Pekidors restaurant | Vendéglőlesen

A cikk megjelent a Klikk Out 2022/11. számában.

A múltkori vendéglőlesünk helyszínéről szinte csak átugrottunk a szomszédba, hiszen Szentmihályfán belül több remek étterem is tárt karokkal várja a kedves vendégeket. Így egy „csodaszép” csapadékos szerda este fogtuk a csapatunkat, és rányitottuk a Pekidors étteremre az ajtót, majd végigkóstoltuk a felhozatalt, egyben szemügyre vettük a vendég szemszögéből, hogy mennyire is törődnek a Pekidors étterembe betévedő vendégekkel. Így jártunk…

A Pekidors étterem, Mihályfa elején, egy gyönyörű halastó tőszomszédságában található. A főútról szinte észrevétlenül lapul meg a hatalmas fák lombjai alatt, ám ha jobban odafigyelünk, akkor egy hatalmas kapun behajtva, azonnal a parkolón találjuk magunkat, majd ötvenméteres séta után, (nappal) olyan benyomást kelt, akár egy gyönyörű „előjáték”. Ahogy kellemesen elsétálunk az étterem irányába, a halastó partja mentén van kialakítva az étterem terasza, így a melegebb időszakban akár ott is helyet foglalhatunk. Az ajtóhoz érve megnyomjuk a kilincset, majd betoppanunk… Katona Péter (tulajdonos, séf, főpincér, és egyben az étterem lelke) azonnal széles mosollyal üdvözli, és lezser, udvarias mozdulatokkal egy gyönyörűen megterített asztalhoz invitálja társaságunkat, miután elkérte a kabátjainkat, és azokat az erre kialakított helyre akasztotta.

Imádom azt a belvilágot, ahol a természetes anyagok felhasználásával egyfajta pozitív kisugárzású légkör jön létre.

Pekidors,VEndéglőlesen,Szentmihályfa,Gasztro,Étterem,Gasztronomia

Sajnálatos módon az étteremben nem sokan tartózkodtak, ami szinte érthető, mert aki teheti, ilyen nyirkos időben ki sem teszi a lábát az otthona melegéből, ám mi nagy örömmel vártuk a kínálatot. Az étterem tulajdonosával váltottunk egy-két szót, átvettük a gasztronómia minden csínját-bínját, majd megegyeztünk abban, hogy nagyon nehéz időkön van túl minden egyes ilyen vállalkozás, és sajnos senki sem tudja, mit hoz a jövő. Elmondása alapján sikeres nyarat zártak, ami köszönhető a Slovakiaring és a Malkia park közelségének. A beszélgetésünk során kissé megszomjaztunk, így az italrendelésünk pillanatok alatt fel lett szolgálva. Az étlapot lapozgatva izgalmas ételvariációk kínálata tárult elénk, amiből kedvünkre válogathattunk. Az étterem ételkínálata nem túlzsúfolt, inkább az évszakokhoz kötődik, így szezonálisan változtatják az étlapot, ami részemről nagyon helyes, mivel a változatosság nagyon fontos egy étterem sikeres működtetésében. Ezután fokozatosan leadtuk rendelésünket.

ELŐÉTELEK

Avokádó-füstölt lazac tatár lime öntettel (7,10 €)

A tatár nem csak jó minőségű húsokból, de zöldségekből is készülhet. Pofonegyszerűen elkészíthető, és egyben nagyon egészséges. A Pekidorsban remek minőségű, ízvilágban és látványban is kifogástalan előételt kaptam, amely nagyon színes „bukéval” rendelkezett. Aki szereti az avokádó krémes állagát, amely párosult a füstölt lazac zsenge húsával, illetve az édeskés zöldcitrom zamatával, annak ez ellenállhatatlan!

Ropogós pirítós kecskesajttal, leveles salátával, áfonyával (5,40 €)

Személyesen imádom a kecskesajtot, így már nagyon vártam a séf által kreált előételt. Ropogós pirítósra számítottam, de hogy a sajt is ropogós lett az nagyon kellemesen meglepett. Mi, magyarok mindent kirántunk, a rántott kecskesajt pedig istenire sikerült. A ropogós, friss salátával, áfonyamártással kiváló választásnak bizonyult.

