FOTÓK: SZABÓ PÉTER PÁL
Gyakran esünk abba a hibába, hogy megpróbáljuk összehasonlítani a régi idők fociját a mostanival, aztán mindannyiszor rájövünk, felesleges dologra vállalkoztunk – viszont legalább egy jót beszélgettünk. Szurkolói rovatunk mai vendége Sárkány Ferenc, akivel több mint négy évtized történéseit foglaltuk össze.
Tudom rólad, hogy nyolcvanas években törzsszurkolónak számítottál. Emlékszel még az első mérkőzéseidre?
Dunaszerdahelyi születésű vagyok, bár jó ideje a szomszédos Nagyabonyban lakom. A DAC-cal való megismerkedésem a nyolcvanas évek elejére tehető, nyugodjék édesapám – aki maga is nagy DAC-szurkoló hírében állt – kivitt magával a stadionba. Az Északi lakótelep felőli régi fehér, falazott óra volt a törzshelyünk, emlékszem, még kézzel rakták góloknál rajta a számokat. Közben ahogy cseperedtem, majd pedig felépült az új eredményjelző, átkerültünk a túloldalra. Talán csak 2-3 meccsen álltam ott a faterékkal, abban a korban voltam már, amikor egy kamasz maga is jól mozog, és persze hova megy? Naná, hogy a B-középbe! Ez akkor még a régi prolitribünt jelentette, mögötte a salakpálya meg az óvoda. Oda jártam valamikor réges régen óvodába, úgy is mondanám: a DAC közelében nőttem fel. Átépítették a stadiont, mi a Kukučíni partival – a Komenský utcán laktunk anno – persze maradtunk a keleti lelátón, a B-középben. Ehhez a partihoz csapódott pár osztálytársam is, meg az ismerősök, stabil társaság voltunk. Nagyjából innen eredeztethető tehát a DAC-szeretetem.
Mint afféle kamaszok éltük meg a DAC aranykorát, abban az időben még nem voltak profi játékosok, maximum csak papíron. A TSZ-ekben kvázi munkaviszonyban voltak a foci mellett: Majoros Gyuri, Jano Kapko, …
Kapko az olyan játékos volt, aki mellett nem ment el senki a szélen, vagy vegyük a Rudo Pavlíkot, ott nem volt szimulálás, megfogta az embert, lehúzta a csík mellé, nos szevasz. Mičinec, Audi, nyugodjék Tóth Laci, ilyen legendás játékosok előtt nőttünk mi fel.
Volt egy időszak, ami kimaradt az életemből, a kilencvenes évek elején elkerültem Besztercebányára meg Kassára dolgozni, minimális időt töltöttem otthon ezalatt az évek alatt. Szlovák ligát játszottunk, követtem a csapat eredményeit, csak meccsekre nem jutottam el. Kiestünk a ligából, aztán vissza, majd megint a második liga, ezt követte a klub mélyrepülése…
Hogy kerültél végül is vissza a stadionba?
Abban az időben kezdtem el ismét meccsre járni, amikor Antalék átvették a DAC-ot. 2008-ról beszélünk ugye, onnantól kezdve azt lehet mondani, mindenhova mentünk – Gulázsi Tibi, Pethő Csaba partijával. Emlékszem, mentek a drapi gyártások: „Antal takarodj!”, „Game over”, jártunk on tour-okra, ott is mindig kihúztuk. Stadion előtt voltak a megmozdulások, a Csicsónál a kocsma oldalára szintén kifeszítettük ezeket a feliratokat. Minden meccs előtt ott gyülekeztünk. Abban az időben még nehezen lehetett DAC-sálhoz hozzájutni, aztán Nagy Krisztián szerzett nekem egyet, azóta is az lóg a nyakamban.
Megalakultak a szurkolói csoportok, a fanklubok, először az YBS, majd az YBK (Yellow Blue Kings). Kispályás focitornákat szerveztek az YBK égisze alatt, a Komenský suli udvarán például. Csabáék szervezték a buszokat is, ha mentünk idegenbe. Szenicére, Marótra 4-5 busszal is, remek volt a hangulat, összetartó volt a társaság. Emlékszem egy on tour-ra Zólyombrézón: „Mentsétek meg a DAC-ot az utókornak!” – vagy valami ilyesmi szöveg állt a drapin, és a gyerekeink képeit aggattuk ki melléje.
Néha az egyik csoport heccelte a másikat, ez is csak hozzátett a hangulathoz, válaszolgatós rigmusokat nyomtunk, mint a „Ki a jobb?”, szemből pedig jön a válasz: DAC!
A régi stadionban teljesen más effektje volt ennek, mintha sztereóban szólt volna, az újban már nem adja ki ugyanezt. Meg hát kevesen is lettünk, talán ez a reális nézőszám, ami a napjainkban van.
2014-ben, amikor Világi úr átvette a klubot, volt egy újabb fellángolás, hasonló, mint 2008-ban, vagy talán egy kicsivel nagyobb is. Akik most járnak, azok az igazi drukkerek, akkor is ott vannak a stadionban, ha megy a csapatnak és akkor is, ha nem – én is ilyen vagyok. Jó, kimorogja magát az ember néha, de erről szól a foci, kimész, sörözöl a haverokkal, megbeszélitek a dolgokat. A Slovan, meg a Nagyszombat több nézőt csal ki az Arénába, kíváncsiak az emberek, hogy mi lesz, átjönnek Magyarországról is a csoportok. Azelőtt még turistairodák is szerveztek kirándulásokat a derbikre…
Az van, hogy ezek a mostani játékosok nem érzik át, amit mi szurkolók. Nekik javarészt a DAC kvázi csak egy munkahely, nekünk a szívügyünk. Nem értik és nem érzik át a közeget, a magyarságot. Csak az itteni gyerekek és magyar játékosaink.
