FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL
Gyakorlatilag ki lehet jelenteni, hogy álomszerű volt, ahogy Almási Laci berobbant a legfelsőbb cseh ligában a legnagyobb érdeklődést felkeltő játékosok közé, mindezt a nagy múltú Baník Ostrava színeiben. Kíváncsiak voltunk, hogy miként élte meg azt a szezont, amelyben kiharcolta a helyet a szlovák válogatottban, és arra is, hogy mik a tervei a jövőben.
Az írás megjelent a Klikkout 2022/júliusi számában.
Laci, a beszélgetésünk elején üdvözöllek a stúdiónkban!
Köszönöm a meghívást.
Laci, a szlovák válogatott négymérkőzéses összetartásáról, lényegében a reptérről érkeztél hozzánk. Valószínűleg az eredmények miatt nem vagy elégedett, de kérnénk egy kis értékelést kezdésképpen.
Nyolc órányi repülés után elég fáradtan értünk haza Kazahsztánból, az elmúlt egy hét során nagyjából tizenháromezer kilométert utaztunk. Nagyon sok volt ez, és az eredmények sem az elképzeléseink szerint alakultak. Az első összecsapást szerencsére megnyertük a fehéroroszok ellen, a másodikon vereséget szenvedtünk, a harmadikon ismét miénk lett a három pont, de a legutolsón Kazahsztán újra legyőzött minket. Jelenleg a csoport második helyén állunk, de természetesen az első pozíció volt a cél, ami elúszni látszik. Csalódottak vagyunk.
Milyen volt a hangulat a nemzeti csapatnál?
Az első meccs után kiváló, majd a második után menesztették Tarkovič szövetségi kapitányt, így szomorúak voltunk. Az azt követő két hétben a két másodedző látta el a főedzői feladatokat, ami elég furcsa volt számunkra, de mindent megtettünk annak érdekében, hogy megnyerjük a hátralevő két összecsapást. Sajnos csak az egyiket sikerült.
Huszonhárom évesen több klubcsapatod is volt már. Beszéljünk a pályafutásod kezdeteiről!
Dunaszerdahelyen a DAC-ban kezdtem el futballozni, majd 14 évesen kerültem Szenicére, ahol három évet szerepeltem. Véleményem szerint, ha akkor nem távozom Erdőhátra, akkor lehet, hogy ma nem is lennék profi futballista.
Akkoriban komoly problémák voltak Dunaszerdahelyen, így a már említett átigazolás mentette meg a pályafutásom. Szenicén tizenhat esztendősen mutatkoztam be a Fortuna Ligában, és akkoriban azt gondoltam, hogy minden könnyen fog menni. Nem így történt, de nem is baj, hiszen megerősödtem az évek során, több élvonalbeli és másodosztályú együttesben is megfordultam, futballoztam Oroszországban, jelenleg pedig Csehországban keresem a kenyerem. Megedződtem emberileg.
VIDEÓINTERJÚ:
Interjú Almási Lacival | SzerdaHelyzet Extra
Egy beszélgetésben fordulópontnak nevezted a Ligetfalun eltöltött félszezonod, amely során 12 gólt is lőttél. Azt megelőzően Dunaszerdahelyen futballoztál. Hogy érezted magad itt?
Tizenhét évesen jöttem vissza. Az A csapat keretéhez tartoztam, de az U19-es és a tartalékegyüttesben is sokat játszottam. Nem volt stabil együttesem, ami nem tett jót. Viszont azt követően visszaléptem egyet a második ligába, ahol a somorjai és ligetfalui szerepvállalásom is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ott tartok jelenleg, ahol tartok.
A Rózsahegy elleni mérkőzéseken többször is megfigyeltem, hogy az odaigazolásod után szinte rögtön rád építettek a támadások és a rögzített játékhelyzetek során is. Sokat köszönhetsz a Haspra-Sapara edzőpárosnak?
A jól sikerült ligetfalui félévem után személyesen Ján Haspra hívott fel, hogy lenne-e kedvem Rózsahegyre igazolni.
A DAC-ba való visszatérésem kizárt volt, mivel a klub nem mutatott érdeklődést irántam. Szerettem volna az első osztályban szerepelni, és azt is tudtam, hogy a rózsahegyiek nagyrészt hazai játékosokra építenek, talán csak egyetlen idegenlégiós volt az akkori keretben.
