Szabó Dominikát és Kántor Tamarát arról kérdeztük, miért is jó kutyust tartani, s megkértük őket, meséljenek nekünk a gazdilét örömeiről.
SZABÓ DOMINIKA
Az én kutyám bearanyozza minden napomat. Amikor hazaérek a munkából, mindig ott vár a bejáratnál és mikor meglát, elkezd futkosni fel s alá és látom rajta, hogy majd elszáll örömében.
Azért jó kutyát tartani, mert tudod, hogy otthon valaki mindig vár és már a látványodtól elönti az óriási öröm.
Szeretem, amikor lefetyel a vizéből a kis nyelvével, amikor ropogtatja a száraz falatokat vagy amikor szombat reggel 6 órakor arra ébredek, hogy valaki rágja a kisujjamat. Egy kutyának mindegy, hogy magas vagy alacsony, duci vagy vékony, atomfizikus vagy tökkelütött vagy, neki csak az számít, hogy te legyél vele.
Éppen ezért szeretem nagyon a kutyákat, mert képesek a feltétel nélküli szeretetre.
KÁNTOR TAMARA
A kutyákat nem lehet nem szeretni. Úgy gondolom, minden élőlény arra születik, hogy szerethessen és szeretve legyen. Nincs ez másképp a kutyusoknál sem. Érző lények, akik képesek leírhatatlan köteléket teremteni ember és állat között, anélkül, hogy beszélni tudnának.
Tiszta teremtések, akiket ha igazán a szívünkbe zárunk, tükrözik ugyanazt az odaadást, amiben részesülnek, talán még jóval többet is. Személyiségük más és más, de mindannyian elragadók, játékosan, pajkosak, ugyanakkor ha kell, komoly védelmezők.
Váltig állítom, az az ember, aki megtapasztalja, milyen egy kutya barátsága, lélekben gazdag ember. Valami hihetetlen tisztaság árad a kutyák lelkéből. Az a szeretet és megbecsülés, valamint a bizalom, amit egy kutya tekintete áraszt, ha igazán megszeret, szinte pótolhatatlan. Az öröm, mikor újra lát és te is őt, bármennyi idő is telt el, szüntelenül csak erősíti a köteléket, igazi életreszóló barátság alakul ki, ami lássuk be, a mai világban ritka.
Amellett, hogy nagyon tanulékonyak és empatikusak, minket embereket is tanítanak – érezni, kötődni, néha kellően szigorúnak lenni, gyorsan megbocsájtani, elengedni, feltétel nélkül szeretni. Igaz társak.
