Fájdalom és szenvedés közt különbség van. Bár mindkettő rossz érzésnek minősül, korántsem ugyanaz értendő alattuk.
A fájdalom az az érzés, ami belülről mar bennünket. Akaratunktól függetlenül rombolja lelkünket. A fájdalmat nem tudjuk irányítani, sem pedig befolyásolni. Maga az érzés szavakkal szinte leírhatatlan. Csak érezzük, hogy valami nagyon nincs rendben velünk. Szeretnénk kiűzni magunkból ezt az érzést, de ez nem megy olyan könnyen.
Elcsépelten hangzik, s jómagam is gyűlölöm, amikor valaki azt mondja, „ne félj, idővel majd jobb lesz”, de sajnos ez tényleg így van. Az igazán mély fájdalomra csupán az idő múlása jelent gyógyírt.
Türelmesen ki kell várnunk, hogy sebeink begyógyuljanak. A heg sokszor megmarad, de annak viselése már tűrhető. Szinte el is feledkezünk róla. Csak akkor jut az eszünkbe, ha valaki, vagy valami emlékeztet rá. Azonban már akkor sem jön elő az a sejtjeinkig hatoló kínzó érzés, mint amit az elején éreztünk.
Ott van viszont a szenvedés, melyet sokan ugyanúgy jellemeznének, mint ahogyan én tettem a fájdalommal. Pedig a kettő jelentése nem egyezik. A szenvedést a fájdalom táplálja, ugyanakkor csakis rajtunk múlik, hogy ezt megengedjük-e neki.
Attól, hogy valami fáj, nem feltétlenül kell szenvedésbe burkolóznunk. Azzal csak rontunk a helyzeten, s meghosszabbítjuk vele a gyógyulási időt. Minden erőnkkel azon kell dolgoznunk, hogy pozitív, minket boldoggá tevő dolgokkal és emberekkel vegyük körbe magunkat. Ne hagyjuk, hogy lelkünk teljesen elmerüljön a fájdalomban. Segítsük az „idődoktort” azzal, hogy nem zárkózunk magunkba. Persze, ha úgy érezzük, sírnunk kell, mert attól kicsit megkönnyebbülünk, akkor bátran sírjuk ki magunkat! De utána töröljük le könnyeinket és éljük tovább az életünket. Ha úgy érezzük magányra vágyunk, töltsünk egyedül egy kis időt. Ha pedig épp a dühöngés segít, hát legyen!
Nem az a cél, hogy elrejtsük valós érzelmeinket, hanem az, hogy ne láncoljuk hozzá magunkat a rossz emlékekhez.
A szenvedés egy börtön, melynek kulcsai kizárólag a mi kezünkben vannak. Ne mástól várjuk a megoldást! Nekünk kell eldönteni, melyik utat választjuk: szenvedünk, vagy szépen halkan engedjük gyógyulni a fájdalmunkat…
