A cikk megjelent a Klikk Out 2022/05. számában.
Egy főzőverseny nagyon sokoldalú és összetett rendezvény! A csapatok néha lelkes „amatőrökből” tevődnek össze, kiknek nem mindennapi tevékenységük a fakanál forgatása a kotlákban egy konyhában, ám ennek ellenére hatalmas szívvel, odaadással és persze jókedvvel indulnak el egy főzőversenyen. Egy főzőversenyen való részvétel nem minden esetben a legjobb eredmény eléréséről szól, inkább emberi kapcsolatokról, új barátságok megkötéséről, sokszínű ízvilágról, tömérdek kacagásról, jókedvről és amennyiben sikerül elnyerni némi magasabb helyezést az elkészített ételeddel, akkor a siker élménye is keringeni fog egy jó darabig. Az a siker, amelyet Gorlicében (Lengyelország) elértem, az egyik legértékesebb számomra, hiszen a vérbeli profi szakácsok közt, idegenben a dobogó legmagasabb szintjére állni nem mindennapi élmény!
Fogadtatás
Lengyel, magyar örök barát! Mondták a lengyel barátaim, miután öt órányi autózás után megérkeztem Gorlicébe, ahol egy magán vendéglátóipari középiskola területén megrendezett főzőversenyre invitáltak.
Igazat adva a lengyel barátaimnak, az örök barátság jegyében nagyon széles mosollyal és tárt karokkal fogadtak, természetesen terülj-terülj asztalkámmal és egyél-igyál lakomával. A pénteki est nem is szólt másról, mint az ismerkedésről, és ahogy egyre-másra érkeztek meg a csapatok a másnapi versenyre, a közös élménybeszámolókról, elkészített ételeink fotóinak bemutatásával, és közel éjfélig kisebb mulatozással. Nem nagyon merítettük főzőkanalunkat az éjszakába, hiszen mindannyian tudtuk, hogy másnap nehéz nap vár mindannyiunkra, úgyhogy hamarosan nyugovóra tértünk…
A versenynap
Reggel fél hét tájékán nyitottam ki csipáimat, egy jó forró zuhany után magamra öltöttem aznapi „szakácsszerkómat”, majd irány le a közös étkezőbe egy jó feketére, és egy laza reggelire. A teremben már páran lézengtek, ám a verseny csak tíz órától kezdődött, így punnyadó tempóban telt a reggeli, majd vártuk a reggeli utáni verseny hivatalos megnyitóját, ahol ismertették a verseny szabályait. Ami a legfőképpen lényeges, hogy mindenki egyfajta húsból főzhetett, amelyet a helyszínen meg is kaptunk. Az étel elkészítésére három óra állt rendelkezésünkre, és az alapvető elvárás az volt, hogy a helyszínen, nyílt lángon, bográcsban kellett, hogy elkészüljön.
A résztvevő csapatokat három kategóriába sorolták:
- amatőrök
- kezdő szakácsok (diákok)
- professzionális szakácsok
Meghallva a nevemet a csoportosításnál hamarosan rádöbbentem, hogy bizony a profik közé dobtak be a mély vízbe… 🙂 A profi szakácsokból álló csapatok közül én kaptam a 3-as számot a 14-ből. Gondoltam, ha a hármas az én számom, a harmadik hellyel elégedett is lennék.. 🙂 A résztvevők zöme szerte Lengyelországból érkezett, és többnyire magasabb szintű éttermek séfjei alkották a csapatok gerincét. Már otthon sokat agyaltam azon, hogy vajon mit is fogok főzni. Gondoltam, hogy mivel a magyar konyha kissé csípős, kissé paprikás, így megtréfálom az ellenfeleimet, és egy hagyományos cseh-szlovák ételt készítek, amelyben sem paprika, sem csípősség nem található. Milyen ételre is esett a választásom?
Elárulom végre! Vadast készítettem, karlovy vary-i pirított zsemlés gőzgombóccal. És mivel tudtam, hogy sertéshúsból kell főznünk, így, hogy testesebb ételt varázsoljak, bespájzoltam egy sertésnyelvet és egy szívet, amelyeket az alaplében együtt főztem meg a sertéshússal és a gyökérzöldségekkel.
