Vészesen közeleg a gyermeknap, melyet a világ számos országában megünnepelnek. Nincs is min csodálkozni, hiszen a gyerekek a mi legnagyobb kincseink.
Azt szokták mondani, hogy kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond. Többnyire be is igazolódik, hogy ez így van. Minél nagyobb a lurkó, annál többet akar, annál többet harcol a szülei ellen. Úgy hiszem, egy szülőnek sem kell bemutatni a tinédzserkort. 🙂 Bár, képzeljétek! Anyukám mindig azt mondja, hogy én jó gyerek voltam kicsinek és nagynak egyaránt. Esküszik rá, hogy nem volt velem gond, valahogy a lázadozás is elmaradt. Ezt még én magam is nehezen hiszem el, azt szoktam rá felelni, hogy az idő megszépíti az emlékeket, biztosan csak ezért gondolja így. 🙂 Mindenesetre, én elfogadom, hogy jó gyerek voltam.
Mondogatom is a kishúgomnak eleget, hogy viselkedjen jól, hogy aztán később róla is ilyen szépeket mondjon az anyu. Hát, nem nagyon szokta meghatni ez a dolog. Leráz annyival, hogy amikor én voltam kicsi, akkor még minden más volt.
Igaza van a huginak, tényleg sok minden megváltozott azóta. Pedig nem vagyok én olyan öreg! Mégis, ha összehasonlítom kettőnk gyerekkorát, több különbözőséget felfedezek. Vannak köztük jó és kevésbe jó eltérések. Egy dolog viszont változatlan: gyereknek lenni olyan jó! ☺️
Emlékszem, kislányként még semmi mással nem foglalkoztam, csak azzal, hogy a babáim csinosak legyenek, hogy a kiscicáimnak legyen tejecskéje, hogy rendben legyenek a játék lovaim. Megvoltak a kedvenc játékaim, amiket minden este magam mellé tettem az ágyba és betakargattam azokat. Sokszor én már alig fértem el, de ez sem zavart, csak legyen ott mellettem minden. Nem voltak nagy igényeim, elég volt, ha egész nap kísérgethettem anyukámat és dumálhattam neki. Apu mindig azt mondta, úgy követem őt, mint a kiscsibe a tyúkot. Visszagondolva, nagyon idegesítő lehetett. 🙂
Aztán amikor nagy nehezen leszakadtam anyuról, szuperül eljátszottunk a bátyámmal. Kompromisszumokat kötöttünk: ő babázott velem, én kisautóztam és fociztam vele. Bújócskáztunk, kergetőzünk, legóztunk, rajzoltunk, bohóckodtunk – szóval feltaláltuk magunkat.
Persze, volt, hogy összevesztünk, de pár perc alatt kibékültünk. Milyen jó is volt, amikor még csak ezekkel a gyermekmarakodásokkal kellett foglalkoznunk!
Olyan gondtalanok, olyan szabadok és önfeledten boldogok voltunk. Szóval, csak annyit szeretnék üzenni a gyerkőcöknek, hogy élvezzék ki a kiskorukat, amíg lehet! Tegyék le a táblagépet, a telefont és éljék meg a jelen pillanatot. Szaladgáljanak, beszélgessenek, bolondozzanak együtt! ☺️