Pekidors,VEndéglőlesen,Szentmihályfa,Gasztro,Étterem,Gasztronomia

Ínyencség friss rókagombából, tojással és rukkola salátával (5,40 €)

Ez az előétel leginkább egy rántottára hasonlít, ám a rántotta annak ellenére, hogy egyszerű ételnek tűnik, elkészítése precíz mestermunkát és odafigyelést igényel. Ahhoz, hogy az állaga krémes maradjon, ízvilága pedig selymesen kiegyensúlyozott, bizony oda kell figyelni. A jó rántottát imádom (!), főképp, ha vajon készül, salottahagymával és rókagombával… Épp úgy, ahogy a Pekidorsban… 🙂

Vargányagombával töltött batyuk, salátával, joghurtos öntettel (7,40 €)

Ki merem jelenteni, hogy ez az előétel „pimaszul” tökéletes! A vargányagombából készített tölteléket krumplistésztából készült batyukba töltik, majd kirántják. Remek joghurtos öntettel tálalják, első ránézésre azt gondoltam, hogy valamilyen gyozát, azaz japán batyut kaptam, ám az teljesen másfajta tésztából készül. Miután beleharapsz, a frissen sült ropogós batyuba, a nyelveden érzékelni kezded a gombás töltelék intenzív ízvilágát, mikor épp odaér az áfonya zamata is, majd a roppanós saláta… Hihetetlen!

Pekidors,VEndéglőlesen,Szentmihályfa,Gasztro,Étterem,Gasztronomia

LEVESEK

Szinte mindannyian meglepődtünk az előételek tökéletes „aromáin”, így tárt karokkal vártuk a leveseket…

Házi tyúkhúsleves, májgombóccal (3,50 €)

Nem ráfogás a mondás, hogy valóban gyógyító, erőt adó, jókedvet fokozó egy tál finom húsleves, főképp, ha olyan kiszerelésben kapjuk, mint a Pekidorsban. Valóban hibátlan, gazdagon van tálalva, tökéletes íz- és színvilággal rendelkező, kellő hőfokon tálalt leves.

Rókagomba-krémleves, pirított bagettel (3,90 €)

Az egyik kedvenc gombafajtámból készült ez a krémleves. A rókagomba hihetetlen, semmihez sem hasonlítható színnel és aromával rendelkezik. Mindez az esszencia megtalálható volt levesünkben, amely tökéletes állagú és ízvilágú volt. Fokagymás pirítóssal tálalva ez választás kiváló volt.

Pekidors,VEndéglőlesen,Szentmihályfa,Gasztro,Étterem,Gasztronomia

Hagyományos halászlé harcsából (5,90 €)

Abban biztosak lehetünk, hogy a halászlét vagy szereti valaki, vagy nem! Én imádom, és ahol remek a halászlé, oda képes vagyok elutazni akár távolabbra is. Szinte minden családnak vagy étteremnek megvan a maga receptje, amelyre esküszik. A Pekidors halászleve ízletes, bőséges, gyönyörű piros, ám egy cseppet sem csíp! Még csak nem is pikáns, ami nagyon elférne benne, de ugye ez egy szempillantás alatt megváltozhat, amennyiben megszórjuk egy kis csípős paprikával… 🙂 Na! Így már tökéletes… 🙂

FŐÉTELEK 

Sült kacsaduett, párolt lila káposzta, sült batáta (16,70 €)

A Márton-napi fejedelmi lakoma főszereplője a liba és a kacsa. Mi az utóbbit választottuk, így kaptunk egy jókora ropogós „kacsapedált”, duettban a hízott kacsa mellével. Tökéletesen puha volt a hús, kellőképpen ízesítve, mennyei lila párolt káposztával, amelyhez nagyon illett az édeskés batátaburgonya „bukéja”. Az ételt nagyon gusztusosan tálalták, ami így remek főszereplője lett egy fejedelmi Márton-napi lakomának.

