FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL
Ritkán és keveset sportolunk, a napjainkat szinte csak a minimális mozgás kíséri. Ötven év felett egy egészséges, kisportolt test inkább csak kivétel vagy „hiba a rendszerben”… Vannak viszont még pozitív példák, az 53 éves Csölle Árpád története kimondottan unikumnak számít.
Az interjú megjelent a Klikkout 2022/augusztusi számában.
Kezdésképpen megkérnélek, hogy mutatkozz be nekünk!
Csölle Árpád a nevem, jelenleg a Scitec fitneszteremben dolgozom recepciósként.
A Csölle név eléggé ismert Dunaszerdahelyen…
Édesapám testnevelő tanárként dolgozott az egykori Hviezdoslav utcai Alapiskolában, amit ma Vámbéry Ármin Alapiskolaként ismerünk. Most már nyugdíjas éveit éli, de szerencsére jó egészségnek örvend. A testvérem, Szilárd profi asztelitenisz-játékos, aki 46 évesen is a Bundesliga 3. vonalában szerepel. Régen pedig nagyon sokáig erősítette a csehszlovák válogatottat.
Nemcsak a testvéred, hanem te is komolyan sportoltál fiatalabb korodban. Mit mondanál arról az időszakról?
Ötéves koromtól egészen a katonai behívómig futballoztam a DAC ifjúsági csapataiban, a sorkatonai kötelezettségem teljesítése során pedig a pozsonyi Červená Hviezda együttesében szerepeltem, így a labdarúgás meghatározó szerepet tölt be az életemben.
Annak idején úgy emlékszem, hogy a serdülők között nagyon jó csapattársaid voltak, és remek eredményeket értetek el. Kikre emlékszel vissza?
Czajlik Tibor, Radványi Miki, Czuczor Tibi, Méhes Tibor.
Az alap- és középiskola befejezése után minden sportoló életében jön egy fordulópont. Bár nem lett belőled élvonalbeli játékos, később elkezdtél a tenisszel foglalkozni.
Érdekes módon az egyéni sportágak jobban vonzottak a csapatsportoknál. Azt a nézetet vallottam, hogy ott nem függsz a csapattársadtól. Ha megvan benned a tehetség és a szorgalom, akkor olyan eredményeket lehet elérni, amelyekre büszke lehet az ember. 26-27 éves koromban kezdtem el komolyabban foglalkozni a tenisszel. Beiratkoztam egy edzői kurzusra, de nem azért, hogy másokat edzhessek, hanem a saját fejlődésem miatt. Meg akartam tanulni a tenisz technikai oldalát, edzőkhöz jártam. A mai napig ezzel foglalkozom.
Gondolom, ez volt az a pont, amikor érezted, hogy a sport nem csak hobbiként lesz része az életednek…
Először csak néhány barátommal teniszeztünk. Amikor éreztem, hogy jobban megy, mint nekik, próbáltam egyre minőségibb ellenfeleket találni nemcsak Dunaszerdahelyen, hanem Magyarországon, Győrben és Budapesten is. Elhatároztam, hogy le szeretném őket győzni, és a legjobbá akartam válni. Amatőr voltam, de mindent megtettem a célom elérésének érdekében. Elkezdtem edzeni, futni, edzőterembe járni, és a legnagyobb videómegosztó portálon is néztem a technikai megoldásokat. Felfogadtam egy magánedzőt, mindent megtettem, hogy tudjak versenyeken indulni, és meg is nyerni azokat.
Milyen eredménnyel abszolváltad a megmérettetéseket?
Főleg Győrben és a Balaton környékén sikerült sok versenyt megnyernem, sőt kettőt Budapesten is. Viszont elsősorban a győriekre összpontosítottam, mert a szezon során havonta két versenyt is rendeztek.
A mai napig járok át magyarországi tornákra, sőt, ha az egészségi állapotom engedi, akár nyolcvanévesen is megmérettetném magam versenyeken. Jelenleg az erőnlétem és a technikám is jobb, mint amikor nekivágtam a tenisznek.
Az interjú előtt azt kérdezted, miért veled beszélgetek, hiszen az öcsédtől eltérően nem értél el semmilyen kiemelkedő eredményt a sport terén. Ebben a beszélgetésben arra szeretnék rámutatni, hogy valaki ötvenhárom évesen is mennyire jó karban tarthatja magát. Mennyit és hogyan edzel egy nap?
Mindig igyekeztem olyan munkahelyen dolgozni, ami összefügg a sporttal. A torna nálam mindennapos dolog, hetente legalább hatszor edzek, méghozzá egész testre. Futok és a tenisszel összefüggő súlyzós gyakorlatokat is végzek. Emellett naponta öt-hat órát teniszezem, ha nem dolgozom. Bemelegítésképpen kétszáz-kétszázötven fekvőtámasszal szoktam kezdeni, de ezeket nem egyszerre, hanem tízes, tizenötös sorozatokban teljesítem. Majd következik ugyanennyi hasizomgyakorlat. Ezt követően egyaránt tíz percet töltök a futó- és a lépcsőzőgépen, zárásképpen pedig súlyokkal tornázom. Ezt az adagot minden nap teljesítem.