További pozitívum volt, hogy az edzőjük szlovák és hogy ismert engem. Kellett néhány meccs, amíg ismét felvettem a ritmust, hiszen az első és második liga között komoly a különbség. Aztán jöttek a gólok, türelmesek voltak velem, így sokat köszönhetek az MFK-nak.
Mi volt a legmaradandóbb emléked a rózsahegyi időszakból?
A Nagymihály elleni mesterhármasom – pályafutásom első háromgólos meccse –, egész életem során velem marad. Szintén emlékezetes volt a MOL Arénában szerzett találatom, de azt az összecsapást elveszítettük.
A Csehországba való igazolásodat megelőzően az orosz élvonalbeli Groznij együttesénél is megfordultál. Jano Ďuricától tudjuk, hogy az ottani egy nagyon kemény bajnokság, amely jó feltételeket kínál, de nem egyszerű érvényesülni. Hogy boldogultál Oroszországban?
Fél évet töltöttem ott. Csecsenföld kicsit más, mint Oroszország többi része. Érdekes volt, hogy fél évig magam laktam egy luxushotel szobájában. Elég nehéz volt megszokni eleinte, hogy mindegyik meccsre repülővel mentünk, de mivel magángéppel utaztunk, nem volt gond. A legközelebbi ellenfél is nyolcszáz kilométerre volt. Szerencsére nem a legkeményebb tél idején szerepeltem ott. Az orosz csapatok egy-másfél hónapos törökországi összpontosítás után csak márciusban térnek haza, hiszen akkor csak mínusz öt-tíz fok van, míg télen akár mínusz harminc is lehet. A pályák talaja is szörnyű, nem könnyű ott futballozni.
Jelenleg az ostravai Baník játékosa vagy – egy olyan klubé, amely évtizedeken keresztül nemcsak a cseh, hanem a csehszlovák labdarúgásnak is meghatározó szereplője volt. Hogy ment végbe ez az átigazolás?
Oroszországban kölcsönben szerepeltem. Nyáron két forgatókönyv áll előttem: maradok Rózsahegyen, vagy befut értem egy jó ajánlat, amit megfontolnánk. Bíztam benne, hogy ez mihamarabb megtörténik, és a felkészülést már az új csapatomnál kezdhetem meg.
Őszintén szólva, az orosz időszakom után nem szerettem volna a szlovák élvonalba visszajönni, mert komoly a minőségbeli különbség.
A cseh pontvadászat jobb a szlováknál, így amikor befutott az Ostrava ajánlata, egy hét alatt mindegyik félnek sikerült megegyeznie, és alá is írtam a szerződésem. A mögöttünk hagyott szezon pedig szerencsére jól sikerült, így mondhatjuk, hogy bejött a váltás.
A szlovák élvonalból sok hagyományos gárda kiesett, mint például a Nyitra, a Besztercebánya, a Kassa vagy a Sároseperjes, és jöttek helyettük úgynevezett vidéki klubok. Csehországban megmaradtak a nagycsapatok, és hozzájuk jöttek olyanok, amelyek a nyolcvanas években még nem játszottak komoly szerepet, mint a Liberec vagy a Plzeň. A cseh liga gyakorlatilag a két ország különválása óta nagyon erős. Hogyan értékelnéd az ottani élvonalat?
Nagyon fizikális, sok a párharc és a futás. Olyan sokat futottunk a felkészülés során, amennyit még sosem éltem át, naponta legalább tíz kilométert abszolváltunk. Tisztában voltam azzal, hogy a szlováknál minőségibb bajnokságban futballozom. Kellett néhány meccs, míg ezt megszoktam, de szerencsére elég hamar jöttek a gólok, ez pedig sokat segített.
A szerződésed aláírásakor nyilván volt egy elképzelésed a csapatban betöltött szerepedről. Hogy látod, beigazolódtak az elvárásaid?
