Fotók: Szabó Péter Pál
Az írás megjelent a Klikkout 2022/novemberi számában.
A Klikkout Magunk között című műsorában egy olyan dunaszerdahelyi születésű zenész a vendégem, aki zenei tanulmányait Dunaszerdahelyen kezdte, majd 1990-ben Budapestre került, ahol a Talentum Nemzetközi Tánc- és Zeneművészeti Szakiskola növendéke volt, de egyben a Rajkó Zenekar tagja is. Olyan kiváló tanárai voltak, mint Vásárúti Vontszemű János, Mészáros Tivadar, Esze Jenő, Pádár Lajos, Horváth Jenő, Nyári László és Buffó Rigó Sándor. Tagja volt a 100 Tagú Cigányzenekarnak, és 2016 januárjától folyamatosan Japánban vendégszerepel. Számomra nagy megtiszteltetés és nagyon örülök, hogy a vendégünk Sárközi Pál dunaszerdahelyi prímás!
Szia Palika, hogy vagy?
Köszönöm szépen, egyre jobban.
Bár nem biztos, hogy erről van kedved beszélni, egészségügyi gondokkal küszködtél, amelyek miatt talán még a pályafutásod folytatása is veszélybe került…
Tavaly egyhónapos turnén vettem részt Svájcban, ahol kiderült, hogy cukorbeteg vagyok. Ezzel összefüggésben meg kellett műteni a lábamat, és neuropátiát diagnosztizáltak nálam.
Sokan aggódtak érted, de úgy látom, szépen lassan már kilábalsz a betegségből.
Második hete járok bot nélkül, gyógyulófélben vagyok.
Nagyon örülünk, hogy hozzánk is bot nélkül érkeztél. Mihamarabbi felépülést kívánok, mert benned egy ragyogó zenészt köszönhetek. Nagy tisztelője vagyok egyrészt a roma muzsikának, másrészt a te munkásságodnak. Kezdjük az elejétől: kicsi korodtól tudatosan készültél a zenei pályára?
Igen, mindenféleképpen. Édesapámnak volt egy harmonikája, és 3-4 éves koromban nekiálltam ezen játszani. Amikor elkezdtem tanulmányaimat a zeneiskolában, valójában zongorista szerettem volna lenni. Viszont annyian jelentkeztek zongoristának, hogy nekem már nem jutott hely. Maradt a hegedű vagy a furulya.
A család támogatott ebben a dologban?
Természetesen.
Vannak a rokonságban muzsikusok?
Igen, egy-két unokatestvérem.
Dunaszerdahelyi származásúak vagytok, vagy van vásárúti kötődésetek is?
Vásárúthoz nincs kötődésem, a szüleim nyárasdiak, de én már Dunaszerdahelyen születtem.
Ki volt a tanárod a zeneiskolában?
Először Kuky Erzsike, majd Kuky János.
Dunaszerdahelyről Budapestre kerültél?
Volt itt egy kis Rajkó Zenekar, amelyet Vásárúti Vontszemű János vezetett. A zeneiskola mellett nála tanultam cigányzenét.
Mi a különbség a klasszikus zene és a cigányzene között?
A lényeg, hogy minden hangszer alapja a klasszikus zene, azt mindenféleképpen el kell sajátítani. Van több műfaj, aminek az egyike a cigányzene. Ez egy hosszú történet. Le van írva egy magyar nóta, például az Akácos út. Ha egy klasszikus hegedűsnek odaadjuk, ő nem fogja tudni annyira ízesen játszani, mint mi.
Más stílusokban, például jazzben is tudsz hegedülni?
Próbálok, nagyon szeretem, de nem mondhatom, hogy tudok is.
A cigányzenében vagy tehát igazán otthon, de annak is van sokféle változata. Nem népzenét játszol…
A budapesti iskola a vendéglátóipari muzsikát tanítja, hogy tudjak játszani keringőt, szalonzenét és tánczenét is, mindenből egy kicsit. Ez erről szól.