Hogy érzed magad? Egy ilyen edzettségi szinten szerintem fizikálisan átlagon feletti formában vagy. Szellemileg is jól érzed magad a bőrödben?
Szerencsére igen, és egészséges is vagyok. Az étkezésre is odafigyelek, bár mindent eszem. Tisztában vagyok a korommal. Egy orvos azt mondta, mindig csináljam azt, amit a testem mond. Ha valami olyat csinálok, ami a testem jelzései által nem jó, akkor azt abbahagyom. Jelenleg jobban érzem magam, mint 20-25 éves koromban.
Sokan mondják, hogy sohasem késő elkezdeni sportolni. Szerinted ez egy általános igazság, és akár én is nekiállhatnék ötvenegy évesen?
A legfontosabb az akaraterő. A munkahelyemen naponta két-háromszáz ember is megfordul, és sok a túlsúlyos fiatal és idősebb is.
Sokukon azt látom, hogy mindent megtesznek a fogyás és az erőnlét elérésének érdekében, és amikor elérik a kitűzött céljukat, két-három hónap múlva már nem járnak rendszeresen edzeni, és visszaszedik a kilókat. Elvesztik a hosszú hónapok alatt kialakított edzettséget.
Akárcsak a sportot, ezt sem lehet félvállról venni. Ha valamit el akarunk érni, akkor azt száz százalékosan kell csinálnunk. Idővel én is rájöttem, hogy a tenisz hetvenöt százaléka lábmunka. Bármilyen jól üti valaki a labdát, bármilyen jó a technikája, ha erőnlétileg nincs a megfelelő szinten, nem ér oda a labdákhoz, és nem tudja azokat megfelelően megütni. Csupa olyan gyakorlatot kell végezni, amely fejleszti a robbanékonyságot, a kitartást, és főleg a gyorsaságot. Természetesen minden sportágra vannak különleges gyakorlatok, de a fitnesz egy univerzális dolog. Mindenkinek el kellene döntenie, mit akar: szeretne jól kinézni, vagy erőnlétet akar szerezni. Ez alapján kell tornázni és az étrendet is összeállítani.
A kilencvenes évek elején ismertelek meg, amikor mindketten tizenévesek voltunk. Hogyan néznek ki most a mi generációnk tagjai?
Az egykori osztálytársaim közül egyről tudom, hogy ő is teniszezik. Bár nem nagy intenzitással, és több egészségügyi gonddal is küszködik, de mindig visszatér a pályára, ez pedig tetszik benne. A többiekre szinte rá sem ismerek, annyira elhagyták magukat. Nem foglalkoznak a saját testükkel és a sporttal úgy, ahogy kellene.
Ugyanezzel szembesülsz az idősebb, illetve a fiatalabb generációknál is?
Úgy veszem észre, hogy a mai fiatalok nem akarnak sportolni, a teniszpályák is üresek. 15-20 éve három nappal előtte kellett időpontot foglalni, most nincs a pályán senki. A húszas korosztály nem játszik, így nincs konkurencia. Ha jó meccset akarok játszani, akkor Pozsonyba vagy Győrbe kell elmennem, mert a járásban nagyon visszaesett a tenisz színvonala. Természetesen a fiatalok járnak edzőterembe, de a labdajátékok iránti érdeklődés alábbhagyott.
Bár nem vagyok szakértő, annyit én is tudok, hogy csak az edzőtermi gyakorlás magában nem elég. Milyen sportot, mozgásformát ajánlanál a mai fiataloknak vagy akár a mi generációnknak is?
Ez az illető egészségügyi állapotától függ, hiszen, ha valakinek fáj a térde, az nem járhat futni. Ilyenkor a gyors gyaloglást vagy a biciklizést ajánlanám. Aki egészséges, annak a futást ajánlanám egy kis erőnlét felszedéséért, nem lehet rögtön az edzőteremben kezdeni. El kell érni, hogy legalább három kilométert képes legyen lefutni. Majd jöhetnek a kisebb, később pedig a nagyobb súlyok. Attól függ, mit szeretnénk elérni. A jelenlegi munkahelyemen sok olyan emberrel találkozom, aki fogyni akar és erőnlétet is felszedni. Ha valaki ilyenkor lefut öt kilométert ugyanabban az iramban, az egészségének jót csinál, de a célhoz nem igazán kerül közelebb. Növelni kellene az intenzitást, játszani a pulzussal.