A kezdetektől éreztem, hogy komoly szerepet szánnak nekem, hiszen az új tulajdonos legdrágább igazolása voltam. Biztos voltam benne, hogy kellő időt kapok a bajnokságba való beilleszkedésre. Így is lett, a felkészülési meccsek majdnem mindegyikét végigjátszottam, így valószínűsítettem, hogy a bajnoki összecsapásokon is a kezdőcsapatban leszek. Az első tétmérkőzésen a videóbíró még megfosztott a góltól, de a másodikon már érvényes találatot szereztem.
Mindegyik bajnoki forduló után meghallgattam az elemzéseket, és a te neved volt az egyik leggyakoribb, amely ezekben a műsorokban elhangzott. Kielemezték, hogyan sikerült beilleszteni a csapatba, és hogy milyen lehetőségek rejlenek még benned. Végül mindegyik szakértő megegyezett abban, hogy bár lőttél tizenhat gólt, még messze nem mutattad a legjobb formádat, 50-60 százalékosra teszik az eddigi teljesítményed. Ezt te is így érzed?
Huszonhárom éves vagyok, nemrégtől vagyok stabil élvonalbeli labdarúgó, nagyjából 70 első ligás találkozó áll a nevem mellett, így szert tettem némi tapasztalatra is. Örülök, hogy így értékelnek, hiszen a számok alapján akkor a százszázalékos formám akár harminc gólt is hozhat szezononként, ami már nagyon jó teljesítmény. A gólkirály végül tizenkilenc találatot ért el, viszont hetet tizenegyesből, szóval nem könnyű gólt rúgni a cseh bajnokságban.
Szerintem sem vagyok még életem formájában, majd 26-27 évesen juthatok el odáig, hogy kész játékosnak mondhassam magam, ráadásul a magas futballisták később érnek be. Van még hova fejlődnöm.
Ha jól emlékszem, a Slavia elleni mérkőzésen történt, hogy beálltál csereként, lőttél egy gólt, kiharcoltál, értékesítettél, majd ki is hagytál egy tizenegyest. Veled volt tele a média. Hogyan kezeled a téged körülvevő felhajtást?
Elolvasom a cikkeket, de nem tulajdonítok nekik túl nagy jelentőséget. A Slavia ellen egy rendkívül hektikus meccs volt. A kispadon kezdtem, majd a második félidőre beálltam, és egy perc elteltével sikerült is gólt lőnöm. Negyedóra múlva az ellenfél egyik játékosa kézzel hárította a szöglet utáni fejesemet, amiért büntetőt ítéltek. Ezt sikerült is értékesítenem, de sajnos ez utolsó percben kihagytam a másik tizenegyesemet. Nagyon durva összecsapás volt.
Milyen a Baník Ostrava csapatának az arculata, jövője? Igaz, hogy a Slavia erőteljesen érdeklődik irántad?
Két hét múlva kezdem meg a felkészülést Ostraván, egyelőre nem érkezett olyan ajánlat, amely felkeltette volna az érdeklődésemet. Még három év van a szerződésemből, így nagyon jó ajánlattal kell a klub ajtaján kopogtatni, és nálam is, hogy egyáltalán elgondolkodjak a váltáson. Jó helyen vagyok, van még hova fejlődnöm, így felesleges bármit is erőltetni. Nem nőttem ki a cseh ligát, egyelőre az Ostrava játékosa vagyok.
Nem vonzana egy olyan gárda, amely a nemzetközi kupaszíntéren is indul?
Csehországból két csapat jöhet szóba: a Sparta és a Slavia, a többi csapat nem lenne képes kifizetni az Ostrava által meghatározott összeget. Inkább külföld felé kacsingatnék. Tudom, hogy Csehország is külföld, de sokban hasonlít a szlovák élvonalhoz. Szeretnék megtenni még egy köztes lépést a cseh és egy topligás bajnokság között.
Térjünk át a válogatottra, ahova tavaly kaptál először meghívót. Hogyan üdvözölt az azóta már leváltott Tarkovič szövetségi kapitány, és mit várt tőled?
Tavaly októberben kerültem be először a nemzeti csapatba, amiért hálás vagyok Tarkovič úrnak, akire nem is tudok rosszat mondani. Az első találkozás előtt eléggé ideges voltam, hiszen olyan futballisták szerepeltek a keretben, mint a válogatottól nemrég visszavonuló Marek Hamšík, Juraj Kucka vagy Milan Škriniar. Az első edzésen ideges voltam, de rájöttem, hogy mindegyikük jó ember, nem bántottak.
