FOTÓK: UGRÓCZKY ISTVÁN
A cikk megjelent a Klikkout 2022/októberi számában.
A dunaszerdahelyi Svet zdravia kórház ápolási igazgatóhelyettese, Földes Henrietta a beszélgetésben az egészségügy aktuális helyzetét ecseteli – az ápolónők kritikus helyzetét, valamint a jövőjüket veszi górcső alá, másrészt feltárja, hogy szerinte mik a megoldások, de mesél arról is, hogy milyen projekteken dolgozik és mit tervez.
Kérjük, mutatkozzon be nekünk!
Földes Henrietta vagyok, 52 éves. Az elmúlt 15 évben a dunaszerdahelyi kórházban dolgozom, ebből 7 évet ápolási igazgatóhelyettesként.
Miért pont az egészségügyben kezdett dolgozni? Mennyire tölti be ez a hivatás az életét, ez volt a gyerekkori álma?
A legtöbb kislányhoz hasonlóan én is szerettem babákkal játszani, mindemellett kiskoromtól fogva örömmel segítettem másokon is. Óvónő szerettem volna lenni, de később mégis a gimnáziumi tanulmányok mellett döntöttem, azután pedig az egészségügyi főiskola következett. A gimnáziumi érettségi és a szakosító képzés után 1991-ben kezdtem el dolgozni a dunaszerdahelyi kórház belgyógyászati osztályán általános nővérként. A tudásvágyam inspirált, ezért elhatároztam, hogy szakmailag külföldön is megmérettetem magam. Így kerültem Kölnbe, egy német katolikus kórházba, ahol szintén nővérként tevékenykedtem. Nagyon hasznosak voltak ezek az évek, ugyanis ezidő alatt is továbbképeztem magam, elvégeztem az egyetemet, szakosodtam, és nem utolsósorban megszületett 2 csodálatos gyermekem.
A külföldi munkavállalásnak megvannak az előnyei és hátrányai. Előnye, hogy egy professzionális környezetben csak a munkára kell összpontosítani, és nem kell olyan dolgokat oldani, amelyek ezzel nem függenek össze. A másik, hogy az ottani munkakörnyezetet szinte semmilyen tekintetben sem lehet összehasonlítani az otthonival. Ön hogy látja ezt?
Kezdetben nehéz volt, ugyanis tapasztalataim alapján Köln a fejlett Nyugatnak, míg Szlovákia szegény országnak számított. Hadd illusztráljam egy példával, az egészségügyben végzett munkához elengedhetetlen segédeszközök a kesztyűk esetével. Míg Kölnben korlátlan mennyiségű kesztyű állt rendelkezésünkre, amelyek mindig a rendeltetési helyükön voltak hiánytalanul, ez sajnos nem mondható el az itteni kórházakról. Amikor első ízben szereltük fel a betegszobákat dezinfekciós eszközökkel, szomorúan szembesültünk már másnap a hiányukkal. Nemcsak az egészségügyben, hanem az élet minden területén is ezt tapasztalhattuk. Időre volt szükség, míg az emberek mentalitása pozitív irányba változott.
Melyek voltak azok a kiemelendő mérföldkövek, amelyek segítségével eljutott a mai beosztásáig?
2008-ban MUDr. Horváth Zoltán, a dunaszerdahelyi kórház akkori igazgatója megszólított a rehabilitációs osztály megüresedett főnővéri állásával, amit örömmel elfogadtam.
Másfél évet dolgoztam ott főnővérként, majd a belgyógyászati osztály főnővéri pozíciójára kiírt pályázatot megnyerve további öt esztendőt töltöttem a belgyógyászati osztályon szintén főnővérként. A kórház tulajdonosváltása után, 7 évvel ezelőtt, amikor is a Penta Svet zdravia lett az új tulajdonos, a megüresedett ápolási igazgatóhelyettesi pozíció betöltésére kértek fel, amit a mai napig is folytatok.
Az ebből a közegből érkező legfontosabb kérdés az egészségügy jövője. Pont ez volt a témája a minden évben megszervezésre kerülő szimpóziumnak. Ezekben az években fokozottan fontosak ezek az eszmecserék, ötletelések, hiszen a járvány mellett a háború is befolyásolja a gazdaság menetét, ami az egészségügyre is kihatással van. Óriási kihívások előtt állunk nemcsak a közeljövőt, hanem mondjuk egy tízéves periódust is nézve.
Mik voltak a konferencia főbb témái?
Az egyik ilyen az ápolás fejlődése volt a járvány két éve alatt. Az összes kórház komolyan küzd a véradók hiányával, így arra gondoltunk, hogy minden csepp vér számít. Ezzel a véradókat szerettük volna ösztönözni, ezért többek között főleg rájuk összpontosítottunk.
