Fájó vereség Nagymihályon
A csapatunk szombat este a legnagyobb rivális otthonában lépett pályára. Egy kis emlékeztető: e két csapat játszotta a tavalyi nemzeti bajnokság döntőjét. A hazaiak masszív átalakuláson mentek át – új edző, illetve nyolc ((8!!!) kulcsjátékos távozott, helyettük fiatal játékosok érkeztek, épültek be az ifi csapatból. Ezért is merem kijelenteni, hogy nagyobb esélyesként érkeztünk Nagymihályra.
A meccshez… Mindkét csapat idegesen kezdett, sok hibával, kihagyott helyzetekkel, aminek az eredménye az volt, hogy a 13. percben csak 0:3 volt az eredmény – a hazaiak az első találatukat egy perccel később szerezték. A félidő következő részében, felgyorsult játék következett, mindkét csapat egyszerű gólokkal vagy átlövésből volt eredményes, így a játékban egállal, eredményben 10-9-es előnnyel fordultunk.
A második rész elején lényegesen jobb csapat voltunk, kemény védekezéssel, és főleg Juhos Kata eredményes szélről kivitelezett befejezéseinek köszönhetően négygólos előnyre tettünk szert.
Véleményem szerint itt tört meg a meccs, és itt kereshetjük a meccs sorsdöntő pillanatát. Jó védekezés után szereztünk labdát, viszont ahelyett, hogy öt gólra növeltük volna az előnyünket, sajnos egy rossz passz következett, amiből gólt kaptunk, és nagy fordulatot vett a meccs. Tizenegy percen keresztül nem lőttünk gólt, és a hazaiak sikeresen 5-0-ás „rohanással” megnyerték a meccset.
Még kiemelnék egy negatívumot, ami jellemezte mindkét csapatot – a hétméteresek értékesítése volt –mindkét csapat három büntetőt hibázott. Sajnos, ez tegnap a rossz hajrá miatt nem nagyon jött össze, következik a válogatott szünet, és utána október ötödikén a Zlín csapatát fogadjuk. Hajrá, DAC!
Stanislav Mašek: 40 éves vagyok, a DAC aktív játékosa, egész életemet a kézilabdának szenteltem, karrierem túlnyomó részét pedig Dunaszerdahelyen töltöttem, emellett viszont Nyitrán, Vágsellyén és Gútán is tevékenykedtem. Pillanatnyilag edzői tanulmányokat folytatok.
