A cikk megjelent a Klikk Out 2022/11. számában.
Fotók: Pixabay.com
Ahogy a Nagyszombati Cirill és Metód Egyetem friss, több mint 1500 alany válaszait feldolgozó felméréséből kiderül, Szlovákiában rekordmagas az összeesküvés-elméletekben hívők aránya. De mi is az az összeesküvés-elmélet? A válasz nem is annyira magától értetődő. Persze vannak egyértelműen légből kapott elképzelések, de némelyeknél mégiscsak felfedezhető a valóság csírája, vagy első blikkre tűnhetnek teljesen logikusnak. Sőt, az is megesett, hogy valamit összeesküvés-elméletnek minősítettek, a végén pedig kiderült, hogy igaz.
Friss cikksorozatunkban fejest ugrunk a nyúl üregébe, mint Aliz Csodaországban, és találkozunk majd régebbi keletű, valamint teljesen új összeesküvés-elméletekkel egyaránt. Elsőként vegyünk górcső alá egy évtizedek óta fel-felmerülő kérdést, amely mindazonáltal ma is sok ember csőrét piszkálhatja: vajon járt-e ember a Holdon?
Minek mentünk oda
A múlt század 60-as éveinek elején járunk. A világ két legerősebb nagyhatalma, az Egyesült Államok és a Szovjetunió között javában zajlik a hidegháborúnak nevezett izmozás. Mindkettő igyekszik bebizonyítani, hogy ő a közmondásos erősebb kutya. Ehhez valami baromi látványos dolgot kell letenni az asztalra, és mi is ejthetné inkább ámulatba az egész világot, mint ha valaki a földi port magáról lerázva egyenesen az űrbe tart?
Szóval, elkezdődik a „space race”. Ha ez egy focimeccs, akkor bizony az első néhány gólt egyértelműen a Szovjetunió lövi. Ők juttatják az űrbe az első műholdat, a Szputnyik I-et, az első kutyát, Lajkát, valamint az első embert is, Jurij Gagarint.
Az amerikaiak le vannak maradva, mint a borravaló, úgyhogy az elnök, JFK azt a merész kijelentést teszi, hogy még a jelen évtizedben embert juttatnak a Holdra. Valószínűleg a NASA vezetőinek is elkerekedik a szeme ennek hallatán, de hátrálni nem lehet, úgyhogy egyik Apollo program indul a másik után. Az elején sajnos nem járnak sok sikerrel, emberéleteket is követel a nagy hajtás.
A nagy áttörés azonban végül mégis eljön. 1969. július 20-án az Apollo 11 küldetés keretében az amerikai űrhajósok leszállnak a Holdon. Elsőként Neil Armstrong hagyja lábnyomát az égitesten – tudjátok, kis lépés neki, nagy az emberiségnek –, majd Buzz Aldrin is csatlakozik hozzá. Szöszmötölnek ott egy napig, köveket gyűjtenek, zászlókat tűznek ki, fotózkodnak, aztán csatlakoznak a misszió harmadik tagjához, Michael Collinshoz, aki addig a Columbia fedélzetén várta őket, és szépen hazajönnek. Ezt a mutatványt a Szovjetunió képtelen lesz überelni.
A kétely hangjai
Armstrong még nem sok port vert fel a Holdon, máris voltak, akik kétségbe vonták, hogy a technológia elég fejlett az ilyen űrutazáshoz. Az egyik leghangosabb szkeptikus Bill Kaysing volt, aki Sosem jártunk a Holdon címmel egy könyvet is kiadott. Nézetei szélesebb körben azután kezdtek el terjedni, hogy megjelent a nagy sikerű Capricorn One című film, amiben egy meghamisított Marsra szállás körül bomlik ki a cselekmény. Az összeesküvés-elméletekre fogékony nézők csakhamar párhuzamot vontak a filmben és a valóságban lezajlott események között.
f
A Fox TV pedig 2001-ben lovat adott alájuk azzal, hogy műsorra tűztek egy egyórás „dokumentumfilmet”, amely szerint a NASA szépen eltussolta az egész ügyet. Egy 1999-es felmérés alapján az amerikaiak 6%-a gondolta úgy, hogy sosem jártunk a Holdon, és további 5% a „nem tudom” opciót választotta.
Hogy pontosan mi is történt szerintük? A válasz egyszerű. A NASA nyakig volt a pácban, mert a főnök (értsd: az amerikai elnök), illetve szponzoraik (értsd: végső soron az amerikai adófizetők) elvárták, hogy végre valami komoly eredményt mutassanak fel.
