Biztos vagyok benne, hogy mindenki, akinek élete során volt már párkapcsolata, megélt legalább egy fura, számára egyenesen abszurd jelenetet. Voltak pillanatok, amikor csak bámultam magam elé, és egyszerűen nem is értettem, mi történik velem. Egy-egy helyzet annyira hihetetlen volt a számomra, hogy reménykedtem benne, csupán álmodtam az egészet… De sajnos nem így volt. ???? Ezek a szituációk utólag elég viccesek is tudnak lenni. Felsorolok néhány példát, mire is gondolok. ☺️
Az egész napot végigloholod, dolgozol, teszed, amit tenned kell. Oldod a problémákat, figyelsz rá, hogy minden időben elkészüljön. Magadba öntöttél már vagy öt méregerős kávét, hogy bírd a strapát. Van ilyen, ez egy nehezebb nap volt. Este kilenc óra körül megérkezik a párod. Ajtót nyitsz neki, kedvesen köszönsz, megöleled és az ajkára lehelsz egy „jóhogyittvagy” puszit. Mivel azonban te még mindig dolgozol, nem húzod sokáig az üdvözlést, mert rohannod kell vissza a laptop elé. Este tízig tart a „műszakod”, addig nem vagy túl kommunikatív, ez azt hiszem érthető.
Majd, amikor minden munkáddal végeztél, fáradtan felállsz és odasétálsz hozzá. Beszélgetést kezdeményezel, de a válaszokból érzed, hogy valami nem oké. Jön a szokásos:
Mi a baj? Semmi. De látom, hogy van valami… Nem, nincsen semmi baj című párbeszéd. Az egész napos hajtás után ehhez nemigen van türelmed, így a harmadik „nincsen semmi bajom” válasz után elengeded ezt a történetet.
Igen ám, de amikor te épp továbblapoznál, úgy dönt, mégis inkább megosztja veled a bánatát. Ennek még örülsz is, hiszen alapvető dolog egy párkapcsolatban, hogy meg tudjátok beszélni, ha a másik lelkét nyomja valami. Amikor viszont kiderül, hogy mi az a valami, ami lelkét sanyargatja, nem hogy inkább nem akarnád tudni, de legszívesebben a világból is kifutnál. A szörnyű probléma ugyanis nem más, mint, hogy kedvesed érkezésekor nem voltál eléggé lelkes! Bizony ám!
Azt hányja a szemedre, hogy nem néztél rá olyan ragyogó szemekkel, nem ugrottál azonnal a nyakába és nem szorítottad őt magadhoz úgy, mint a kapcsolatotok elején. S ráadásul még a forrón izzó, érzéki, percekig tartó csók is elmaradt. Ezekből pedig ő levonta a következtetést, hogy már nem szereted. Fel is teszi hát kétségbeesve a kérdést:
„Már nem szeretsz? Valami megváltozott?” Erre te csak nézel ki a fejedből, azon tűnődsz, vajon ezt most csak képzeled? Reménykedsz, hogy csak egy rossz álom az egész, de hamar kiderül, hogy ez bizony a valóság! Bal szemöldököd a magasba emelkedik, tekinteted előre mered, homlokod felett megjelenik egy kis buborék teli kérdőjellel, ajkad pedig beszédre nyílna, de egyszerűen nem jön ki hang a torkodon.
Néhány perc után mégis kénytelen vagy összeszedni magad, mert a drága párod bizony ezt teljesen komolyan gondolta, ezért hát az est további része azzal telik, hogy erről beszélgettek. Elmondod neki legalább huszonötször, hogy szereted őt, nincsen semmi baj, csupán kimerültél, és hát, valljuk be, egyébként sem ugrálhatsz a nyakába örömödben és nem csilloghat a szemed ahányszor csak meglátod. Főképp úgy, hogy egy napja láttad utoljára. Ez azért kicsit talán sok lenne a jóból…
Vagy, képzeld a szituációt, hogy kirándulni készültök. Mindent megterveztek, lefoglaltok. Izgatottan várjátok az indulást. Majd beültök a te kocsidba, amit persze te is tankoltál meg, és útnak indultok. (Megjegyzem, ezzel alapvetően semmi problémám nem volt.) Nagy az öröm érkezéskor, végre egy kis pihi! Ragaszkodtál hozzá, hogy a szállást szigorúan felesben fizessétek, mert ez így a fair. Ő nem tiltakozik, így ennek megfelelően jártok el. Az ételt szintén közösen álljátok.
Majd, amikor már teljesen átszellemültél, átadtad magad a hely szépségének és nyugalmának, szinte már érzed a zent, hirtelen jön az ébresztő. A párod megszólal: „Na, hova hoztalak el?”
De volt példa arra is, hogy folyamatos becézgetést vártak el tőlem, volt, aki mozdulni sem akart nélkülem, csak együtt tusoljunk, csak együtt menjünk aludni, csak együtt csináljunk mindent… Volt, aki olyannyira függött tőlem, hogy még azt is megkérdezte, levigyük-e a szemetet? A többes szám nem véletlen, ő velem együtt akarta levinni a szemetet. Volt, aki az állandó érintést, babusgatást követelte meg. Semmilyen körülmények között nem fordulhatott elő, hogy érintés nélkül üljünk egymás mellett. Vezetés közben, moziban, vendégségben, a vonaton fogjam a kezét, vagy ő fogja az én combomat. A csókok áradata sem maradhatott el, bárhol voltunk, bárki volt a környezetünkben, bizonyos időközönként csókot kellett adni. Aztán, ha este nem összebújva akartam aludni, volt nemulass!
A történetekben érezhető némi irónia, de eskü, semmi bántó szándék nincs a szavaim mögött! ☺️
Te milyen „vicces“ vagy épp számodra fura pillanatokat éltél meg? ☺️