Egy ilyen konferenciának nagyjából lehet tudni előre a tartalmát, témaköreit. Volt olyan téma, amely meglepte önt?
A konferencia előkészítése fél évet vett igénybe, főleg a témaválasztás és a hazai, valamint a külföldi előadók elérhetősége miatt volt szükség erre. Mivel az elmúlt két évben járvány volt, nem akartuk, hogy a konferencia is arról szóljon, mit éltünk át az alatt az idő alatt. Le szerettük volna zárni ezt a témát. Ki akartuk használni, hogy a dunaszerdahelyi kórházban dolgozik két nagyon híres gasztroenterológus, akik azelőtt a pozsonyi Szent Mihály Kórházban tevékenykedtek. Szerettük volna, ha megosztják velünk, milyen gasztroenterológiai gondokkal küszködnek a mai fiatalok. Bátran állíthatom, hogy ők ketten nagyon fel fogják futtatni a nekik kiépített központot. Ez volt az egyik olyan téma, amit szerettünk volna a nyilvánosság elé tárni.
Ugyanúgy nagy hangsúlyt fektettünk a betegbiztonság tematikájára is, hogy mire kell figyelnünk, amikor a beteg itt tartózkodik a kórházban. Sok egészségügyi intézményben például nem használják a karszalagokat, amelyekkel megkülönböztetjük a betegeket. Az egyes osztályokon szintén találhatók bizonyos táblák, amelyeken a beteg neve mellett különféle információk is megtalálhatók róla, amelyekre oda kell figyelni. Szerettük volna felhívni a kollégák figyelmét arra, hogy ezek is fontos dolgok, amelyekkel foglalkozni kell az egészségügyben. Ezek hatékony eszközök, amelyek jól működnek.
Egy következő téma a központi gyógyszeradagolással függött össze. Az egyik álmom, és bátran állíthatom, hogy minden nővér üdvözölné a megvalósulását. Egymillió eurós beruházásról van szó, ahol a robot automatikusan adagolja az orvosok által meghatározott gyógyszereket a betegeknek, ezzel jelentősen megkönnyítenénk a nővérek nagyon igényes munkáját.
Ez a gép a nagymihályi és a tőketerebesi kórházban már jelen van, a Bory Kórházban pedig már a beszerzésén dolgoznak. Azt szeretnék a fenntartók, hogy a Bory Kórháznak legyen egy testvérkórháza, és mindent megteszek annak érdekében, hogy mi legyünk azok.
Az egészségügy rengeteg problémával küzd. Az egyiket, a nővéreket érintőt már a beszélgetés elején említette. Nagy gond, hogy Szlovákia helyett inkább külföldön vállalnak munkát, mivel nyugodtabb környezetben dolgozhatnak több pénzért, és a szakmai előmenetel megszerzése is gördülékenyebben megy. Miben kellene változtatni ahhoz, hogy ez a trend megforduljon? A konferencián is elhangzott, hogy önök látják a fényt az alagút végén…
Szlovákiában akut ápolóhiány van. Az egészségügyi minisztérium az egészségügyi humán erőforrás megoldásának kérdését nemzeti stratégiává tette. Az ápolóhiány nem újdonság, sőt egyre általánosabbá válik. Az idősebbek nyugdíjba vonulnak, a fiatalok számára pedig nem igazán vonzó ez a szakma. Ezek olyan folyamatok, amelyeket nem tudunk befolyásolni. Az egyészségügyi szakközépiskolába járók négy év után végzik el az iskolát érettségivel, de ők csak asszisztensek, még nem nővérek. Ahhoz, hogy nővérek legyenek, tovább kell képezniük magukat, ez pedig csak főiskolával lehetséges, bakalár vagy magiszteri végzettséget kell szerezni. Ennek elvégzése azonban további három-négy évet vesz igénybe, nekünk pedig folyamatosan kellene az utánpótlás.
A dunaszerdahelyi kórházban létrehoztam egy projektet „Nyári iskola” néven, amelynek keretén belül minden nyári szünetben felveszek az egészségügyi szakközépiskolákból brigádosokat. Hagyom, hadd dolgozzanak egyedül, nincs felettük tanári felügyelet, természetesen a főnővérek, nővérek figyelemmel kísérik ténykedésüket.
Nagyon bevált ez a projekt, hiszen a nyár végén mindegyikük azt mondja, nagyon sokat adott nekik az itt töltött időszak, hiszen önállóan dolgozhattak. Ezeket az embereket próbálom meg a negyedik évfolyam befejezése után a dunaszerdahelyi kórházba csábítani asszisztensként, hogy aztán segíthessek a továbbképzésükben.
