Kovács Andrea (Kёri): Egy neked | Költőtoll

Klasszikus verset átírni különleges kihívás volt számomra – mintha reprodukálni szeretnék egy tökéletes festményt, ahol minden ecsetvonásnak külön jelentősége, helye van. Az ember örül is a kihívásnak, de a megilletődöttség is befolyásolhatja az alkotási folyamatot, megannyi feszüléssel, görccsel megnehezítve a feladat végrehajtását. Úgy döntöttem végül, hogy elrugaszkodom a szerelmi motívumoktól úgy, hogy az eredeti szonett hangulatát mégis valahogy visszacsempészem a sorok közé.

 

Kovács Andrea (Kёri): „Egy neked“

 

Az vagy nekem, mint szemnek a személy,

holdkorong lassanként szétoszló ködnek,

vagy a Nap, mely nehéz zuhanással földet ér,

tárháza a hétköznapi, apró örömöknek.

Könyvek ötletes, csavaros lezárása,

és szamárfülmentes, ropogós, friss lapok,

illatos ágynemű könnyed suhanása,

amibe mindig lelkesedéssel csobbanok.

Mint a horoszkópok mögé gondolt jelentés,

puszta létezésed oly megnyugtató nekem,

az optimizmus, hogy bár reggel felhős az ég,

azért magammal viszem a napszemüvegem.

Változhat bár csillagok állása, sorsom elé lélekszakadva szaladhatok,

Hétköz- vagy ünnepnap, igazából mindegy – rád mindig számíthatok.

 

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább