúlt hetekben Budapesten, Prágában és Varsóban is kiemelt szerepet kapott a Csallóköz, ez is bizonyíték arra, hogy régiónkban valóban egyedülálló látnivalókat kínálunk a külföldi és helyi vendégeknek.

Csallokoz,Varso,Idegenforgalom,Turizmus,Dunaszerdahely

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább