Szeretem az ősz melankolikus, lelassult pillanatait – sárral, esővel, hideg széllel együtt. Szeretem, hogy gyakrabban kényszerít arra, hogy zárkózzunk be, csak befelé figyeljünk. Egy ilyen, tipikusan októberi képet vázoltam fel ebben a versben – az ablaknál állva nézem, ahogy kint zajlik az élet és ahogy az apró pálcikaemberkék valahová tartanak a lassacskán estébe burkolódzó, esőtől csillogó utakon. És tényleg: minden úgy jó, ahogy éppen van.