Akik focizni is akarnak, nemcsak a pénzt felvenni a melóért. Akadnak ügyes játékosaink, Káčer például, Schäfer Andris volt ilyen karakter, sokat gürizik, de egyedül kevés. Sokat vállal, ezért sokat is szabálytalankodnak vele szemben, kéne mellé állandóan egy Kalmár, aki alkot…
2018-ban végre ismét kijutottunk Európába, hazafelé Rózsahegyről a nagy ünneplés közepette megálltunk a Zólyom utáni benzinkúton, megálltak a játékosok is, velünk ünnepeltek. Onnantól kezdve minden évben elvárjuk az eredményeket, minimálisan az Európa-ligát, de eddig még valahogy sosem jutottunk túl az árnyékunkon. A szerdahelyi ember focit akar látni, nem szereti, ha ígérgetnek neki, ne akarjunk bajnokok lenni, ha nincs rá csapatunk. Nem szólok semmit, ha kikapunk, de közben lássam, hogy mindent megtettek a fiúk. Jobb volt az ellenfél, kész, nincs miről beszélni. Csak ne ígérjenek olyat, amit nem tudunk teljesíteni.
Annyi bizonyos, hogy már hiányzik a vitrinből egy újabb kupa! Egyébként, ha egy mondatban kéne megfogalmazni, mit jelent neked a DAC, mi lenne benne?
Nagyon hiányzik! Visszatérve a régi időkre, nem lehet kihagyni a kupadöntőket, ’87-ben Nagyszombatban a Nyitrával játszottuk a Szlovák Kupa döntőjét. Emlékszem vonattal mentünk, fiatal suhancok voltunk. Aztán pedig Kopřivnicére a csehszlovák kupadöntőre, nem tudod leírni azt az örömöt. Egy ilyen kisváros, egy magyar kisváros, és legyőztük a nagy Spartát, elhódítottuk a Csehszlovák Kupát! Hazajössz a kupával, hetekig mámorban élsz.
Nem lehet összehasonlítani azokat az időket a mostani modern korral, ez már biznisz, nem elsősorban a sportról szól, de ilyen lett a világunk. Mondogatom én is, hogy na most biztosan nem veszem meg a bérletet, aztán a szívem csak nem engedi, hogy ne vegyem meg.
Kiírták a nevemet múltkor az eredményjelzőre, mivel minden hazai meccsen ott voltam az Arénában a múlt szezonban. Összességében talán egy kinti meccset hagytam ki az egész idényben.
Észre sem veszem, ha nem szólnak rám:
– Figyelj már Feri, ott a neved! – akkor tudatosult bennem, hogy tényleg minden hazain kint voltam.
És hogy mit jelent nekem a DAC? Sportolni nem sportolhattam, de ilyen formában a sport közelében nőttem fel, szeretem a focit. A DAC a kikapcsolódás, egész héten dolgozol, a hétvégén kell egy kis szórakozás. Itt a Csallóközben nem tudok olyan emberről, aki ne kötődne így, vagy úgy a DAC-hoz. A DAC az összetartozás is, a magyarságod megélése, ha csak azt vesszük, hogy hétvégén találkozol ugyanazokkal az emberekkel, szurkolókkal, haverokkal, aztán levezetitek a stresszt. Eleget hangoskodunk az AP-ben – ötödik éve oda szól a bérletünk – van ott egy ismerős, aki viccesen mindig ránk szól:
– Halkabban kiabáljatok!
Az a kupa hiányzik a vitrinből, ahogy mondtad, folyton akad valami probléma, ami miatt nem jön össze. Talán, ha több helybéli srác játszana a csapatban, akik átéreznék, mit is jelentene nekünk!
Majd’ elfelejtettem, mikor a Bayern Münchennel játszottunk otthon, már három nappal előtte azon variáltunk, milyen mesét adjunk be a mesternek, hogy elengedjen minket. Pozsonyban dolgoztam, kitaláltuk, hogy orvoshoz kell mennünk, mire a mester:
– Na ne húzzátok az agyamat srácok, tudom, hogy DAC-meccsre akartok menni. Nagy meccs lesz Szerdahelyen, tisztában vagyok vele, ott a helyetek. De ha másnap nem jöttök munkába, akkor a *** szétrúgom! – mintha csak tegnap lett volna, úgy emlékszem a szavaira!
Reggeltől készülődtünk, két órával a meccs előtt már nem tudtál megmozdulni a stadionban, a fákon is lógtak az emberek. Micsoda élmény volt az egy húszéves fiatalnak a szociban: Nyugat-Németországból jött a nagy Bayern München!
Bizony mi is szöktünk volna a suliból, aztán csak a jegyünket kellett bemutatni az osztályfőnöknek és elengedett minket. A DAC mindig megnyitotta a jó emberek szívét. Köszönöm a beszélgetést barátom! Hajrá DAC, legközelebb is…
EDDIGI RÉSZEK:
Bemutatkoznék, DAC-szurkoló vagyok…