A koronavírus-járvány mindegyik generáció életét megkeserítette. Otthon kellett maradnunk, nem volt lehetőség a rendszeres mozgásra. Akarva-akaratlanul elkényelmesedtünk, és felszaladtak ránk a kilók. Te nem szedtél fel, mert nyilván minden nap tornáztál otthon is. Mit ajánlanál olyanoknak, akik akár 10-15 kilóval is nehezebbek lettek?
A legfontosabb az akaraterő. Több olyan embert is látok az edzőteremben, aki egy-két hét után feladja, vagy időhiányra panaszkodik. A járvány ideje alatt megszámlálhatatlan fekvőtámaszt és hasizomgyakorlatot végeztem, kijártam a futballpályára futni. Sokszor nem volt kedvem lemenni, de le kell győzni ezt az érzést. Persze az étrend is fontos, hiszen, ha valaki nem figyel oda erre, akkor bármennyi gyakorlatot elvégezhet, fogyni nem fog.
A legrosszabb pedig az alkohol. Ha valaki megiszik esténként két-három sört, mellé még valami keményet, az nagyon nehezen adja le a kilókat.
Itt említeném meg Jaromír Jágrt, aki szerintem egyedi a sport világában. Emlékszem, amikor 35 éves korában egy interjúban kijelentette: azt szeretné, ha a pályafutása befejezése és a halála közötti időszak a lehető legrövidebb legyen. Mindenki tudja, hogy Jágr nem fejezheti be a sportolást, mert fél éven belül belebolondulna…
Én ugyanezt érzem. Ha egészségügyi okokból két napig nem tornázom, érzem, hogy valami hiányzik. Muszáj valamit csinálnom, mert tudom, hogy nekem ez kell. Van bennem egy bizonyos késztetés, egészségügyi probléma híján képtelen lennék egy hétig semmit sem csinálni.
Ezt jó dolognak tartod, vagy ez is egyfajta függőség?
Jó és rossz egyszerre. Édesanyám szerint mindent túlzásba viszek, de ő nem volt sportoló. Dunaszerdahelyen nagyon kevesen sportolnak napi szinten, de azt érzem, hogy nekem erre van szükségem. Akkor vagyok nyugodt és kiegyensúlyozott, ha ezt meg tudom magamnak adni. Így vagyok boldog.
Nyugaton teljesen normális, hogy akár az ötven-hatvanévesek is hozzád hasonló módon sportolnak. Nálunk miért nincs így?
Más világ van, mint régebben, jelenleg minden a technika körül forog. Az edzőteremben is azt látom, hogy a fiatalok egyes gyakorlatsor után öt percig csak a telefonjukat nézik. Mobil- és internetfüggők, jobban érdekli őket a technika, mint az edzés. Nem azzal a céllal jönnek le az edzőterembe, hogy fittek legyenek. Többen is kérdezték tőlem, ki a példaképem. Nekem is van kettő, de nem a sport világából, és a telefonomra lementettem egy videót mindkettejükről. Van egy 99 éves német hölgy, aki még mindig teniszezik. A másik ilyen elképesztő teljesítmény az egyik kedvenc teniszjátékosomhoz, Rafael Nadalhoz köthető, aki a mallorcai akadémiájára meghívott egy 97 esztendős ukrán bácsit, és vele játszott, 15-20-szor is átütötték a háló felett a labdát. Azt szeretném, hogy ennyi idősen én is képes legyek ugyanerre. Ez ad erőt.
Édesapád testnevelő tanár volt. Gondolom, sokat beszélgettetek arról, milyenek voltak az órák egykor és milyenek most. Mire jutottatok?
Régebben sokkal népszerűbb volt a sport, akkoriban jobban odafigyeltek a gyerekekre ebből a szempontból, voltak igazi tornaórák. Mára csak a technika és a mobiltelefon maradt. A sporttal nem tudják úgy megszólítani a gyerekeket, akik inkább a kényelmet választják.
A sport világából is vannak példaképeid a már említett Rafael Nadal mellett?
A futballban Maradona volt a mindenem, számomra a mai napig ő a legnagyobb. Nem hiszem, hogy valaha lesz tőle jobb. A teniszben a rutinosak közül Federer, Nadal, míg az újakból Cicipasz és Alcaraz játéka tetszik.
Nagyon köszönöm a beszélgetést, az olvasóknak pedig azt kívánom, hogy legyenek képesek követni a példádat, keressék az utat az egészséges életmódhoz.
Annyit még szeretnék megemlíteni, hogy van egy majdnem tizenkét éves kislányom, és miatta is csinálom ezt az egészet. Szeretném, ha őt is végigkísérné a sport az életében. Szeretném, hogy fel tudjon rám nézni, és példakép akarok lenni a számára. Igyekszem őt is az egészséges életmód felé terelni.
