Egy párkapcsolat dinamikái alkalmat nyitnak arra, hogy a másik személyt teljesen kiismerjük, minden szépségével és gyengeségével együtt. Sajnos ezek a felismerések nem minden esetben kellemesek: tapasztalhatunk magunk közt olyan kiábrándító ellentéteket is, amik akár végérvényesen pontot tehetnek a kapcsolat végére. E kettős érzelmekről, őrlődésről, vonzásról-taszításról fogalmaztam az alábbi verset.
Kovács Andrea: Törés
Néha világgá szaladnék előled,
aztán mégis maradnék örökre.
Sosem leszünk hasonlók:
a felismerés teper földre.
Az elme csalárd illúzióján
hosszú pillanat, míg átesek,
de a pólusaink azonosak,
szerencsétlen mágnesek.
Az arcod szép, a lelked üres,
hozzám nem köt semmi többé,
hozzád képzeltem egy világot,
ami most lassan szétfoszlik köddé.
Feloldhatatlan konfliktus koppan,
mint száraz ecset kies vásznon,
maradsz, ahol mindig voltál:
olyan közel, olyan távol.
