1989 novemberében az egész országban gyökeres társadalmi változások kezdődtek. Abban az évben hamar beköszöntött a tél Szerdahelyen is. Az első dunaszerdahelyi demonstráció november 26-án, vasárnap, hóhullásban zajlott, akkor még a kultúrház mögötti térségben. Majd az ismétlődő megmozdulások és a fokozódó tömeg a következő napokban átvonult a VMK elé.
Tavaly év végén történt egy furcsa eset – nem messze tőlünk, az Október utcában –, mikor is a hirdetőoszlopot megszabadítottak évtizedes „gúnyájától”, viszont a legalsó réteg fentmaradt. A 90-es évek plakátmaradványain többek közt a VPN (Verejnosť Proti Násiliu = Nyilvánosság az Erőszak Ellen), a rendszerváltás egyik alappillérének számító politikai párt ajánlotta magát szlovák és magyar nyelven a soron következő országos választásokra. Azt hittem rosszul látok, vagy tán ráleltem egy újkori barlangrajzra? Kétszer is visszamentem a gyerekekkel felidézni az emlékeim:
A dunaszerdahelyi társadalmi élet legforgalmasabb helyén járunk, és mint ilyen, már régen megérdemelne saját elnevezést. A köztudatban évtizedek óta csupán Városi Művelődési Központ előtti térként szerepel, középütt az arculatát meghatározó szökőkúttal… Akkor a szabadság szele sokunkat megrészegített, ma már tudjuk, vér és harc nélkül nincs valódi forradalom… Amire még emlékszem, hogy vékony tornacipőben tipródok a tömegben, és valójában fogalmam sincs, mi folyik éppen. Szónokok szónokolnak, ahogy a papok papolnak, és a Három Grácia mindent lát, mindent hall… – írtam anno a ’89-es események 30. évfordulójára.
1989. november 17-én Prágában a nemzetközi diáknap alkalmából hivatalosan engedélyezett diáktüntetés a kommunista rendszer elleni, politikai reformokat követelő megmozdulássá alakul át. A tüntetőkkel szembeni brutális rendőri fellépés országos méretű tiltakozási hullámot indított, amivel kezdetét vette a bársonyos forradalom. Már másnap megalakult a Független Magyar Kezdeményezés, harmadnapra pedig a Nyilvánosság az Erőszak Ellen nevezetű mozgalmak. A forradalom szele Dunaszerdahelyre is eljutott, 1989. november 26-án került sor az első utcai demonstrációra a VMK mögötti téren.
Nemrég ünnepeltük a kultúrház 45. évfordulóját, akkor mutattam a feleségemnek:
– Nézd azt a balkonszerű valamit ott hátul, még mindig megvan. Onnét szónokoltak legelőször…
Tulajdonképpen nem is balkon az, hanem rámpa, amiről a színházi előadások kellékeit rakták (rakják) ki és be. Így lett a VMK eldugott szegletéből a rendszerváltás dunaszerdahelyi ikonikus helyszíne.
Ezt követően ezrek részvételével hetente többször volt tüntetés a kultúrház előtti téren.
Végzős alapiskolás voltam, és nyilván csak a kíváncsiság vitt ki, na meg az a tény, hogy a továbbtanulási szándékom elbírálása közben elhangzott egy mondat:
– Apád nem párttag, ezért olyan iskolát válassz magadnak, ami megfelel a „társadalmi rangodnak”! – gyakran eszembe jut ez a kis sztori, amikor megkérdezik:
– Milyen iskoláid vannak, hogy „így” tudsz írni?
Immár a kultúrház lépcsőiről hangzottak el a változást igénylők szavai, gondolatai. Szimbólummá váltak a V-betűt formázó újak, az országos nagygyűlések egyik „szpíkere” által viselt melós sapka, a „Budajka”, és a kulcsokkal való csengetés – praktikus dolga volt ez a zajkeltésnek, hiszen kulcscsomó mindenkinek lapult a zsebében. A munkás sapkából a szabadság szimbóluma lett.
Anno egyszerű munkás viselet volt, de tényleg azon „proli” osztályé, akik olajos műhelyekben suttyomban itták a heteses sört.
Nekünk szintén volt otthon – apám kapta a vasútnál –, aztán évekig a „molyok rágták”, szekrényszagú lett és kidobtuk. Kíváncsiságból megnéztem, hol lehetne ismét beszerezni:
– Keress rá az interneten – mondta a haverom –, neten kapni mindenfélét…
Hát, mit mondjak, manapság szép kis summát kérnek ezért a fejfedőért. 15-20 euró körül mozog az ára, ami egyben arról is tanúbizonyságot tesz, hogy a szabadsággal együtt a jódolgunk bizony eléggé megkopott. Ráadásul a „nagytestvér” algoritmusa napokon keresztül küldözgette nekem a sapka – ajánlatait. Gondolom, csak véletlenül…
Emlékszem, a velünk szemben álló munkásszállón öles betűkkel megjelent egy felirat: SZTRÁJK!
És „hasznos a futás!” – kiabálta a nép a tüntetéseken az akkori legfőbb elvtársaknak. Közben fokozatosan feladták a hatalmat a kommunista párt szervei, az államigazgatásba pedig a rendszerváltók által delegált képviselők kerültek. Az év végéig Dunaszerdahely városából is eltávolíttatott minden, a kommunista diktatúrát hirdető szimbólum: a vörös csillag meg a sarlókalapács. Szerény véleményem szerint viszont az idők során olyan dolgokat is eltüntettek, ami inkább utalt a Csallóköz mezőgazdasági jellegére, mint az átkos rendszerre.
Mintha nekünk szégyellnünk kéne a sarlóval búzakalászt vágó parasztot, meg a marokszedő asszonyt?
Már a tegnap is történelem, hát még nyolcvankilenc. Kivívtuk a szabadságot, nem kell sorban állnunk banánért, narancsért, és aki nagyon szeretne, elutazhat a Pago Pago szigetekre is. Közben a gazdagok meggazdagodtak, a szegények elszegényedtek, s ha manapság nincs munkád, attól sem kell félnek, hogy becsuknak. Igazából talán azzal sem törődnek, mit fogsz enni!? „Hatvan korona” feletti árfolyamon a kenyér, ha még egyáltalán számol valaki koronában – de tökmindegy, mert november 17-én amúgy sincs bolt…
ELŐZŐ RÉSZEK:
Listával a kézben Szerdahelyen…