Milyen érzés volt tizenkét évesen Budapestre kerülni a kilencvenes évek végén? Emlékszel még rá?
Hogyne, az elején sokat sírtam a honvágy miatt. Sosem felejtem el, hogy 1990. augusztus 27-én mentünk először. Édesanyámék a kollégium büféjénél hagytak, miután bevittük a ruháimat. A kollégium harmadik emeleti ablakából néztem utánuk, és hullottam a könnyeim. De ott voltak a nagyok, az öreg tagok, akik látták, mi a helyzet, és elővetették velem a hegedűt, hogy eltereljék a figyelmem. Hétfőtől péntekig tartott az iskola, és azt követően haza kellett volna mennem. Viszont nem tudtam, mivel akkor volt a taxisblokád. Emiatt két hétig nem látogathattam haza. Közben zajlottak a próbák, a Rajkó Zenekarnak pedig volt egy kéthetes svájci útja.
Mivel én voltam a legfiatalabb, az igazgató kitalálta, hogy menjek ki velük Svájcba. Akkoriban még nem voltak mobiltelefonok, így anyuékat egy utcai fülkéből hívtam fel azzal, hogy Svájcba utazom. Rögtön kezdésképpen tehát egy hónapig haza sem mentem.
Milyen szinten voltál akkor a hegedű ismeretében? Mindent tudtál a hangszerről?
Nem. Nagyon nagy élmény volt az első próba, és akkor meg nem volt nagy- és kiszenekar. A kettő együtt volt.
Mondhatjuk, hogy a Rajkó a 100 Tagú Cigányzenekar előszobája volt?
Nem, ezek két különálló együttesek voltak. Először volt az aranyosi Rajkó Zenekar a harmincas években, majd az ötvenes években Farkas Gyula bácsi hozta létre a KISZ Központi Művészegyüttest, amit a kilencvenes években a rendszerváltás után átneveztek Talentum Nemzetközi Tánc- és Zeneművészeti Szakiskolává. Buffó Rigó Sándor volt a vezetőprímás, de tanított a Rajkóban cigányzenét is. Akiben látta a fantáziát, a tehetséget, azt átvitte a 100 Tagú Cigányzenekarba.
Szóval, hogy is volt az a Rajkóbeli történeted az első próbán?
Összesen százketten voltunk a teremben, 12–22 éves kor között. Liszt 14. rapszódiáját kellett előadni. Akkoriban a harmadik fekvésig ismertem a hegedűt, de ugyanúgy akartam tanulni, mint a nagyok. A szünetben elsírtam magam, hogy én ezt nem tudom megtanulni. Ekkor odajött hozzám Mészáros Tibi bácsi és megkérdezte, mi a baj. Neki is elmondtam, hogy azt sem tudom, mit jelent a negyedik fekvés. Azt válaszolta, nekem azt nem is kell tudnom, és hogy csak figyeljek. Így indult a tanítás, a kicsiknek a nagyokat kellett figyelnünk.
Türelmesek voltak veletek?
Amíg muzsikáltunk, addig mindenki segítőkész volt. Viszont a nagyok azért éreztették a kicsikkel, ki a főnök, de ez természetes dolog volt.
Felvidéki magyar cigányzenészként éreztették veled, hogy te innen származol?
Nem mondhatnám.
Máshonnan is voltak diákok az iskolában, vagy túlnyomórészt Magyarországról?
Mi voltunk az első szlovákiaiak: Vontszemű Tomi, Rigó Dezső, Komáromból Kovács Józsi és jómagam.
Vontszemű Tamással és Rigó Dezsivel együtt is muzsikálsz…
Már csak muzsikáltunk.
Azt látom viszont, hogy ők pályamódosításra kényszerültek, mert egyszerűen nem élnek meg a zenélésből.
Igen, sajnos ez a helyzet.
Lehet azt mondani, hogy a cigányzene visszaszorulóban van?