Sok poszton talán nagyobb nevek és jobb futballisták vannak a szlovák válogatottban, mint a magyarban, de mégsem sikerül olyan játékot nyújtani, amilyet a szlovákiai közvélemény elvárna. Mi lehet ennek az oka?
Szerintem is nagyobb klubokban játszanak a szlovák válogatott tagjai a magyaroknál, de mégis ők a jobbak jelenleg.
Szerintem kellene egy koncepcióval rendelkező edzőt hozni, aki minden körülmények között ragaszkodni fog az elképzeléseihez. Ez az egy lehetőség van arra, hogyan javuljon fel a szlovákiai labdarúgás.
További dolog, hogy még több lehetőséget kell adni a fiataloknak. Jelenleg kilenc alkalommal léptem pályára a nemzeti csapat színeiben, ebből hatszor kezdőként. Voltak jobb, de rosszabb meccseim is. Úgy éreztem, valami hiányzik a csapatból, kellene egy új vezéregyéniség Hamšík után és egy koncepcióval rendelkező szövetségi kapitány.
Hasznos játékos vagy, viszont a válogatottnál eddig nem építettek az előnyös oldalaidra, sokszor magadnak kellett felvenned a harcot az ellenfél védelmével. A meg nem adott gólod a Kazahsztán elleni hazai mérkőzésen is a kockázatvállalásnak köszönhető támadás után született, mintsem egy taktikai változtatásnak. Egyszerűen az erősségeid még nincsenek olyan mértékben kihasználva a válogatottnál, mint a klubcsapatodnál.
Ezt én is így érzem. A klubban mondhatni rám van szabva a játékstílus, sok beadással, szöglettel. A válogatottban öt meccset kell várnom egy helyzetre. A meg nem adott gólom is tipikus volt számomra, de kilenc mérkőzés alatt az volt az első ilyen szélről belőtt labda. Tipológiai szempontból kristálytiszta, milyen típusú labdarúgó vagyok, és hogy kellene rám játszani. Szerintem előny, hogy nincs sok ilyen testfelépítésű focista. Az edzők tudják, mit várhatnak tőlem. Vagy kihasználják ezt, vagy nem – a válogatottnál eddig nem tették.
Melyik játékrendszerben érzed a legjobban magad?
Mindegy, csak egyedül legyek a támadósorban, esetleg legyen mellettem néhány méternyire egy támadó középpályás, akivel össze tudok játszani.
A válogatott nem praktizálja az olaszokra jellemző, három középső védős rendszert?
Nem, azt alaposan be kellene gyakorolni. Egy olasz csapat fél évig edzi, hogy be tudják vetni. Ez nem megy egyik napról a másikra, kellenek hozzá megfelelő játékosok.
Ejtsünk néhány szót a magyar válogatottról. Míg a szlovák csapat csak szenvedett a Nemzetek Ligájában, addig a magyar együttes olyan eredménnyel tette fel a koronát a két hét alatt mutatott teljesítményére az angolok ellen, amelyre az egész világon felkapták a fejüket…
Néztem a mérkőzést, és nem hittem el, amit láttam. Nagyon örültem neki, már az első meccsen is jól játszottak. Én is legfeljebb egy döntetlenben bíztam, de hogy 0:4 lesz a vége, ezt szerintem senki sem gondolta volna. Le a kalappal előttük.
Ha a magyar válogatott sikerességéről van szó, akkor mindenki megemlíti Rossi szövetségi kapitány szerepét. Játékosként biztosan tudod, hogy a nemzetközi színtéren nem elég csak a küzdeni tudás, a kapitányon látni a taktikai érettséget, fegyelmet, higgadtságot. Mi a magyar szövetségi kapitány legnagyobb pozitívuma?
Ezen a szinten nem elég csak meghalni a pályán. Magyarországnak nagyon ül a 3-5-2-es taktikai felállás, főleg a védekezésre van komoly hangsúly fektetve, és ebben kiválóak. Az angolok ellen is több gólt gyors ellentámadásokból szereztek. Ez nagyon megy nekik, a játékosok elhitték Rossinak, hogy ez így működni fog – és működik is.
