Klikk Out Vikkendhouse: A ritmus, és az intenzitás fokozódása történetet mesélnek
Kulcsár Gábor az a srác, akinek nem tudsz olyan filmet mondani, amit ne látott volna. Nem tudsz olyan jelenetet sem kiemelni, amiről ő ne tudna többet, lehetetlen olyan filmes kulisszatörténettel villogni a társaságban, amit ő ne fűszerezne tovább. De tudsz valamit, ami nagyon sok izgalommal tölthet el, ha vele vagy: ötletelni, hallgatni és felírni jegyzetbe a filmajánlásait. A mai Vikkendhouse-ban szinte mindegyik darab egy izgalmas és hangulatos filmzene, az ezekből készült válogatást a cikk alján találod.
Fotók: Ugróczky István
Hogy jellemeznéd a zenével való kapcsolatod?
A zene számomra mindig olyan volt, mint az az egy ember, akivel nagyon szeretnél egy húron pendülni, de akárhányszor megpróbáltok beszélgetni, egyszerűen négy mondat után kifullad az egész. Ami azért fura, mert már kiskorom óta vonz a kultúra minden formája, de valahogy pont a zene az, amihez mindig csak más művészeti ágakon keresztül tudtam eljutni. Nagyon csodálom a zenei kultúrát, de életem nagy részében a kívülállójának éreztem magam.
Az egyetlen markánsabb kivétel az volt, amikor még alapiskolában minden évfolyamtársam a High School Musical és a Camp Rock zenéit hallgatta, mert ezekhez a filmek miatt én is tudtam érzelmeket és benyomásokat kapcsolni. Számomra azóta is fontos, hogy legyen a zene mögött egy átfogóbb történet, amihez tartozik, és aminek a különböző mozzanatait és tanulságait magába foglalja, és még azzal együtt is kifejezetten személyes dologként élem meg, ami főleg a gondolkodásban és hangolódásban segít.
Társaságban ritkán hallgatok zenét, a koncertek pedig egyenesen taszítanak. Ettől függetlenül tartom, hogy érdekel a műfaj, de szerintem életem végéig inkább megfigyelőként fogom követni.
Mennyire tartod hitelesnek azt az állítást, miszerint a zenével, mint akár az irodalommal, ugyanúgy fejlődhetünk?
Szerintem a művészet minden formájával fejlődhetünk, ha nem is ugyanabban a formában. A zene is részben irodalom, és nemcsak a dalszövegek miatt, hanem mert a ritmus, a feszültség és az intenzitás fokozódása gyakran történetet mesélnek, vagy érzelmi változásokat festenek le.
Tudatosan zenét hallgatni, megtalálni a helyünket a zenei kultúrában, megosztani azt másokkal szerintem éppen annyira jellemformáló lehet, mint ugyanezt megtenni könyvekkel, filmekkel, képzőművészettel, költészettel, videójátékokkal vagy bármivel, ami segít jobban megérteni egymást, valamint a világot, amit közösen kell élhető hellyé tennünk.
Most térjünk a mixhez, ami a tíz kedvenc zenédet tartalmazza. Mi alapján válogattál?
Főként azt szerettem volna közvetíteni, mennyire sokféleképpen meg tud érinteni a popkultúra, és hogy mennyi különböző stílusban és történetben ismerhetünk rá a saját életutunk morzsáira. Egyikünk élete sem egysíkú, mindben van boldogság, tragédia, játékosság, düh, vágyakozás, lelkesedés, csalódás, és úgy érzem, erre a listára mindből került legalább egy kevés.
A MIX:
TRACKLIST:
1. Shirley Bassey – Diamonds Are Forever
2. Renée Elise Goldsberry, Original Broadway Cast of Hamilton – Satisfied
3. Idina Menzel, Evan Rachel Wood – Show Yourself
4. Taylor Swift – Carolina
5. Mike Oldfield – Nuclear
6. Andrew Garfield Vanessa Hudgens Joshua Henry – Johnny Can’t Decide
7. Haley Bennett, Peter Dinklage, Bryce Dessner, Aaron Dessner, London Contemporary Orchestra – Overcome
8. Low Roar – I’ll Keep Coming
9. Ariana DeBose – America
10. Meiko Kaji – The Flower Of Carnage