Most igen, pláne úgy, hogy koronavírus-járvány is volt és nem tudjuk, mi jön még.
Régebben voltak műsorok, lagzikba is hívtak minket játszani, de amióta otthon vagyok, jó, ha háromszor-négyszer játszhattam.
Térjünk vissza a pályád elejére. A Rajkóban tanultál, ott jártál középiskolába, majd jött a lehetőség, hogy folytasd a 100 Tagú Cigányzenekarban?
Időközben már jártam velük zenélni, és volt is ebből egy kisebb konfliktusom a Rajkóban. El kellett döntenem, a piros vagy a kék uniformist akarom-e hordani.
Az, hogy tagja lehettél a 100 Tagú Cigányzenekarnak, egy óriási megtiszteltetés lehetett…
Az volt, pláne abban az időben még éltek a nagyok. A Rajkóban második hegedűs voltam, akárcsak a Cigányzenekarban. Tényleg a legnagyobbak mellett ülhettem.
Ki voltak rád a legnagyobb hatással?
Buffó Rigó Sanyi bácsi, a második hegedűsök közül pedig a Lólábú becenevű zenész, akinek a neve nem jut most eszembe. Mindenkinek megvolt a maga ragadványneve. Megemlíteném még Kolompár Tibit is, de szerencsére rengeteg kiváló zenésszel muzsikálhattam együtt.
Amikor ennek vége lett, hazajöttél, vagy még párhuzamosan futottak a történetek?
1998 júniusában lediplomáztam, és januárban ki kellett volna mennem a Rajkó Zenekarral egy kéthónapos körútra az Amerikai Egyesült Államokba. Én azonban szeptemberben hazajöttem. Megnősültem, és itt zajlott tovább az életem.
Hol mindenhol jártatok a 100 Tagú Cigányzenekarral? Voltak történetek, amelyek beléd égtek?
Persze. Egy évben két másfél hónapos turnénk volt Franciaországban.
Hogy nézett ki egy ilyen turné?
Két nagy busszal utaztunk: a dohányzóssal és a nem dohányzóssal. Városról városra mentünk, a menedzsmentünk pedig intézte a szállást és az étkeztetést.
Tehát a kilencvenes éveket végig utaztad, végig zenélted. A kétezres években hazajöttél, és ez már egy olyan időszak volt, amikor el kellett tartani a családod, így lakodalmakon, bálokon zenéltetek. Voltak megmérettetéseid is, az úgynevezett vonópárbajok. Hogy jöttek ezek az életedbe?
Egy alkalommal Budapesten találkoztam a néhai Boros Matyival, aki cigányprímás, mellette hegedűművész volt. Ő volt a versenyek egyik főszervezője, és bátorított, hogy próbáljam ki magam.
2006-ban részt vettünk a cigányzenekarok nemzetközi versenyén, ahol az 56 induló közül bejutottunk a négyesdöntőbe. Végül a harmadik helyen végeztünk, de én lettem a mezőny prímása, mivel külön díjazták mindegyik hangszer legjobbját is.
Hogy lesz az emberből prímás? Potta Géza legendás felvidéki prímás mondása alapján „Születtem, mint prímás.”
A legfontosabb az alázat, de ez a zenén belül általánosságban is igaz. Ahogy említettem, Budapesten másodhegedűs voltam. Mindenki prímássá akar válni, de másodhegedűsnek azért jó lenni, mert meghallod a harmóniát. Prímásként csak a melódiát játszod. Ha prímás akarok lenni, meg kell tanulnom a melódiát is.
Számomra a prímás egy vezért jelent, aki odaáll és viszi, elindítja a bandát. Te viszont egy nagyon szelíd ember vagy, amit én nagyon kedvelek benned, és ezt a zenébe is át tudtad ültetni. Hány prímás van jelenleg Dunaszerdahelyen?