Milyen a csehországi élet, hogyan telnek a napjaid?
Általában minden nap van edzés. Ha nincs, akkor jövök haza. Szeretek golfozni, azzal töltöm a szabadidőm.
Egy sportolónak oda kel figyelnie a táplálkozásra. Csehország nem a könnyű ételeiről híres. Hogyan tartod be az étkezési előírásokat?
Általában mindent eszem, de két-három nappal a meccs előtt már odafigyelek az étrendemre. A találkozók után két-három napig bármit ehetek. Sok edzésünk van, fiatal vagyok, szerencsére nincs gondom a súlyommal, elégetem a kalóriákat.
Édesapád nagy szurkolód, aki minden mérkőzésre kijár. Mit szól hozzá, hogy a cseh élvonal egyik legértékesebb futballistája vagy?
Az egész család büszke rám, ez pedig további energiát ad. Mindegyik családtagom, néha még a nagyszülők is eljönnek megnézni. Remek érzés.
Milyen gyakran jársz Dunaszerdahelyre?
A mérkőzések menetrendjétől függ, általában kéthetente látogatok haza. Három és fél óra a hazaút, tehát nem vészes.
Kilátogatsz a DAC mérkőzéseire?
Többévnyi kihagyás után a Trencsén ellen voltam kint a stadionban. A televízióban sem követem figyelemmel őket, viszont a történésekkel képben vagyok.
Mit szólsz a jelenlegi helyzetre?
Mivel nem láttam mérkőzéseket, nem nagyon tudok konkrétumokat mondani. Tudom, hogy a legutóbbi szezon nem az elképzelések szerint sikerült, de Adrian Guľát személyesen ismerem az U21-es válogatottból, és nagyon jó edzőnek tartom. Már hamarabb ide kellett volna őt hozni.
Nem úgy távoztál Dunaszerdahelyről, ahogy szerettél volna. Ennyi év távlatából hogyan tekintenél vissza az itt töltött időszakodra?
Tizenkilenc évesen egyszerű volt a dolgom: távoznom kellett, mert itt nem kaptam játéklehetőséget. A második ligában nyílt erre esély.
Keménynek kellett lenni, mert egy ilyen válaszút előtt sok játékos abbahagyja, mert nem bírja lelkileg. Szerencsére nekem ezzel nem volt gondom. Hittem magamban és a családom is bennem, ez sok erőt adott. Van az úgy, hogy az ember nem kell valamelyik klubnak.
A családod mellett még mi, ki adott erőt, hogy újra felépítsd a pályafutásod?
Kiskoromtól kezdve nem azért fociztam, mert ebből akartam megélni, hanem mert érdekel és szeretem. Amikor elmentem Somorjára a második ligába, csak szerettem volna újra élvezni a focit, nem gondoltam arra, milyen pályát futhatok be. Amikor Ligetfalun elkezdtek jönni a gólok, szerettem volna feljebb lépni, és így fokozatosan építettem fel magam. Miért ne juthatnék még messzebb? Jelenleg sem rugaszkodok el a valóságtól, minden feladatot becsületesen elvégzek. Minden úgy van, ahogy annak lennie kell.
Jó az ilyen habitus, hiszen, feltételezem, nem vagy az a típus, aki egy vesztes meccs vagy egy gyengébb teljesítmény után nem tud aludni.
Olyan voltam, de már nem vagyok, megtanultam kezelni. A legutóbbi szezon sokat segített az önbizalmam növelésében. A cseh és a minőségibb bajnokságok között már nincs nagy különbség, mindenhol futni és harcolni kell. Itt már csak kis részletek döntenek. Öt-hat éve dolgozom együtt sportpszichológussal, és ő is nagyon sokat segít.
Mit szoktál csinálni kikapcsolódásképpen?
Nem igazán nézek például sorozatokat, filmeket, ellenben nagyon sokat olvasok.
Milyen célokat tűztél ki magad elé az új idényre?
Annyit, hogy élvezzem a focit, és kerüljenek el a sérülések.
Köszönjük a beszélgetést és sok gólt kívánunk a cseh bajnokságban és a válogatottban egyaránt!
