A cikk megjelent a Klikk Out 2012/07. számában. Előzmény: Kulacs: A filmünk véget ér
A Csehszlovák kupagyőzelem 25. évfordulója, Kulacs – borozó, 2012.6.20.
Majdnem éjfél volt. A Kulacs étterem borozópincéjében már csak mi, az akció szervezői maradtunk két jó ismerőssel. Szállingózott a csend, itt-ott a csend hangjaiba merészen belegázoltak az első értékeléseink. Fáradtságot éreztünk, de ezt az érzést átütötte az elégedettség. Nem voltunk az este a szülők szerepében, de akiknek, akik miatt készítettük ezt a találkát, azok arcán ugyanazt láttuk, amit a gyerekeinkről olvasunk le, amikor boldogok. A legjobb visszhang, amelyet mint szervezők kaphattunk.
Az ötlet, hogy szervezzünk egy emlékestet az immár huszonöt éve kivívott Csehszlovák kupagyőzelemnek, Nagy Krisztiántól, a DAC szurkolói weboldal tulajdonosától hangzott el először. Iván Péter, Bíró Tomi és személyem igenje után elindult az intézkedés. Az én feladataim közé tartozott az első számú személy, Pecze Károly meghívása.
Amikor Pecze Károly a tipikus arisztokráciával kísért beszédstílusával kimondta az igent, fellélegeztem, hiszen, milyen DAC – Arany Csapat találkozó lenne az, amelyen nem vesz részt a mester? A legfontosabb igen után az idő nemcsak a játékosok felkutatásával, hanem főleg a szponzorok szerzésével telt.
Nem tudom, hogyan van ezzel más, de mi úgy gondoltuk, hogy ilyen eseményen illő a vendégek asztalára többet tenni, mint egy hamutartót. Elvégre, csallóköziek vagyunk… Mivel a régi idők kultuszhelye, a Kulacs – borozó nemcsak arról volt híres, hogy anno a város fontos emberei a város fontos döntéseit sokszor itt „főzték“ ki, hanem híres volt a konyhájában főzött bablevesről is – ez lett volna az asztalon. Lett volna… A Kulacs főnökasszonya úgy döntött, hogy legyen inkább cigánypecsenye – bableves legenda ide vagy oda. Tekintettel az est napján erősködő, kibírhatatlan hőségre, ez egy áldott asszony áldott döntése volt…
Most egy pillanatra tegyük félre a tréfát. Egyik este összegeztük Nagy Krisztiánnal, hogy mik a teendők, amikor Krisztián felvetette, hogy az előre megbeszélt „szabályok” ellenére (csak azokat a játékosokat és szakvezetőket hívjuk meg, akik ott voltak a Kopřivnicei döntőn) dönthetnénk másként. Mivel nem egy ember így szólalt meg: ,,Ja, persze, a Tóth Lacis csapat!”, eldöntöttük, hogy a meghívás Audi Gyurit és Tóth Lacit is illeti. Pár óra múlva egy hang a telefonban azt kérdezte, hogy olvastam-e a hírt a paraméteren…
Tóth Laci tragikus halála nemcsak az előkészületeket, de természetesen az egész akciót is végigkísérte. Ezzel kapcsolatosan most is az jut az eszembe, hogy nemcsak egy Pro Urbe díjat adni, hanem a magánéletben is még ma igyekezzünk egy egyszerű köszönetet kimondani. Amikor még a szemünkbe néz valaki, ne így – IN MEMORIAM.
Szerda, június huszadika. A jubileum napján EB meccs van, ezért úgy döntünk, hogy egy nappal előre hozzuk az estet. Négy óra lehet, amikor lépteim a Kulacs – borozóba vezetnek.
Lecsap rám a cigánypecsenye fenséges illata. Jó kezdet!
Bíró Tomi és Iván Peti szerelik a technikát. Már csak pár egyeztetés Krisztivel és Vojtík Szimivel, és készen állunk a vendégek fogadására. A lenti helyiségben a nagy kivetítőn kívül még egy kisebb tévékészüléken is nézhetik majd az 1987-es döntőt. A borozó teraszán szintén elhelyeztünk egy tévékészüléket – nagy örömünkre később tudatosítjuk, hogy nem feleslegesen.
A hivatalos vendégek közül az elsők között Stadtrucker doktor úr érkezik. Felgyorsulnak az események. A kezdés időpontjára a borozó „ausverkauft” és jelzik, hogy a terasz is tömve van. Kezdődik. Megszólal a Radetzky-induló. Bíró Tomi üdvözli a vendégeket és a nagyérdeműt. Krisztián beszéde, a csapat bemutatása, emlékezés egy perces néma csenddel a csapat hiányzó tagjaira. Elkezdődik a mérkőzés vetítése.