Adott tehát egy akut probléma, amelyről fentebb vár segítséget, de ugyanakkor igyekszik a saját ötleteivel is megoldást találni erre a gondra. Mennyit lendített a probléma megoldásán ez a saját projekt?
Nagyon nagyot. Ha saját magunkon nem segítünk, akkor nekünk senki sem segít, a fenntartóhoz meg nem állíthatok be azzal, hogy adjanak embert, mert nekik sincs.
Mikor lesz kézzelfogható eredménye ennek a projektnek?
Már van. 2016-ban kezdtem, a mostani az első idényem, amikor megvannak az első fecskéim. A konferencián is levetítettem egy hatperces kisfilmet, ahol már saját maguk mondták el, mennyit köszönhetnek a dunaszerdahelyi kórház adta lehetőségnek. Nagyon hálásak, mert kitanítottuk őket, és ezt a tapasztalatot az egyetemi tanulmányaikban is kamatoztathatják.
Ha jól látom, akkor a professzionalitás továbbfejlesztésének a kérdése és a kényszer voltak azok a tényezők, amelyek miatt ez a projekt megszületett.
Igen. Fel kell tölteni a szakmát fiatalokkal. A közelmúltban készítettem egy statisztikát, amelyből látható, hogy az ötven év felettiek teszik ki az ápolószemélyzet nagyobb részét. Eljön az idő, amikor mi is nyugdíjba megyünk, de ha nem nevelem ki őket, akkor nem lesz utánpótlásunk. Fiatalítani kell, de ez egy nagyon hosszú folyamat, amiből jelenleg nem látom a kiutat.
Van még esetleg más projekt is, amit meg szeretne valósítani?
Nagyon sok ilyen van. A nyáron kiviteleztük az úgynevezett „Denevér-projektet”. A járvány időszaka alatt a sürgősségi betegfelvételen annyi volt a munka, hogy a nővérek egyszerűen már nem győzték. Ki volt jelölve egy Covid-rendelő, amellett még a belgyógyászat, az elsősegély és az ideggyógyászat is működött.
Nem rendelkeztünk olyan számú személyzettel, hogy minden simán tudjon menni. Ekkor jött egy ötlet, hogy megszólíthatnánk a negyedikes-ötödikes medikus hallgatókat, akik a nyáron amúgy is járnak hozzánk kötelező szakmai gyakorlatra, hogy jöjjenek el kisegíteni minket – természetesen nem ingyen. Mivel éjszakai ügyeletekről volt szó, így jött a denevér elnevezés.
Ez a projekt a mai napig működik, nagyon helyesek a medikusok, megvan velük az összhang, jó az összmunka. Van egy kapcsolattartó személy, akivel levelezek, és ő küldi nekem az ügyelet beosztását. Így tudom, hogy a sürgősségi ügyelet be van biztosítva a medikusok által. Ez nekik és nekem is jó. Nekem azért, mert tudom, van segítségem, nekik pedig azért, mert elsajátítják a gyakorlati dolgokat.
Mire van szükség az egészségügyben uralkodó helyzet javításához a kormány, az önkormányzatok és az emberek részéről?
Szeretném, ha a nővérek mindig és folyamatosan megkapnák az őket megillető elismerést.
Ne csak akkor tapsoljanak nekik és üzenjenek szépeket molinókon, mikor tombol a járvány. Valamikor a nővéri foglalkozás egy megbecsült szakma volt, most azonban egyáltalán nem az, és ez frusztráló.
Szeretném, ha tisztelnének, becsülnének minket, és az is jó lenne, ha a négyéves szakközépiskola elvégzése után nővéri státuszt kapnának a diákok, akik aztán helytállnának a betegek mellett, ápolva, ellátva őket.
Ez lényegében nemcsak egy munka, hanem küldetés. Milyen gondolatokat osztana meg az olvasóközönséggel 2022-ben?
Az egészségügyet váratlanul ért világjárvánnyal kapcsolatos nehéz időszak ellenére minden egészségügyi szakember ismét bizonyította hűségét és professzionalizmusát az emberi életek megmentésében. És bár nem olyan világhírűek – legalább is Szlovákiában -, mint Florence Nightingale, a lámpás hölgy, a mostani hírnév joggal illeti meg őket. Az említett hölgy volt a nővérek előhírnöke, aki éjszaka is járta a betegeket és ápolta őket. Itt mindenki olyan, mint ő. A kitartás és az elszántság mozgatják a világot. Azt gondolni, hogy mások mindent megtesznek helyetted, az egyenes út a sikertelenséghez.