Pekidors,VEndéglőlesen,Szentmihályfa,Gasztro,Étterem,Gasztronomia

Szarvasragu erdei gombával és zsemlyeknédlivel (13,90 €)

A vadhúsok a rendkívül gazdag ízanyaguk és kedvező tápanyag-összetételük miatt közkedveltek. A vad húsa tartalmazza a legtöbb fehérjét a húsok közül. A Pekidorsban felszolgált szarvasragunak nem volt hibája! Állag, zamat, ízvilág, a hús sózottsága, hőfoka – minden a legnagyobb rendben volt, ám kiemelném a zsemlyeknédlit, amelyet még ropogósra pirítottak a tálalás előtt.

Ropogós harcsafilé paprikás burgonyával, szalonnás zöldbabbal (13,20 €)

Többnyire a harcsapaprikás a befutó, ám ez esetben erre a fogásra esett a választásom. Rendelésnél azt gondoltam, hogy paprikás krumplival tálalják majd az ételt, így nagyon kíváncsivá váltam, ám a tálalásnál kiderült, hogy paprikával meghintett burgonyáról van szó. Semmi gond nem volt a fogással, csak egy kissé más „duettet” képzeltem el az étel megnevezése alapján. Egy szót sem szólhatok az étel minőségére, ízvilágára, dizájnjára, ám jómagam a harcsát kissé lédúsabban kedvelem, így azt hiszem, maradok a harcsapaprikásnál… 🙂

Pekidors,VEndéglőlesen,Szentmihályfa,Gasztro,Étterem,Gasztronomia

Bécsi hagymás rostélyos, burgonyával (15,40 €)

Hagyományosan osztrák, sőt, bécsi ételnek számít ez az előérlelt rostélyosból készült étel, amelynek elkészítéséhez nagyon jó minőségű, nem túl sovány húsra van szükségünk. A Pekidorsban tálalt rostélyos nagyon ízletes volt, ami főképp a remek mártásnak köszönhető, amellyel a pihe-puha husikát nyakon öntötték. A hagyma is ropogós volt, amivel együtt ez volt az egyik legjobb étel az est folyamán.

DESSZERTEK

Már szinte pukkadásig voltunk a vacsorával, ám azért még pár édes finomságnak találtunk helyet…

Somlói galuska (3,90 €)

Ki ne szeretné, és ki ne ismerné a magyar konyha egyik leghíresebb desszertjét?! Olyan, mint a halászlé! Ezerféleképpen készítik, bármennyi változatban, ám ami mindegyikben közös, az a piskótatészta, tejszínhab, dió, rum és a mazsola.

A Pekidorsban tálalt somlói kissé száraz volt, számomra akkor az igazi, ha szinte „tocsog” a lében… Lehet csak a rum hiányzott? 🙂

Pekidors,VEndéglőlesen,Szentmihályfa,Gasztro,Étterem,Gasztronomia

Gyümölcsös frushi (4,20 €)

Én jönni Japánból, és szeretni japán kicsi sushit… 🙂 Merészet gondolt a séf, japán köntösben tálalja a „frushit”, amely nem más, mint édes rizskoch, megtöltve mangóval. A szójaszószt sárgabarackmártással helyettesítették. Nagyon izgalmas, egyben ízvilágban hagyományos desszertre lelünk, az ötlet mindenképpen elismerést kíván.

Az étterem 2016 decemberében nyitotta meg kapuit, akkoriban LAKE néven került fel járásunk gasztronómiai térképére. Nagyjából két év működtetés után változás történt az étterem vezetésében, Katona Péter (a jelenlegi tulajdonos) pedig a névváltoztatás mellett döntött. Fogalmam sincs, hogy mit jelent, de legközelebb megkérdezem Pétertől. Egyébként azt mondta, ha valaki ezt a jelszót használja fizetéskor, akkor 5% kedvezményt kap! Próbáljátok ki, hátha működik… 🙂

Egy szó mint száz, egy remek estét töltöttünk el az étteremben, színvonalas, dizájnos és nem utolsó sorban ízletes ételek kíséretében. A felszolgálás Péter személyében kifinomult, kedves, udvarias és szakszerű. Bárcsak mindenki annyit tenne a gasztronómiáért, mint Katona Péter, akinek szívügye és az élete az étterme. Látogassátok meg őt Mihályfán, és biztos nem fogtok csalódni.

Sok sikert és rengeteg elégedett vendéget kívánunk! 🙂

Ez a webhegy sütiket hassznál, hogy javítani tudjon a felhasználói élményen. Elfogadás Tovább