Sem az arcukból, sem a költségvetésükből nem akartak veszíteni, ezért cirkuszt rendeztek a népnek, és a filmvilág nagyágyúival összefogva mindenkit sikeresen átvertek. Egy nevadai sivatagban forgatták le a nagy jeleneteiket, aztán mindenkit lefizettek vagy elhallgattattak, hogy soha ne derüljön fény a turpisságra.
Itt a bizonyíték, hol a bizonyíték?
A kétkedők ma is gyakran hivatkoznak az anno Kaysing által leírt megfigyelésekre. Fölöttébb gyanúsnak találják a fényképeket, amelyeket az űrhajósok készítettek a Holdon. Például, miért nem láthatóak rajtuk csillagok?
Ugyebár, ha a Holdon nincsen fényszennyezés, akkor élesen kellene látszódniuk… Ez valóban tűnhet furcsának, csakhogy a magyarázat nagyon egyszerű. Amikor ezek a képek készültek, a Nap élesen megvilágította a Hold felszínét. Ha fotóztál már valaha éles fényben, talán tudod, hogy ilyenkor nagyon rövid záridőt kell használni, nehogy túlexponáld a fotót. Viszont pont emiatt a kevésbé fényes, távoli csillagok már nem rajzolódnak ki a fotón.
Feltették azt a kérdést is, hogy vajon miért nem fújta el a leszálláskor az összes port a környékről a Lunar Lander?
Az egyszerű válasz: mert a Holdon nincs levegő, és vákuumban teljesen máshogy viselkedik a por is. Azzal az érvvel is előhozakodtak, hogy a Hold felszíne túl forró lett volna a rajta történő sétafikáláshoz. Egy nap a Holdon sokkal hosszabb, mint a Földön, csaknem egy hónapnyi, hiszen az égitest lassan fordul meg a tengelye körül. Ami azt illeti, „délben” valóban nagyon forró a közvetlen felszín, megvan vagy 120 °C-os is. Csakhogy az űrhajósok úgy időzítettek, hogy „hajnalban” érkezzenek, amikor az alacsony szögben sütő Napnak még nem volt ideje felhevíteni a mindent beborító port.
Talán a legerősebb érv amellett, hogy az egész lehetetlen lett volna, az, hogy útközben a sugárzás tette volna el láb alól az asztronautákat. A Föld felszíne fölött 600 kilométerrel, a Van Allen-övekben tényleg gyilkos a radioaktivitás, a Föld mágneses tere itt ejti csapdába a napszél részecskéit. Ezzel viszont – bármily hihetetlen – a missziót előkészítő tudósok is tisztában voltak, éppen ezért számolták ki úgy az útvonalat, hogy a lehető legkevesebb időt töltsék a zónában Armstrongék, és természetesen mind az embereket, mind a technikát védték a sugárzás ellen, amennyire csak lehetett.
Persze bizonyítéknak nem kevés az a majd négyszáz kilónyi kő sem, amit hőseink hazacipeltek magukkal. Ma pedig a műholdfelvételeknek hála már tök szép képeket kaphatunk az általuk a Hold porában hagyott lábnyomokról, meg zászlócskákról is. Bizony, mind ott vannak még – a Holdon sosem fúj a szél…
„Egyszer, egy szép napon, tudom, hogy elhagyom a bolygót, ahol élek…”
Philip Plait Bad Astronomy című könyvében gyönyörűen sorra veszi és kifordítja a holdra szállásban kétkedők érveit. A tudományos magyarázatok mellett rámutat például arra, amit te is megállapíthatsz, ha korabeli filmeket nézel: a speciális effektek még igencsak kezdetlegesek, aligha tudtak volna meggyőző felvételeket kreálni.
Plait legközérthetőbb és legerősebb érve viszont éppen a két hatalom közötti versengéshez fűződik: ha az amerikaiak csak megjátszották volna az egészet, az oroszok minden bizonnyal azonnal ízekre szedték volna őket.
Akárhogy is, a holdra szállással az űrversenyt a sok kezdeti kudarc után mégiscsak az USA nyerte, még ha sokba került is nekik – minden értelemben. Egyes elméletek szerint egyébként a Szovjetunió gazdasága is erősen megsínylette ezt a sportágat. Ez a legfőbb oka annak, hogy azóta nem is nagyon próbálkoztak ilyesféle mutatványokkal. Szóval, ha már nagyon eleged van ebből a bolygóból, akkor türelemmel kell lenned még egy picit, habár egy marsi expedíció tervben van az elkövetkező néhány évben.