A helyszínen készítettem el a gőzgombócot is, amelyhez kellett magammal hoznom egy másik bográcsot, és míg lazult, puhult a husi, az idő alatt elkészítettem a gombócokat, amelyeket forrásban lévő vízben főztem meg ételfóliába csomagolva. Miután a hús teljesen megpuhult, kihalásztam őket az alapléből, majd a zöldséget lepasszíroztam, utána tejszínnel kevertem. A cukor helyett baracklekvárt használtam, majd kis mustárral és citromlével beállítottam az étel savanyúságát is, amely olyannyira egyensúlyba került az édeskés ízhatással, hogy szinte magam is meglepődtem… 🙂
Míg az ételemet simogattam, ízesítettem, a húst szeleteltem, addigra a gőzgombócok is elkészültek, így minden készen állt a tálalásra… Egy különleges, vastag falú mélyebb serpenyőt vittem a tálaláshoz, amelyet felhevítettem, mivel tudtam, hogy egy kis időbe fog telni, míg a munkaasztalomról a hattagú zsűri elé kerül az étel elbírálásra… És el is bírálták, de hogy milyen eredménnyel, az még abban a pillanatban nem derült ki.
Eredményhirdetés
Az elbírálás után elmosogattam a cuccaimat, majd mindent szépen elpakoltam az autómba, felfutottam egy kellemes, forró zuhanyra, majd átöltöztem, hiszen a több mint harminc bográcstűz füstje szinte a bőröm alá férkőzött az egész nap folyamán. Egy jó forró levest bemajszolva az étteremben egyszer csak meghallottam, hogy mindenkit a nagyterembe invitálnak az eredményhirdetésre. Kényelmesen helyet foglaltam, majd vártam, hogy miként értékelte a szakmai zsűri a „vadasomat”. Egy rövid egész napi összegzés után el is kezdődött a kiértékelés, amelyet az amatőrökkel kezdtek, aztán az iskolásokkal, majd a „profikkal” folytattak.
Nem tartom magam sem profinak, sem séfnek, sem különleges szakácsnak, ám egy biztos! Hatalmas előnyöm származott abból, hogy a bográcsozás fortélyait a Betyártanyában az évek során nagyon komolyan elsajátítottam.
A bográcsozásnál legfontosabb a tűz megszelídítése és a törekvés a folyamatosan egyforma hő leadására. Egy bográcsozás és a szabadtűzön való főzés merőben más, mint ellenőrzött körülmények között főzőcskézni egy professzionális „kütyükkel” ellátott konyhában. Igen! A profik többnyire ilyen „kütyükkel” teli konyhákban töltik mindennapjaikat, míg jómagam sokszor a semmi közepén építem meg a teljes mezei konyhai körülményeket.
Na, de vissza az értékeléshez!
Harmadik hely: egy Radek nevezetű, nagyon jó benyomással bíró főszakács (új)barátom.
Második hely: Artur, szintén (új)barátom…
Itt már gondoltam magamban, hogy miként is rúghatnák labdába ilyen kemény csapatok közt, és vártam, míg bejelentik az első helyezettet, hogy megtapsoljam őt is, míg a legnagyobb meglepetésemre nagy ovációval hallom a nyertes nevét: Józsi Mundi! 😀
Nagyon, de nagyon meglepődtem, szinte szó sem eredt ki a számon, és mielőtt meglepődve kiálltam volna a pódiumra, a tekintetemmel magamra mutatva szinte megkérdeztem Lucyna Haluch főbírától, hogy valóban én nyertem-e meg a „vérprofik” kategóriáját. Mosolyogva a pódiumra invitált, majd a többi csapat gratulációja kíséretében átadták a tömérdek tárgyi nyereményt, egyben életem legértékesebb kupáját és egy oklevelet, mindez a legmagasabb helyre került az ebédlőszobám erre a célra kialakított polcán. A hideg is kiráz még most is, amikor végiggondolom az egész verseny menetét, majd az eredményhirdetést. Brutálisan jó érzés egy ilyen eredmény elérése számomra. A nyerő vadast biztosan megkóstolhatjátok majd az idei Nemeshodosi Nagy Lakomán! Én már most várom… 🙂
Köszönöm mindenkinek a bíztatást, a „kékkönyvben” a tetszik jelzőket, és főképp azt, hogy együtt örültök velem az elért eredménynek.
