Tetszenek tudni, miért megy a hasunk a murcitól? Tudom, tudom, így senki sem ismeri, legyen inkább „burcsák”. Bocsánatot kérek, faragatlan vagyok, még nem is köszöntöttem: bort, búzát, békességet! Na szóval: állítólag azért megy a hasunk a burcsáktól, mert Isten így büntet bennünket, amiért idő előtt megisszuk a bort! – minden évben elsütöm ezt a poént, akkor is, ha megtartják a vásárt és akkor is, ha nem. Márpedig amióta az eszemet tudom, minden évben volt vásár, kivéve az elmúlt két esztendőt.
2020-ban lett volna a jubileumi negyvenedik, majd tavaly a negyvenegyedik, de mindkettő – sok minden más mellett – elmaradt a világjárvány miatt. Még verset is írtam róla anno, a szokásos szarkazmustól túlfűtött stílusomban. Íme az első strófája:
Elmaradt a vásár, nem folyott a murci,
Nem futottam vécére, nem lehetek durci,
Cigánypecsenyéhez, kenyeret, meg ubit,
Tartsuk meg hát nyáron, akkor nincsen covid!
Az emberi jellem egyik ismérve, hogy akkor tudjuk csak értékelni a dolgokat, amikor azok hiányoznak nekünk. Így vagyunk embertársainkkal, de így tekintünk például egy szép emlékű kirándulásra is:
– …de jó volna megint ott lenni; mit megadnék érte, ha még egyszer láthatnám; hiányzik; stb.
Nagyjából így vélekedtünk a Hagyományos Csallóközi Vásárral kapcsolatban, bevallom őszintén, nekem még az is megfordult a fejemben, hogy éppen a hagyományok miatti tiszteletből az olimpiák mintájára az elmaradt vásárokat is megszámozhatnánk.
„Amióta az eszemet tudom” – vagyis negyedik életévemet betöltve, 1980-ban rendezték meg első ízben, tehát 42 éve…
A dunaszerdahelyi Vásártéren, vagy ahogy gyerekként hívtuk, a Lunaparkban járunk, pontosabban a nemrég elkészült új játszótéren. Főként kisebb gyermekek számára lett tervezve, mint a mi ikergyerekeink is.
Egy asszonyka – valószínűleg a nagyi – két unokáját pesztrálná: hol a hintából ugranának ki, hol a csúszdáról le. A mieinknek sem kell több, mindent ellesnek, néha egymást is utánozva. Szóba elegyedünk:
– Nem tudja véletlenül, hogy hol fogják megtartani idén a vásárt? Olvastam, hogy a 40. lesz – szegezi felém a kérdését minden előzmény nélkül, mintha biztos lenne benne, hogy tőlem válaszra lel.
– Hát itt mögöttünk, ezen az új részen – válaszolom, s közben a stadion felé mutatok.
– Itt? Nem féltik ezt a szép helyet, hogy a sok részeg ember kigyúrja a virágokat? Amúgy meg, kinek van pénze rá, inkább sütök otthon húst vagy kolbászt. De az a baj, hogy amit otthon sütök, annak nincs olyan finom illata, mint a vásárokban. Az ember már csak az illatok miatt is kijön körülnézni, nem beszélve arról, hogy két évig nem volt vásár… – erre a mondatra egyszeriben eszembe jutott a versem második versszaka is:
Széttúrták a helyet, mi fontos volt nekem,
Vattacukor, tócsni nem terhelte belem,
Kürtőskalácsot se árultak hengerre tekerve,
Olcsó zoknit vennék jövőre, ha lehetne!
Nos igen, hol vannak már azok az idők, amikor korábban sosem látott árusok megkergettek az olcsó zoknival, s rád tukmálták a bóvli minőségű konyhabútort. De mert két évig nem volt vásár, talán már azt az „olcsó zoknit” is megvenném! És emlékszem, a bő olajban fürdőző tócsnival szintén megjártam valamelyik évben, viszont úgy sejtem, idén megint nem bírok majd ellenállni a kísértésnek. Ezalatt a két év alatt meglehet murcit sem ittam, egye fene, de csak egy pohárkával az íze miatt. Anyám szerint úgyis tele van póklábakkal, mert hát édes és bevonz tücsköt, bogarat.
A vásár nekem amúgy sem a nagy eszem-iszomról szólt, gyerekként nem csüngtem a szüleim nyakán, hogy márpedig vegyetek meg mindent és az összes ringlispílt ki akarom próbálni, mert ha nem, kiverem a hisztit.
Cukorvatta és pattogatott kukorica, színes lufik, cigánypecsenye és rakott szoknyát viselő néptáncosok a színpadon. A hullámvasút, aminek a legnagyobb attrakciója, hogy belebokszolhat az ember a levegőben csüngő labdába, na meg a szellemvasút, melyet tudtommal inkább messziről elkerültem a kezükben kaszát tartó csontvázak miatt. Kintről hallatszott a félelmetes hörgésük. Állítólag óriáskerék is lesz. Aztán meg minden évben eltűnt valami gyerek, elkóborolt, elcsavargott, a hangosbemondó pedig rekedtes hangon adta a szülők tudtára:
– Figyelem, figyelem! A négyéves Pistike várja szüleit a vásár igazgatóságán. Figyelem, figyelem….
Azóta Pistikéből István lett, legfeljebb a nejét keresheti a szélrózsa minden irányából özönlő tömegben. Mert beérett a szőlő, lesz vásár:
– Figyelem, figyelem! István „bemurcizott” és várja feleségét a vásár igazgatóságán, hogy talicskában hazatolhassa őt. Figyelem, figyelem…
Szóval lesz vásár, vásárfia meg lánya, este pedig Kowalsky koncert a placcon. Hogy drága lesz minden, ugyan már:
„Fáradt reggelek,
Nehéz nappalok,
A legszebb álmaid,
Közöttük lassan elhagyod.
Sok rejtett félelem,
Rozsdás lakat mögött,
Bátran nézz mögé,
Ismerd meg és mind elköszön…”
– Kowalsky meg a Vega: Mit mondjak még
ELŐZŐ RÉSZEK:
Listával a kézben Szerdahelyen…