A vetítést egy kis vetélkedővel szakítjuk meg, pontosabban az est témájához kötött kérdések sorával, melyekre a közönségtől kérjük a válaszokat. Persze nem hiányozhattak az ünnepeltek válaszai a „Hogy is volt anno?“ kérdésekre. Amivel nem számoltunk, az egy bónusznak is nevezhető, Kašpar „Kafe” Peti által „kiprovokált” rögtönzött duplainterjú volt – vele és Érsek Józsival.
Néhány nyilatkozat a múlt hőseitől.
Pecze Károly, edző: ,,Még mindig úgy tűnik nekem, mintha tegnap történt volna.”
Kapko Ján: ,,A nézők miatt is sikerült nyerni, kevés csapatnak volt ennyi és ilyen nézője.”
Kašpar Petr: ,,Nagyon jól emlékszem a győzelem ünneplésére. Már a meccs közben fergeteges volt a buzdítás, és emlékszem arra is, amikor az érkezésnél vártak minket a DAC-stadion előtt.”
Fieber Peter: ,,Gyönyörű emlékek. A mindet eldöntő tizenegyesem előtt nem voltam ideges, nyugodt voltam azért is, mert ha nem rúgom be, akkor megy a párbaj tovább.”
Horváth Józsi: ,,Azt, hogy megvertük az akkori erős Spartát, ahhoz hasonlítanám, ha ma sikerülne nyerni a Real Madrid ellen.”
Šanta Péter, az akkori DAC-elnök: ,,Nem véletlen, hogy a játékosok többsége itt, a Csallóközben telepedett le.”
Stadtrucker Sándor, a csapat orvosa: ,,Tizenhárom évig voltam ennek a csapatnak az orvosa, és minden egyes meccs élmény volt számomra.”
Gašpar Miroslav, a csapat orvosa: ,,Részese voltam egy sikergépezetnek, melynek alkotója Pecze Károly volt.”
A vetélkedő során a legtöbb tudást Iván Péter (csak névrokona a szervező Iván Péternek) mutatta, tapadtak is rá az elkészített díjak…
Egy sima interjú nem ugyanaz, mint egy kötetlen beszélgetés közönség előtt. Egy rögtönzött duplainterjú a nagyközönség előtt még nehezebb. Egy nagy DAC-sikerre emlékező esten DAC-témára rögtönzött interjú száz ember előtt, egy rémálom. Nem a két riportalany vagy maga az interjú miatt, hanem amiatt, hogy pont ezen az esten megoldani azokat a DAC problémákat, melyekre volt idő bőségesen, nem a legszerencsésebb dolog – elfajulhat.
De mivel benne volt a pakliban, és ezzel számoltam és tartottam tőle, fel voltam rá készülve. Lehet, hogy az egyik srác neheztelni fog rám, de ha valaki fel akarja cserélni a vitát egy ,,Light Usztavkára“, ezt a szervezőknek meg kell állítani. És ezzel nem azt akarom mondani, hogy a srácnak nem volt igaza a mondanivalójával… Ez a DAC. Mindenkinek fáj a szíve, mindenki határtalanul szomorú, határtalanul elkeseredett, senkinek se mindegy, hogy mi lesz a DAC jövője, senki se cinikus. Kivéve…
Na, de vissza az ünnepeltekhez. Tényleg nem gondoltam volna, hogy abban a kibírhatatlan hőségben ilyen hosszúra húzódik az est. Százszor volt mindenki részese ennek a jelenségnek.
Nincs megadott vége az estének, és miután lezajlik a buli java, kezdenek elszállingózni az emberek. És marad a keménymag, jobban mondva, aki úgy érzi, hogy még egy kis időt akar tölteni azokkal, akikkel több mint valószínű pár évig megint nem találkozik, ha egyáltalán találkozik még valaha. Már nem vagyunk olyan frissek, mint pár órával korábban, a kérdések és válaszok is lassabban folynak. Ha háttérben szólna az Il Silenzio, tökéletes összhangban lenne a történtekkel.
Gyors pillanatképek. Stadtrucker doki akarata itt lenni. Emberfeletti akarata. Tóth Laci, és fia Laci. Mécses a focista képe mellett és az egyperces néma csend. A játékosok arca. Arisztokratikus Pecze, zsoviális Kašpar. A szakvezetői fenegyerekek, Šanta Péter és Csóka Zoli, akik a mai duó mellett angyalkák voltak. Németh Kriszti és Érsek Józsi. A több mint nyolcvan éves Kohel Laci bácsi. Pecsenye illata. Lesz Pro Urbe a csapatnak. Jó éjszakát mindenkinek…
