„Vedd fel a cipődet, hallasz engem? Kérlek, vedd fel a cipődet! Azonnal vedd fel azt a cipőt, amíg jó kedvemben találsz!” Na, hát, akinek ismerősek az alábbi otthoni szituációk, azt mindenképp arra biztatom, hogy olvassa el a cikket, és látogasson el május 6-án, pénteken az Itsipitsi könyvesboltba, ahol is Fábián Dóra, pszichológus, a kapcsolódó nevelés senior oktatója tart előadást a határszabásról.
Az előadás címe, „Miért kell mindent százszor elmondani?” Adja magát a kérdés, vajon miért?
Igazából, ha már a sokadik kérésnél tartunk, akkor biztosak lehetünk benne, hogy valami mással kell próbálkoznunk, mert a gyerek ezt a kérést most valami miatt nem képes teljesíteni.
Mi azt szoktuk mondani, hogy egy kérést maximum kétszer ismételjünk el, hátha elsőre tényleg nem hallotta meg a gyerekünk, de ha még akkor sem értünk el vele semmilyen hatást, vagy a gyerekünk nyafogni, tiltakozni kezd, akkor ideje stratégiát váltani.
Úgy tűnhet, hogy direkt ki akar szúrni velünk a gyerek, de ez nem így van. Amikor a gyerekünk jól van, érzi velünk a kapcsolódást, akkor a számára érthető, és teljesíthető kéréseknek szívesen eleget tesz. Amikor nem figyel ránk, tiltakozik, vitatkozik, akkor ideje valamilyen módon kapcsolódni hozzá!
Legtöbbször ilyenkor ehhez van a legkisebb kedvünk, hiszen rosszul esik nekünk, hogy nem hallgat ránk, semmibe vesz, dacol. Nem értjük, miért csinálja, hiszen mi szépen kértünk, és úgy emlékszünk, hogy mi gyerekként megtettük, amire a szüleink kértek minket.
A megoldás mégis a kapcsolódás: menjünk közel, nézzünk a szemébe, tegyük a hátára a kezünket. Van, hogy ez elég, van, hogy nem, hanem a gyerek tovább tiltakozik, kiborul. Nem baj! Ilyenkor az a dolgunk, hogy továbbra is tartsuk a határt, támasszunk elvárást, de fogadjuk el, hogy ez neki most nehéz. Nincsen jól, nem tud gondolkodni. Hiszen ha tudna, simán elpakolná a játékot, vagy jönne fogat mosni. De most nem tud, mert mondjuk rossz napja volt az oviban, vagy már régen játszottunk együtt egy jót.
Ha kapcsolódunk hozzá, és lehetőséget adunk neki, hogy kiadja magából a rossz érzéseket, képes lesz együttműködni. Igazából magunkkal is jót teszünk, ha nem mondunk el mindent százszor, mert úgysem fog használni, és annyira felidegesítjük magunkat, hogy már csak kiabálni leszünk képesek.
Az irányzat, amelynek képviselője, senior oktatója vagy, a kapcsolódó nevelés, röviden hogyan mutatnád be?
Ez egy Amerikából származó módszer: 5 nagyon praktikus eszközre épül, amiket ha rendszeresen használunk, minden egy kicsit könnyebb lesz. A kapcsolódás áll a középpontban, ez az, amire minden embernek, gyereknek és felnőttnek egyaránt elemi szüksége van. Akkor tudunk jól működni, ha érezzük másokkal a kapcsolódást, hogy látnak, értenek minket, van kivel megosztani a feladatokat, terheket, akár konkrét, akár érzelmi értelemben. Ez az 5 eszköz tulajdonképpen mind arra szolgál, hogy erősítsük egymás között a kapcsolatokat, és lehetőségünk legyen nekünk is, és a gyereknek is megszabadulni a rossz érzésektől, amik útjába állnak a harmonikus családi életnek, meg hogy úgy általában élvezni tudjuk az életet.
Mire számíthatnak május 6-án az érdeklődők?
Igyekszem elmagyarázni, hogy hogyan működünk mi, emberek, és mire van szükségünk ahhoz, hogy igazán jól tudjunk lenni és sikeresen meg tudjunk küzdeni a szülőség adta kihívásokkal. A saját példáimon keresztül mutatom meg, hogy hogyan is tud működni az a fajta határszabás, amiről az előbb beszéltem. Ez egy olyan újfajta látásmód, ami elsőre nagyon fura lehet, hiszen minket nem így neveltek, és nem ezt látjuk magunk körül. De ha az nem igazán vált be, amit eddig próbáltunk, akkor érdemes esélyt adni valami másnak!
Ez egy olyan szeretetteljes módszer, ami sokkal hatékonyabb, mint a hagyományos jutalmazás és büntetés, ráadásul sokkal jobban is érezzük magunkat tőle, és közelebb fogjuk érezni magunkat a gyerekhez. Sok gyakorlás szükséges az elsajátításához, ebben igyekszem majd segítséget nyújtani.