Jó kérdés, nagyjából 5–6 lehet, de a legidősebb biztosan Banyák Pista bácsi. Valamikor az ő zenekarát vettem át. Amikor Budapesten levizsgáztam és hazajöttem, az volt az érzésem, hogy most már mindent tudok. Egyszer elmentem egy falusi lagziba, és odahívtak az asztalhoz, ahol nótákat kértek tőlem. Egyiket sem ismertem. Azóta heti szinten beszéltem Pista bácsival, aki tanított, így gyűjtöttem a tudást. A prímás egy életen át tanul.
Rendszeres hallgatója vagyok a Dankó Rádiónak, ahol sokat szerepeltek, mindamellett nemcsak nótát, operettet, de világzenét is játszanak. Mondhatjuk, hogy nemcsak a Csallóközben, de Magyarországon is híres vagy. Van még irántad kereslet arrafelé is jelenleg?
Mostanában nem nagyon. Azelőtt a Duna Televízió Kívánságkosár című műsorában szerepeltem egyéni produkciókkal, majd jött a Dankó Rádió.
Kijelenthetjük tehát, hogy a cigányzene pangásban van?
Nemcsak a cigányzene, hanem az egész zenei műfaj, mint a szolgáltatóipar egyik ága. Több kollégával is beszélgettem Budapesten, akik közül sokan elmentek dolgozni, például árufeltöltőnek a nagyáruházakba.
Nem beszéltünk még Japánról. Hogy jött ez a lehetőség, hogy kerül egy dunaszerdahelyi prímás Japánba? Azt még el tudjuk képzelni, hogy a Kárpát-medencében van hagyománya cigányzenének, de hogy Japánban is…
Egykori tanárom, Pádár Lajos fia 10-12 éve Japánban muzsikál. Van egy triója, amellyel klasszikus és tánczenét játszanak. Ő keresett meg, kétszer már visszautasítottam, de harmadszorra elgondolkodtam, hogy mégiscsak megpróbálnám és 2016-ban kimentem.
Egy teljesen más kultúrába csöppentél?
Igen, például náluk a bólogatás nemet jelent – ebből nem egy problémám is akadt. Mindennap adtunk egy húszperces koncertet egy főtéren, ahol a CD lemezünket is megvásárolhatták. Egyszer egy hölgynek kínáltam, aki bólogatott és nem értettem, miért nem veszi el. A régebb óta ott muzsikálók világosítottak fel, hogy ott a bólogatás nemet jelent.
Visszavágysz Japánba?
Ez egy nagyon nehéz kérdés. Azért tanul ez ember, hogy muzsikálhasson. Ha így nézem, akkor igen, viszont család mellett ez hosszútávon fenntarthatatlan.
6–7 hónapos turnusok vannak. Volt olyan, hogy hat hónap után hazajöttem két hónapra, majd ismét hat hónapra elutaztam. Ez felőrli az embert. Megesett, hogy egy hónap kellett ahhoz, hogy megérezzem: otthon vagyok.
A testem már itthon volt, de a lelkemnek is meg kellett érkeznie. Nem érezhettem át teljes örömmel, hogy otthon vagyok, mert akkor sokkal nehezebb elmenni ismét.
Időközben megkaptad a Harmónia-díjat, ami egy itteni rangos elismerés a hangszeres előadóknak.
Azért is esett jól ez a díj, mert velem együtt a magyar nótaszakmát is díjazták. Ilyen még nem volt.
A felvidéki magyarok még hallgatnak magyar nótát?
Igen. Lenne is rá igény, de hát azok a fránya anyagiak…
Nagyon köszönöm a beszélgetés, jó egészséget kívánok, ami a legfontosabb. Azt kívánnám továbbá, hogy térjen vissza az emberekbe a muzsika iránti vágy, és hogy sok olyan eseményen találkozhassunk még, ahol ti húzzátok a talpalávalót.
Én is köszönöm a beszélgetést, úgy legyen!
Videóinterjú:
Menyhárt Dodi vendége Sárközi Pál | Magunk között
